Strand az egész világ!

Strand az egész világ!

48 views
0

Strand az egész világ címmel láthatjuk Martin Parr brit fotográfus alkotásait a népszerű tengeri fürdőhelyek mindennapjairól a Műcsarnokban. A Budapesti Fotófesztivál nyitóeseményével indult a kiállítás, amely március 26-tól június 26-ig látható. 

Mindannyian imádunk strandolni, ezt kár lenne tagadni. Ezért is érdekes program a Strand az egész világ című, két termet megtöltő fotókiállítás a budapesti helyszínen. Martin Parr az európai kortárs színes fotózás meghatározó alakja, tárlata először látható Budapesten. Parr gyermekkorától kezdve bizalmas viszonyt ápol a tengerparttal: amatőrfotós nagyapjával gyakran látogatták Észak-Anglia tengerpartjait, s később, fiatal fotográfusként ide tért vissza, hogy bemutassa, hogyan nyaral az angol átlagember. Parr szerint a tengerpart egy kivételes nyilvános tér, ahol az általános emberi viselkedés abszurd megnyilvánulásai és a helyi furcsaságok zökkenőmentesen olvadnak egybe. Az emberek pihennek, kedvteléseiknek hódolnak, napoznak vagy olvasnak, a fotós pedig belefeledkezhet a fényképezőgéppel való kísérletezésbe. A kiállításon bepillanthatunk a négy évtizedes pályája különböző időszakaiba, a The Last Resort (1986) című sorozattól kezdve, melyet a Liverpool melletti New Brighton tengerparján készített, s amely nemzetközi karrierjének kezdete, egészen a nyugat-ausztráliai kikötővárosokat dokumentáló No Worries (2012) sorozatig. Ha az európaiakat övező sztereotípiák foglalkoztatták, vagy a fogyasztás bizarr megnyilvánulásai, vagy akár az, hogy mit gondolnak az angolok Angliáról, Parr tengerparti sétára indult. Megfordult a spanyol Benidorm üdülővárosban,  belgiumi strandokon, a Garda-tó partján, a Krím-félszigeten, Lettországban, majd elhagyva Európát, az indiai Goában, Dél-Amerika tengerpartjain, köztük a híres Copacabanán, vagy az indonéziai Balin.

A Strand az egész világ felfogható egy szelíd gulliveri figyelmeztetésnek. A fotók nem csupán informálnak, mosolyra fakasztanak vagy meghökkentenek, hanem ráirányítják figyelmünket a világban zajló változásokra, például a pihenéssel kapcsolatos elképzeléseinkre, vagy a tömegturizmus ellentmondásaira. A kiállítás a British Council támogatásával valósult meg.

A kiállításhoz kapcsolódó programok között kedvünkre csemegézhetünk: április 28-án Litkai Gergely humoristával, május 8-án Kocsány Kornél fotográfussal, 15-én Szalai András építésszel, 26-án Szombat Éva fotográfussal, Gulyás Miklós fotóssal vehetünk részt az exkluzív tárlatvezetésen.

A szerzőről