Már kisgyerekként megtapasztaltam, mi az, hogy közönség – Csuja Imrével beszélgettünk

Már kisgyerekként megtapasztaltam, mi az, hogy közönség – Csuja Imrével beszélgettünk

531 views
0

Az Örkény Színház Jászai Mari-díjas színművésze. Az Üvegtigris Csokijaként – megkockáztatjuk – máig ő használta egyedül egy mondatban a Babetta és a macska szavakat a mozivásznon. A Mi kis falunk polgármestere. Az ő hangján szólal meg Torrente és Al Bundy. Tavaly novemberben portrékönyv jelent meg róla Imi, ne csináld! címmel, Csáki Judit tollából, a Corvin Kiadó gondozásában.

Keresve sem igen találnánk olyan embert, akinek ne csengene ismerősen Csuja Imre neve. A népszerű színművész január 27-én egy különleges önálló esttel várja a nézőket a Balatonboglári Varga Béla Városi Művelődési Házban, a Kultkikötő szervezésében.

Gyakori vendég a Balatonon?

Az utóbbi időben meglehetősen – legalábbis magánemberként. Balatonszabadiban öt éve van egy kis présházunk, gyümölcsös, szőlő, ahová nyaranta rendszeresen járok. Egy csoda ez a tó. Olyan élményt az ember nem talál az aszfalton, a városban, mint ha lemegy a Balaton partjára, nézi a vizet, ami számtalan színben pompázik, és hallgatja a vízcsobogást. Rák vagyok, vizes jegy, a folyókat is nagyon szeretem.

Január 27-én a színpadon is láthatja önt a balatoni közönség. Ady, Kosztolányi, Babits, Vörösmarty… Az Imi, mondj egy verset című önálló estjén a legnagyobb költők kapnak szót. Emlékszik még, hogy mi volt a legelső vers, amit megtanult?

Vagy az Anyám tyúkja, vagy a Füstbe ment terv – vagy ezek így egymás után… Öt éves lehettem. Az anyai nagyanyám mániája volt, hogy nekem már egészen kis koromtól kezdve verseket tanított, eleinte csak hallás után. Nagyon hamar kiderült, hogy fogékony vagyok rá, szerettem is. Ráadásul még gyakorlási lehetőségem is volt, nem is akármilyen: akkoriban még átjártak egymáshoz az emberek esténként beszélgetni meg kukoricát morzsolni. Amikor pedig már kifogytak az összes pletykából, és a kukorica is mind elfogyott, mindig megszólalt valaki: ‘Imi, mondj egy verset!’ Én pedig mondtam boldogan.

Ezeken a hajdúnánási estéken már kisgyerekként megtapasztalhattam, hogy milyen az, ha sokan néznek, hogy mi az, hogy közönség – úgy, hogy a szót magát még nem is ismertem. Az is csak később tudatosult bennem, hogy ez, amit én és az ismerős nénik és bácsik ott közösen átéltünk, már valamiféle katarzis volt. Voltak ott mosolyok, nevetgélés és pityergés, áhitat – mikor hogyan dolgozott a vers. Fantasztikus dolog volt ez, ezt már akkor is éreztem – csak még azt nem tudtam, pontosan mi is az, amit történik velem. Fogalmam sem volt, hogy ez lesz a színészet. Meghatározó élmény volt, nem véletlen, hogy innen ered az est címe is.

Csuja Imre önálló verses estje 2023. január 27-én, 18 órától lesz látható a Balatonboglári Varga Béla Városi Művelődési Házban, a Kultkikötő szervezésében (a kép forrása: kultkikoto.hu)

A nagymamájának honnan volt ilyen erős kötődése a versekhez?

Nagyon egyszerű, de kultúrakedvelő parasztasszony volt. Az anyukájával és a nagymamájával Szatmárnémetiben dolgoztak, a kalapgyárban. A harmincas években nagyon élénk volt ott a kulturális élet, rendszeresen jártak nótaestekre, koncertekre, színházi előadásokat néztek, fogékonyak voltak a művészetre.

Ezekből a gyerekkori versmondásokból egyenesen következett a színészi pálya? Nem is volt soha B terve?

Nagyon korán megerősödött bennem a színpad utáni vágy. A nagymamám, anélkül, hogy tudta volna, jól felkészített erre a pályára. Az általános iskolában, aztán a gimnáziumban is felfedezték, hogy van ehhez kedvem, affinitásom. Én a magam számára legelőször 17 évesen fogalmaztam meg, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom. Anyámék azt akarták, menjek tanítani, de én azt nem akartam. Valójában soha nem volt semmi más tervem, csak a színészet.

Csuja Imre a tavaly novemberben megjelent Imi, ne csináld! című portékönyvét dedikálja a könyv bemutatóján (a kép forrása: Facebook/Corvina Kiadó, fotós: Székelyhidi Zsolt)

Mit adott a gyerekkorához ez a sok megtanult vers?

Az irodalmi élmény mellett egy vers azért is nagyon fontos, mert egy kamaszgyerek sokszor így találkozik a legpontosabb megfogalmazásával annak, hogy éppen hol is tart vele az élet. Velem is így volt: a versek kimondták helyettem azokat az érzéseket és gondolatokat, amelyeket megtapasztaltam a hétköznapokban, rá lehetett bennük ismerni az egyes élethelyzetekre.

Van olyan vers, amely kiemelten fontos önnek?

Az egyik ilyen a Nem tudhatom… Emlékszem, gyomlálás közben tanultam készre még a hajdúnánási konyhakertben.

Jól lehet szöveget tanulni gyomlálás közben?

Nagyon. Ahhoz nem kell különösebb egyetem, hogy az ember kihúzza a gyomnövényt, nemigen kell hozzá gondolkodni, és ez felszabadítja az agyat. Ebben a laza állapotban pedig elkezdenek betüremkedni megoldások egy-egy verssorra, jelenetre vagy monológra. Többször megtörtént már az is, hogy ilyenkor állt össze bennem egy rendezői gondolat, egy instrukció.

Gálffi László és Csuja Imre az Isten című, fontos közösségi és társadalmi kérdéseket boncolgató előadás olvasópróbáján, melynek bemutatója 2023. február 10-én lesz az Örkény Színházban, Mácsai Pál rendezésében (a kép forrása: orkenyszinhaz.hu)

Régi vágya volt, hogy legyen egy önálló verses estje?

Az már pályakezdő koromban is motoszkált bennem, hogy jó lenne egy önálló előadás. Nagy hatással volt rám fiatalon Mensáros Laci bácsi A XX. század című, legendás estje. Évekkel ezelőtt játszottam már egy monodrámát, a Novecentót, így volt alkalmam kitapasztalni, hogy el lehet viselni ezt a műfajt is, nem kell beledögleni – illetve bele kell, mert minden előadásba bele kell, de kiderült, hogy nem hal szörnyet az ember, ha másfél órát egyedül tölt a színpadon.

Az Imi, mondj egy verset mégis valahogy egészen véletlenül született… Az egész azzal kezdődött, hogy egy bábrendező szakos hölggyel készítettünk egy bábelőadást Babits Mihály Jónás könyve című költeményéből, amit több bábszínház is meghívott vendégségbe. Húsz előadás után viszont azt kezdtem érezni, hogy ez a fél óra önmagában kevés, jó lenne egy önálló estté kerekíteni. Korábban többedmagammal készítettem már Ady-esteket, így az rögtön adta magát, hogy odaszerkesszek a Jónás könyve elé néhány Ady-verset is, az est további részét pedig olyan nagy klasszikusok adják, mint a Családi kör, a Szózat, az Eszmélet vagy a Boldog, szomorú dal. A legfontosabb szempont az volt a válogatásnál és a rendezésnél, hogy a versek egymásból következzenek.

Más egyedül a színpadra állni, mint egy sokszereplős előadásban?

Részben ijesztő, részben óriási hatalom, hogy egyedül vagyok, és azt csinálok a nézőkkel, amit akarok. Mert azt csinálok… De ezt csakis azért tehetem meg, mert ők partnerek ebben, mert kíváncsiak a szép versekre, az irodalomra, a kultúrára, a katarzisra… És talán rám is.

A szerzőről