Zsidó Kiválóságok Háza – Balatonfüred

Zsidó Kiválóságok Háza – Balatonfüred

46 views
0

A Zsidó Kiválóságok Háza ad állandó helyszínt az „Einsteintől napjainkig – Zsidók és csúcstechnika” című kiállításnak.
Ezen a tárlaton több mint 130, világhírű, zsidó származású tudós életével és munkásságával ismerkedhet meg a legújabb digitális eszközök segítségével. E kutatók nélkül más lenne ma az emberiség, és talán Földünk is máshogy nézne ki. Ahogy a küldetés nyilatkozatunkban is olvasható, ezeket az embereket is elpusztította volna a Holokauszt során a gyűlölet, de ők megmenekültek és „gondolatokból építettek palotát”. A tapasztalatok szerint egy látogatás során 5 tudós életét és eredményeit lehet teljességében befogadni. Ezért lehetőséget adunk arra, hogy a kiállítás bejáratánál összeállítsa a saját érdeklődését tükröző programot, válogasson a 132 tudós közül. Ezt segíti, hogy a tudósokról és a mai életünkre hatással levő munkájukról több szempont szerint válogathat és kényelmesen állíthat össze látogatási programot.

A kiállításon megjelenített információkat többszörös ellenőrzés és lektorálás után jelenítjük meg, mindamellett maradhattak benne javítanivalók. Ha ilyet talál, kérjük, ossza meg velünk az [email protected] e-mailcímen “Kiállítás észrevétel” tárgy címmel.

Elérhetőség:
Cím: 8230 Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 32. E-mail: [email protected] Telefonszám: 06-87/782-592
www.zsidokivalosagok.hu