Vissza szerettünk volna valamit adni a „grundnak”

Vissza szerettünk volna valamit adni a „grundnak”

297 views
0

A Grund – vígszínházi fiúzenekar már négy éves lett májusban, és még mindig a közönség kedvence. Azóta számos nagy sikerű koncertet adtak határon innen és túl, jelentettek meg fotóalbumot, támogattak zeneiskolát, és intenzíven készülnek az idei nyárra például a Kultkikötőben. Vezetőjükkel, Fesztbaum Bélával beszélgettünk.

Az öt fiúból alakuló formáció a Pál utcai fiúk című zenés játék ősbemutatójának tagjai és koncertjeiket olyan érdeklődés övezi, ami páratlan a színész formációk között. Az együttes a színdarab hatalmas sikerén felbuzdulva Béla ötlete nyomán alakult és döntött úgy, hogy fellép először a Víg Majálison 2017-ben. Fesztbaum Béla – a darabban Rácz tanár úr – elmondta, hogy a VIII. kerületi zeneiskola támogatásával szerettek volna visszaadni egy keveset a “grundnak”. És valóban, gondoljunk bele, mennyi mindent  köszönhetünk Molnár Ferencnek: egy kultikus regényt, nem egy felejthetetlen karaktert, a sokat emlegetett Nemecsek Ernő sorsot, egy történelmi sikert megélő színpadi alkotást, rajongásig imádott dalokat és szereplőket, majd a fiú zenekart is.

Jelenleg fellélegezhetünk egy kicsit a pandémia hullámok között. Hogy érzi magát, mióta enyhítések jöttek, megnyílt az élet az emberek előtt?

Természetesen nagyon örülök, hogy minden jel arra mutat, kifelé megyünk ebből a rendkívül nehéz időszakból. Az öröm és azért a még elengedhetetlen óvatosság, valamint az érvényben lévő rendelkezések komolyan vétele egyszerre van jelen a mindennapjaimban.

Sokan új helyzetben találtuk magunkat tavaly márciusban és elkezdtünk élni egy picit másféle életet. Mit tanult meg magáról a lezárásos időszak során, avagy milyen új dolgot hozott az életébe a covid?

A türelem, az elfogadás, a felelősség fogalmai nyertek elsősorban gazdagabb értelmet. Illetve, a színházi, előadóművészi munkában oly fontos kreativitás, most más területeken kellett, hogy érvényesüljön. De újra emlékeztetett az elmúlt időszak arra is, milyen fontos örülni a legkisebb dolgoknak és milyen jó megbecsülni azokat.

Fotó: Gál Bereniké

Kényszerszünetre voltak ítélve művészeink a lezárások miatt. Sokan online játszottak. Ön mivel töltötte a színházmentes heteket, hónapokat?

Egy 4 éves kisfiú apukájaként, megélve az óvodamentes időszakot is, nyugodtan mondhatom, egyetlen percet nem unatkoztam! Bár ért gyász is az elmúlt hónapokban, de mégis bensőséges és örömteli érzéssel gondolok erre az időszakra, mert nagyon sok időt tudtam tölteni a legszűkebben vett családommal és láthattam, megélhettem, hogyan változik, szeret, fejlődik a gyermekem.
Mindezek mellett sok szinkronmunka talált meg, elkészítettem egy Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes szövegeken alapuló egyszemélyes előadó estet, forgatási napjaim is voltak, valamint a Vígszínház 125 éves jubileuma és A GRUND – vígszínházi fiúzenekar is adott tennivalót.

Fotó: Gál Bereniké

A zenekar egyidős a kisfiával, ön volt az ötletgazdája. Mesélne erről kicsit?

Igen, alapvetően az én ötletem volt a zenekar, de benne volt a levegőben, hogy azt a csodálatos hangulatot, ami az előadások során kialakult, valahogy tovább kell vinni. Azt éreztük, ez az előadás nem érhet véget a tapsrendnél. Adta magát egy rockzenekari formáció gondolata, a darab slágerei pedig kifejezetten jól állnak egy ilyen felállásnak. Bár azóta sok minden változott, vannak, akik már nem társulati tagjai a Vígszínháznak, de az előadás és a közös zenélés öröme összetart bennünket. És persze nagyon sok szervezés, hogy a zenekar összejöjjön!:)  A zenekar a miénk, sok szállal kötődünk ugyan a Vígszínházhoz, de független produkció. Saját ötletből, saját időből, saját anyagi forrásokból hoztuk létre. A próbákat és a fellépéseket mi magunk szervezzük és egyeztetjük. Két éve egy albumot is készítettünk, melyet dedikálunk a koncerteken és melynek bevételéből még jótékony célra is futja, ebből tudtunk például támogatni egy zeneiskolát.
A repertoár alapvetően vígszínházi szerzőkre, és a Pál utcai fiúk betétdalaira, illetve magyar és angolszász klasszikus rock zenék feldolgozásai köré szerveződik, ez folyamatosan, változik, bővül, alakul, jelenleg egy bő 120 perces műsorral rendelkezünk. A koncertek, így a Kultkikötő koncertjei is – ahová idén már ötödik alkalommal jövünk nagyon nagy örömmel – kb. 100 percesek. A megkedvelt repertoár mellett idén is lesz újdonság!

Már felfedezni néhány helyen, hogy lesznek fellépései. Hogyan néz a nyárra: csak munka vagy azért pihenés is lesz?

Remélem, lesz mindkettő!!! Mikor most erre a kérdésre válaszolok, épp azon dolgozom hogy a hál’ istennek egyre több felkérés és a nyári szabadság megfelelő arányait megtaláljam! Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy csak nyári időszakban jön össze koncert, a színházi elfoglaltságok miatt, hiszen az élvez elsőbbséget. Ha a Vígszínházban van koncertünk, azt a Vígszínház egyezteti, de a többi fellépés esetében számtalan dologhoz kell alkalmazkodnunk, így marad a nyár, ami szintén nagyon sűrű, hiszen mindenkinek több elköteleződése van, de a színházak tekintetében szabadok vagyunk. A teljesség igénye nélkül az elmúlt években eljutottunk, Egerbe, Tatára, Debrecenbe, Tamásiba, Szegedre, Szentendrére és az Ördögkatlan Fesztiválra is. A Kultkikötő pedig folyamatosan számít ránk és erre igazán büszkék vagyunk! Igyekszünk egy örömzenélés keretében visszaadni valamit a Pál utcai fiúk hangulatából és szellemiségéből!  Nagyon hálásak vagyunk a törzsközönségünknek, akik hűségesen kitartanak mellettünk és sok helyre elkísérnek minket.

 A Kultkikötő színpadai a Balaton partján állnak, oly sokan rajongunk a mi kis tavunkért. Mit jelent önnek a Balaton?

Minden évszakban, mindegyik arcával erőt ad, feltölt és elbűvöl. Gyakran jövünk, egyformán kedves mindkét part. Egy közös „haza”, ide otthonról mindenki hazajön. Nagyon remélem, hogy idén azt is jelentheti a Balaton, hogy A GRUND – vígszínházi fiúzenekar koncertje után a parton egy-két pohár finom boglári bor mellett egyeztethetünk a srácokkal a jövőről!!

A Kultkikötő Grund koncertjére JEGYVÁSÁRLÁS ITT .

 

 

A szerzőről