#MeTime, #PositiveVibes (X)

#MeTime, #PositiveVibes (X)

178 views
0

Hiába is tagadnánk, az egyre inkább a digitális térbe költöző mindennapi kommunikáció és a közösségi média csillogó világa mindannyiunk életét befolyásolja kisebb vagy nagyobb mértékben. Hogyan lehet, lehet-e egyáltalán valódi szerelmet találni az online párkeresés korában. Kin múlik, ha igen? Kin múlik, ha nem? Ilyen és hasonló kérdéseket jár körül a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum Love Me című előadása, amely május 27-én lesz látható a balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Házban. A produkció a Kultkikötő meghívására érkezik Magyarországra, a 10. Színházi Olimpia keretében. Az előadás rendezőjével, Tóth Árpáddal beszélgettünk.

Mi érdekelt rendezőként az online párkeresés témájában?

Arra az egészen furcsa jelenségre próbálunk reagálni ezzel az előadással, hogy mennyire különös dolog az, hogy ugyan a 21. században már számos technológiai újítás, rengeteg kütyü a rendelkezésünkre áll annak érdekében, hogy megkönnyítse a kommunikációt ember és ember között, mégis oda jutottunk, hogy sajnos alig van részünk valódi beszélgetésekben. Paradox, de ez a valóság. Egyre kevésbé tudjuk már, hogyan szóljunk a másikhoz.
Valami bajom mindig van a világgal, van egy csomó kérdés, amely foglalkoztat, egy-egy előadás kapcsán ezekről szeretnék csatornát nyitni a színpad és a nézőtér között. Az online párkeresés témája is olyasmi, ami régóta érdekel. Hogy aránylik a való élethez? Kik azok az emberek, akik a mindennapokban nem képesek jól kommunikálni, az online térben viszont igen? Miért alakult így az ő életük?
Azon túl, hogy nagyon izgalmas megvizsgálni ennek a digitális világnak a működését, azt a hamis valóságot, melyet lehetővé tesz – és amely sokszor köszönőviszonyban sincs a valódi világgal –, arról a nagyon erős magányosságról is szerettünk volna beszélni, amely azokat az embereket jellemzi, akik az online térben próbálnak párkapcsolatra lelni. Lehet, hogy sokszor éppen az ellenkezőjét sugallják, de ők általában rettenetesen magányosak. Ezt a magányt szerettem volna kibontani.


Tóth Árpád, az előadás rendezője

Milyen alaphelyzetből építkezik az előadás?

Van két ember, aki javarészt a gyerek- és kamaszkorában szerzett hatásoknak köszönhetően bezárkózik, nem képes a megszokott formákban kommunikálni a környezetével. Ennek ellenére ők is épp olyan társas lények, mint mi emberek mindannyian: igénylik a kapcsolatokat, az intimitást, mégis, valamilyen görcsnek köszönhetően képtelenek rá a való életben. Ilyenkor nagy segítség lehet az online világ, a digitális párkereső platformok, melyek közben folyamatosan csapdákat is rejtenek magukban. Ha túl naívak vagyunk, nem vagyunk kellőképpen felkészülve, vagy túlságosan vágyunk kapcsolódni valakivel, akkor ezeket nem vesszük észre, ez pedig számos veszélyt hordoz magában.
Fontos dolog, hogy az előadás nem ítélkezik: sem azokról nem mond véleményt, akik az online térben keresik a párkapcsolat lehetőségét, sem azokról, akiket esetleg kifejezetten taszít ez a fajta ismerkedés. Inkább csak felvázol egy helyzetet, mely kapcsán több kisebb-nagyobb történetet mesél el.

Erős vizuális világ jellemzi a produkciót, a színészeket folyamatosan egy filmen is látjuk. Miért döntöttél emellett a forma mellett?

Nagyon érdekel a szöveg, és az abban rejlő lehetőségek. Györfi Kata Love me Tinder című darabját remek alapanyagnak gondolom ahhoz, hogy erről a kérdéskörről beszéljünk. Az előadáshoz ráadásul felhasználtuk Garaczi László Veszteg és Falussy Lilla Metadolce című drámáinak részleteit is, így még komplexebben tudunk mesélni erről a problémáról. Rendezőként fontos számomra, hogy minél jobban kibontsam a szöveget, de egy ponton általában azt érzem, elérkeztünk egy olyan síkra, ahol már nem elég a szó. Vannak olyan helyzetek, amikor pontosabban tudunk kommunikálni a testünkkel, vagy éppen zenével. Ez utóbbiban most is, mint korábban már többször, Ila Gábortól kértem segítséget, aki kiváló zeneszerző és jazz-zongorista, a mozgásvilágot pedig Ruszuly Ervin koreográfus álmodta meg.
Mindezek mellett ebben az előadásban behoztunk egy negyedik dimenziót is, a filmet, Nagy ’Esti’ Norbert segítségével: mialatt ott látjuk a színészeket a színpadon, a háttérben egy kivetítőn is megjelennek, egészen más perspektívából, ezáltal több fénytörésből is megvilágíthatunk egy-egy problémát, többféle olvasatát is bemutathatjuk egy-egy történetnek. Mindeközben az előadás nagyon egyszerű eszköztárral dolgozik olyan tekintetben, hogy egy férfi és egy nő ül egy-egy széken a színpadon és úgy beszélnek ezekről a problémákról, teljesen nyíltan és őszintén, mintha a sajtjai lennének. Színészileg ez igazán koncentrált jelenlétet kíván. Pascu Tamara és Barti Lehel András csodálatosan megoldották a feladatot.


Pascu Tamara és Barti Lehel András a Love Me című előadásban

Szándékosan választottál fiatal színészeket?

Szerencsés összetalálkozás volt ez. Az Udvartér Teátrum igazgatója kért fel, hogy ezzel a két tehetséges fiatal művésszel dolgozzak, aminek nagyon örültem, mert kifejezetten érdekel ez a korosztály, az előadásaim zöme a fiatal generációkkal kapcsolatos kérdések és problémák mentén születik. A társkeresés is egy nagyon izgalmas kérdés az esetükben. Egészen máshogy ismerkednek ők, mint ahogy azt korábban mi tettük.
18 és 28 között pezseg leginkább a párkeresés: ilyenkor születnek az első komoly kapcsolatok, ekkor jönnek az első nagy szerelmek és velük sokszor az első nagy csalódások. De olyan is van, aki egy életre elkölteleződik már ekkor. Fontos időszak ez az ember életében ilyen szempontból, mégis azt látom, a mai huszas generáció nagyon beszorul az online térben való ismerkedésbe. Eltűntek az udvarlás hagyományos formái, helyette gyorsan lecsekkolják egymást valamelyik social media felületen, aztán mire a két hús-vér ember először találkozik egymással, az online kommunikáció következtében sokszor már a szex előszobájában tartanak – miközben valójában nem is ismerik a másikat.

Említetted, hogy fontos kérdés az előadásban az elmagányosodás. Jellemzően a fiatal generációkat nem szoktuk ettől annyira félteni. Kellene?

Sajnos én azt látom, hogy igen. A felszínen mindenki nagyon vidám és boldog, sok barátjuk, haverjuk van, de azáltal, hogy ennyire beszippantotta őket az online tér, emberek helyett a kütyüjükkel tartanak fenn személyes kapcsolatot. A valós életben emiatt már kevésbé őszinték egymással, kevésbé tudnak kötődni egymáshoz, miközben az online térben nagyon intim, kitárulkozó és nyitott kapcsolatot folytatnak a világgal. Ebben érzek én egy fura, de nagyon megfoghatatlan csapdahelyzetet.


A Love Me-t május 27-én tekintheti meg a közönség a Kultkikötő meghívásában,
a balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Házban

Sok fiatal kíváncsi az előadásra?

Szerencsére igen. Ráadásul sok visszajelzést is kapunk tőlük azzal kapcsolatban, hogy ráismernek magukra, vagy egy barátjukra, osztálytársukra. Az ilyen helyezetekért érdemes színházat csinálni, nagyon jó érzés látni, hogy elkapja, elgondolkoztatja őket. Nyitottak a párbeszédre, értik és érzik, hogy mi az a baj, amiről ez az előadás beszél. Úgy sikerül a fiatalokhoz kapcsolódnunk, hogy közben nem zárjuk ki az idősebb generációkat sem a nézőtérről, hisz mindenkinek van gyereke, unokája, ezáltal ők is küzdenek azokkal a kérdésekkel, amelyek például engem is foglalkoztattak rendezés közben.

Hogy látod, más kihívásokkal néz szembe ez a generáció, mint a korábbiak?

Fel sem fogjuk, mennyire. 18 éves a kislányom, sokat beszélgetünk – például arról, mennyiben volt más az én fiatalságom, mint ma az övé. Ijesztő, hogy mennyi mindennel kell, hogy megküzdjenek, eszméletlen, milyen sok csapdát rejt nekik az élet. Én úgy látom, ehhez képest az én gyerekkoromban nagyon egyszerű volt a világ…

Az előadás a 10. Színházi Olimpia keretében érkezik Magyarországra. Mit gondolsz a kezdeményezésről?

Óriási öröm, hogy felfigyeltek az előadásra, elhívták erre a remek programsorozatra és eljátszhatjuk a Kultkikötőben, május 27-én. Nem hallottam még korábban a Színházi Olimpiáról, de eszméletlen jó ötletnek tartom ezt a Görögországból induló kezdeményezést. Nagyon izgalmas, hogy egy egész ország egy bizonyos időszakban egy óriási színházi fesztivállá változik, ahol sok előadás és alkotó megmutatja magát. Olyan előadásokat is láthat így a közönség, melyekre máshogy talán nem is volna esélye.

A szerzőről