Charlie Jég dupla whiskyvel című száma jutott először eszembe, mikor elárvultan, szakításom után hónapokkal egyedül találtam magam egy vasárnapi napon. Elváltam. Gyerekeim az édesapjukkal töltötték a hétvégét.

„…Napok óta rossz zene szólt
Összetörtem a rádiót
Blues a kedvem, de senki se hangolt rá

Én akkor se hívlak, ha darabokra hullok szét
Régóta megvan a gyógyszer, ha valami ég

Jég dupla whiskyvel
Két dózis egy helyen…”

Nem voltam vidám. Blues volt a kedvem, ez szinte biztos. Kinéztem az ablakon, és azt láttam, hogy a nap is elbújt egy felhő mögé, aztán még egy, majd még egy felhő mögé. Nem volt vidám az időjárás se.
Ám ott volt előttem az egész vasárnap, mivel töltsem el? Régóta vágytam olvasni, sosincs időm, se lelki nyugalmam, vagy egyszerűen csak fáradt vagyok. Most itt volt a soha vissza nem térő alkalom. Amibe hetekkel ezelőtt belefogtam, egy mélyen elgondolkodtató, igazi koncentrációt igénylő Eszterházy kötet – ahhoz nem volt most türelmem. Odaálltam hát könyvespolcom elé és elkezdtem pásztázni a könyvek gerincét.

Milyen könyvet olvas, akinek nincs jó kedve?
Szomorút, hogy passzoljon a hangulatához? De akkor mi értelme, ha a történet csak még jobban lehúzza?
Vagy pont, vicceset, hogy felviduljon? Az meg azért nem tetszett, mert nem volt kedvem nevetni.
Akkor valami könnyed limonádét, egy csajos regényt? Az se jó, mert előbb-utóbb felbukkan benne a szerelem, az meg most érzékeny téma. Lám, nekik összejött és különben is, ilyen csak a mesében van.
Legyen akkor egy detektív regény vagy skandináv krimi? Igen, ez eléggé elterelte a gondolataimat. Csakhogy a halál, a negatív érzések előbb-utóbb a kelleténél jobban megérintettek és a kitaszítottság érzése lett úrrá rajtam.
Leraktam, és kezembe akadt nagyszüleim Világjáró sorozatának néhány kötete. Ausztrália érdekes volt, csakhogy tizen-x oldal után lehetetlen volt élvezni az idejétmúlt leírásokat.
Wodehouse bugyuta és fárasztó volt, Agatha Christie-nél mindent kitaláltam már az elején, Tisza Kata versei jók voltak, de most nem volt hozzá kedvem, Ken Follettbe nem kezdek most bele, Allendet mind olvastam, Vámos Miklóshoz nincs kedvem, stb. stb. stb.

Hagyjuk. Leültem és inkább bekapcsoltam a rádiót:

„Blues a kedvem, de senki se hangolt rá…”