„Hol vannak, hol vannak. Tavaly egy nagyhasú, idősebb úr, fehér kalapban, rántott csirkecombot vett elő a hűtőládából, és nem ő volt az egyetlen. És a nők? Szőrös hónalj nélkül is ugyanúgy jönnek be a vízbe, mint bármikor régen. Lábujjhegyre állnak, hogy minél kevésbé érje őket a hideg, kezüket összekulcsolják a mellkasuk előtt, vagy csak összeteszik, mintha imádkoznának, és amikor néhány gyerek lespricceli őket, visítoznak. Mondhatsz nekem bármit, igenis kell ez a pár hónap, szaltózó kamaszok, és a kalapos nénikék, akik az óceánt is átúsznák mellúszásban, de a fejüket egyszer sem teszik a víz alá.

Én mondom, legalább történik végre valami.”

(Ha szeretné a teljes novellát, illetve több balatoni írást elolvasni, ajánljuk a POKET 53. kötetét, Fénytörésben címmel, amely a Kortárs magyar Balaton alcímet viseli)