Kis-Balaton tanösvények

Kis-Balaton tanösvények

432 views
0

Kányavári-sziget, „Búbos vöcsök” tanösvény

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területének egyik kiemelten látogatott területén, a Kis-Balaton tájegységén található Kányavári-szigeten alakította ki Igazgatóságunk a Búbos vöcsök tanösvényt. (Megközelíthető a Zalavár és Balatonmagyaród közötti útszakaszról. GPS: 46.615578,17.167849).

A közel két kilométer hosszú, egész évben látogatható, 1-1,5 óra alatt végigjárható tanösvény kutyával (csak pórázzal) is megtekinthető. A sétaút 15 állomása kifejezetten a Kis-Balaton madárvilágának bemutatására törekszik. A táblák mindegyike egy-egy csoportot (parti madarak, énekesek, ragadózók stb) ismertet.

A sétaút nem feledkezik meg a térség denevérfaunájáról, valamint a Kis-Balatonnal kapcsolatos vízügyi tevékenységekről sem. A tanösvény jelképének a gyakran látható búbos vöcsök szolgált alapul (Podiceps cristatus).

Diás-sziget, „Kócsag” tanösvény
(a Fekete István emlékhelyre vezető kirándulás gyalogos szakasza)
A Kis-Balaton fokozottan védett területén, a Diás-szigeten található a Nemzeti Park Igazgatóság által 2010-ben átadott Kócsag Tanösvény. Kizárólag szakvezetővel, a Fekete István emlékhelyre vezető kirándulás keretében látogatható!

A tanösvény állomásait végigjárva betekintést nyerhetünk a Kis-Balaton területén előforduló vízinövények, denevérek, halak, hüllők, kétéltűek, madarak és emlősök életébe.

Megtudhatjuk, hogyan szorították vissza vizibivalyokkal a csatornákban elburjánzó növényeket, milyen halászati eszköz a vejsze és hogyan halásztak vele, kinek volt döntő szerepe a nagy kócsag megmentésében és azt is, hogy mire szolgáltak a dorongutak.

A Matula kunyhó előtt állva elolvashatjuk egy Fekete István által írt levél részletét, melyből kiderül milyen halak akadtak az író horgára a Kis-Balatonon tett látogatásai alkalmával.

A 1-1,5 km hosszú, 12 állomásból álló, magyar és angol nyelvű ösvény csak szervezett túra keretében, szakvezető kíséretében tekinthető meg. Túrák találkozóhelye: Kis-Balaton Kutatóház (más néven: Vönöczky Schenk Jakab Kutatóház) GPS: 46.700668,17.238007

TÚRAÖLTÖZET, TÚRACIPŐ VISELETE MINDEN TANÖSVÉNYÜNKÖN AJÁNLOTT!

Információ:

Fejes Éva turisztikai referens
Telefon: +36 30 664 04 04
E-mail: [email protected]

Forrás: bfnp.hu