Ezer és egy dolog van, ami miatt az évnek ezt a szakaszát szeretem a legjobban. Ilyenkor végre megint lehet biciklivel járni, a kiülős helyek megtelnek élettel, ideális szintre emelkedik az átlaghőmérséklet (számomra legalábbis) és a napsütéses órák száma. Aztán ott van még a nyári Balaton, a zölden duzzadó természet, a Római-part és a fagyi.
Egy szó, mint száz, javíthatatlan nyárimádó vagyok, aki akkor sem hajlandó kiejteni a száján, hogy túl meleg van, ha a hőmérő higanyszála már a 40-es számhoz közelít. Ez mindig is így volt, és amíg világ a világ valószínűleg hűséges rajongója maradok ennek az évszaknak, aminek az egyik szintén fontos hozadékára csak az utóbbi néhány évben figyeltem fel.
Ez pedig nem más, mint a PIAC…
…amivel már pontosan úgy vagyok, mint a nyárral: rajongok érte. Főleg ilyenkor, amikor az árusok standjai megtelnek színes, élettel teli zöldségekkel és gyümölcsökkel. Szerintem nagyon kevés olyan hely van a világon, ahol úgy igazán ki lehet szakadni a hétköznapok pörgéséből.
A piac számomra – függetlenül attól, hogy egy teljesen „szokványos”, sokak életében talán kötelességként számon tartott tevékenység – azon kevés helyek egyike, ahol úgy igazán jelen lehet lenni. Össze is szedtem azt az 5 okot, ami miatt szerintem a piacra járni lélekemelő és nagyon „mindful” dolog.
1. Hétköznapi rítus
Ünnepek, szokások, szertartások – amióta világ a világ, szükségünk van rítusokra, amelyek fontos szerepet töltenek be az életünkben: segítenek fenntartani és átörökíteni az identitásunkat, a történelmünket meghatározó hagyományokat, emellett valamiféle keretet adnak az életünknek. Elválasztják a pihenést a munkától, a hétköznapit az ünnepitől. Számomra a piac egy hétköznapi rítus, ami ebben a furcsa átmenetben mégis valamiféle állandóságot jelképez a hétköznapok és a hétvége határán, ahova meghatározott időben, meghatározott céllal megyek, és ahonnan majdnem mindig vidáman, feltöltődve jövök el.
2. Igazi…
Egyre kevesebb dolog van ma már, ami nem mesterséges, ami nem instant, vagy hamis. A piac egy olyan hely, ami azért még mindig igazi. És itt nem feltétlenül a szabadföldi paradicsomra gondolok… A piacon a stand egyik és másik oldalán álló emberek is valahogy igazibbak. Szép napot kívánnak egymásnak, nem sajnálják az időt arra, hogy váltsanak egymással néhány kedves szót, érdeklődjenek a másik hogyléte felől. Kevés hely van, ahol így viszonyulunk egymáshoz és minden olyan helyet, ahol mégis így van, nagyon meg kell becsülni…
3. Mindful
Mi is sokat foglalkozunk a mindfulness témájával. A tudatos jelenlét állapotát (aminek legalább annyi pozitívuma van, mint amennyi jó dolog van a nyárban) nem valami könnyű manapság megtapasztalni. Ezerfelé cincálják a figyelmünket a szélrózsa minden irányából érkező ingerek, millió és egy dolog cikázik a fejünkben – ritkán adódik alkalom arra, hogy úgy igazán jelen legyünk.
A piac szerintem valahogy a „profiljából adódóan” egy olyan hely, ahol igazán jelen lehet lenni: a színek, az illatok, az ízek egyszerre és nagyon intenzíven vannak jelen. Piacra járni tulajdonképpen egy tökéletes mindfulness-gyakorlat.
4. Slow-üzemmód – ON
Azt vettem észre, hogy amikor piacon vagyok, akkor nem sietek. Olyankor piacon vagyok. Nem érdekel, hogy hol rövidebb a sor, birkatürelemmel kivárom szépen amíg a kedvenc standomnál (mert ugye minden rendes piacra járó embernek van ilyenje) megkérdezik tőlem, hogy „Mit adhatok?”. Van, hogy ez 15-20 percig is eltart, de furcsa mód ilyenkor valahogy nem szokott zavarni, nem esik nehezemre várni. És tudjátok mi az érdekes? Hogy ezzel – úgy látom – a többiek is ugyanígy vannak.
A stresszes hétköznapok és az azzal járó zaklatott életvitel valahogy a piac területén kívül marad, nem türelmetlenkedünk, hanem ha úgy adódik, várakozás közben nézelődünk, vagy szépen kedélyesen elbeszélgetünk egymással. Nem is értem, hogy máshol miért nem így működünk…
5. Emberi
Egy bevásárlóközpontban viszonylag ritkán fordul elő velem, hogy a zöldséges pultnál az eladó segít kiválasztani a legszebb paradicsomot, és közben a töltött paprika receptjét is pontról pontra ismerteti velem… Ott az sem tűnik fel, ha kicsit ritkábban megyek, a felvágottas pultnál kiszolgáló személyzet nem kérdezi meg tőlem, hogy hol voltam ez elmúlt pár hétben. A piacon ezzel szemben valahogy jobban figyelnek egymásra az emberek: jó egészséget vagy szép napot kívánnak, és nem fukarkodnak akkor sem, ha segíteni kell.
Az egész valahogy nagyon emberi. Amikor ott vagyok, akkor úgy érzem, közelebb vagyok, néhány vékony szállal még kapcsolódok egy már “letűnt világhoz”, ami nem volt ilyen kegyetlenül gyors, ahol gépek helyett egymásra számíthattak az emberek…
Jó, hogy vannak még ilyen helyek! Ha tehetitek, menjetek el ti is, töltődjetek a hétköznapokban.
Kérdésed van? Hozzászólnál?