Címke: Kultkikötő

Idén is tele lesz mesével a Balaton déli partja

A Kultkikötő visszajáró vendégei már tudják, hogy a felnőtteknek szóló előadások, koncertek mellett minden évben gyerekprogramokat is várnak a kultúrára szomjazókra, amelyeket hagyományosan a gyereknapi hétvégén...

Ülni egy fröccsel a kézben és nem gondolni semmire

Az Esti Kornél és a Pegazusok Nem Léteznek zenekarokból ismert testvérpár szereti a megalakulásuk dátumát szellemesen 1992-re tenni, amikor is mint írják "Domokos után...

Vissza szerettünk volna valamit adni a „grundnak”

A Grund - vígszínházi fiúzenekar már négy éves lett májusban, és még mindig a közönség kedvence. Azóta számos nagy sikerű koncertet adtak határon innen...

Meg kellett tanulni egy lemondással teli életet élni

Nyáron a Kultkikötő színpadán két darabbal jelentkezik Koltai Róbert: A képzelt beteg és az Én és a kisöcsém egyaránt nagyszerű szórakozást ígér. A művész...

Rutkai Bori: „Ma is azt a strandos palacsintát próbálom reprodukálni, amit a gyerekkoromban ettem a strandon”

A gyerekek körében elképesztő népszerűségnek örvendő Rutkai Bori Banda idén két alkalommal, augusztus 8-án és 9-én koncertezik a Kultkikötő színpadán. Az énekesnővel a biológiai...

Balatoni fejtörő gyerekeknek

Minden labirintusból megtalálod a kifelé vezető utat? Akkor a tavaszi fejtörő igazán Neked való! 🙂  

Interjúk, cikkek

Hogyan formálja át a mesterséges intelligencia a turizmust?

Az “Egy hajóban” kulturális turizmus konferencia “Innovációs lehetőségek napjaink turizmusában” panelbeszélgetése erre is választ ad. A teljes beszélgetés visszahallgatható Spotifyon is, de összeszedtük a...

Schell Judit „Ha egy feladat szép és kihívással teli, az mindig feltölti az embert.”

Schell Judit jelenleg nyolc darabban szerepel a Thália Színházban, emellett A Dal című tehetségkutatóban is láthatjuk zsűritagként. A tavalyi év vége sem volt kevésbé...