Főbb híreink - cikkek, ajánlók

Everness Fesztivál, az ítélkezésmentes közeg

A kilencedik Everness Fesztiválon közel 300 előadó, szakértő, tanító osztja meg tudását workshopok, mozgás, zenei programok, valamint előadások keretében. Aki ismerkedni szeretne önmagával, gyógyulni,...

Idén is saját színdarabbal készül a Művészetek Völgye és megszűnik a készpénzhasználat

Már nincs nyár Művészetek Völgye Fesztivál nélkül. A 31-edszerre megrendezett magas színvonalú kulturális eseményen találkozhatunk régi ismerősökkel, jól bejáratott kocsmákkal és új színdarabokkal is,...

A tapolcai tavasbarlangban minden dolgozónak saját radon detektora van

Régóta készültünk már a tapolcai Tavasbarlangba gyerekeimmel és nagyon örültünk, hogy végre eljött a pillanat. Mondanom se kell, hogy őrült vízimádóként elájultam, milyen kék...

Szinte teljesen letarolták a partmenti növényzetet a balatonfűzfői védelmi intézkedések keretében

Balatonfűzfőn 2016-ban uniós forrásból építették ki a parti sétányt, amelyet a nyár folyamán a játszótérrel együtt már birtokba is vehettek a lakók és az...

Jordán Ferenc biológus: Amit Magyarországon csinálunk, az is összefügg azzal, ami Chilében vagy Taiwanban történik a természettel

Amennyiben foglalkoztatják Önöket olyan témák, mint a környezetvédelem vagy bolygónk állapota, érdekes beszélgetést ajánlok figyelmükbe. Az azeletmegminden.hu weboldalon A vadon szava és a beszorított Balaton címmel Jordán...

Körbefutják a Balatont a hétvégén

A hétvégén rendezik a Balaton egyik legfontosabb sporteseményét, a XVI. NN Ultrabalaton futóversenyt.  A péntektől vasárnapig tartó programon idén rekordszámú induló, 17 ezer fő...

Önkéntesek festették újjá a Csolnoky Ferenc Kórház folyosóit Veszprémben

A PPG Trilak átadta Colorful Communities® projektjét, mely során a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház belső falait festették ki. A teljes projektben több mint 30...

Strand az egész világ!

Strand az egész világ címmel láthatjuk Martin Parr brit fotográfus alkotásait a népszerű tengeri fürdőhelyek mindennapjairól a Műcsarnokban. A Budapesti Fotófesztivál nyitóeseményével indult a...

Az új Siópart lapszámban friss kötetes költő verse és a Lázár tesókkal készült interjú is megtalálható

Megjelent a Siópart magazin idei első száma, melyben több olyan szépirodalmi írást is találhatunk, amely rövid kikapcsolódást nyújthat, akár buszon, villamoson, miközben munkahelyedre mész,...

Kis modern művészettörténet a Vaszary Galériában

Balatonfüreden új kiállítás nyílt nemrég a modern stílus jegyében. A Rippl-Rónaitól napjainkig nyúló művészeti áttekintésbe még egy kis izgalmat is sikerült csempészni a női...

Legolvasottabb interjúk

Hogyan formálja át a mesterséges intelligencia a turizmust?

Az “Egy hajóban” kulturális turizmus konferencia “Innovációs lehetőségek napjaink turizmusában” panelbeszélgetése erre is választ ad. A teljes beszélgetés visszahallgatható Spotifyon is, de összeszedtük a...

„Észre kell venni a kis örömöket” – interjú Molnár Piroskával

Kevés televíziós sorozat mondhatja el magáról, hogy évtizedekkel a bemutatója után is generációkat köt össze – a Csengetett, Mylord? azonban pontosan ilyen. A legendás...