
A Balaton télen is számos érdekességet nyújt, idén is rengeteg történés és program várta a tó és a vidék rajongóit, de kizárólag túrázni is szebbnél-szebb helyekkel kecsegtet országunknak ez a része. Most néhány rövidhírt osztunk meg veletek a Balaton térségéből, miközben március lévén készülhetünk a tavaszi ébredésre és az egyre jobb időre – már ha nem esik a hó, mint tegnap.
Mától visszavonásig érvényes a Fejér és Somogy megyére is kiterjedő tűzgyújtási tilalom, amelyet a száraz, csapadékmentes idő miatt rendelt el a Nébih. Az elmúlt napok szárazsága miatt van szükség a tilalomra, hiszen a következő napokra sem ígér csapadékot az időjáráselőrejelzés. A most elrendelt öt megyére (Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Somogy és Veszprém) érvényes tilalom már korábban érvénybe lépett Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben. A hivatal honlapján felhívja a figyelmet, hogy “a tűzesetek nagy részét a gondatlan és szándékos emberi gyújtogatás okozza, ami első lépésben nádasokat, gyepterületeket érint, de ezek a tüzek ugrótűz formájában akár az erdőterületekre is könnyen átterjedhetnek. Különösen a fiatal erdőfelújítások és erdőtelepítések veszélyeztetettek. Felelős magatartásunkkal és a tűzgyújtási tilalom betartásával hatalmas erdőterületeket óvhatunk meg a pusztulástól!”
Március a barlangok hónapja -Sokan talán nem is tudják, hogy barlangok levegője és klímája gyógyító hatású. Ha még nem fedeztétek fel a barlangok világát és nem vagy benne biztos, hogy gyermekeidnek tetszene, itt a remek lehetőség, hogy elkezdjétek. Márciusban ugyanis kedvezményesen, akár 25 % kedvezménnyel válthattok belépőjegyet az ország jó pár barlangjába, például a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban található Csodabogyós- barlangba, amelyről egy korábbi programajánlónkban írtunk is. Ezenkívül az Aggteleki, Bükki, a Duna-Dráva és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkok területén lévő barlangokat érdemes úticélként megjelölni, mert a hónapban egy-vagy két hét erejéig mindenhol számíthatunk kedvezményre, ráadás programra vagy akár ingyen belépésre (Denevérmúzeum, Abaliget). Részleteket itt olvashatunk.

Pálvölgyi cseppkőbarlang
Március 2-án, e hét szerdáján volt Hamvazószerda, ami a Húsvéti előtti nagyböjt időszakának kezdete. Veszprémben szentmiséket tartottak ez alkalomból., írja a veol.hu. Udvardy György veszprémi érsek a Magyarok Nagyasszonya plébániatemplomban tartott szerda este szentmisét, ahol a nagyböjtről beszélt és a Húsvét méltó megünneplésére hívta fel a figyelmet. A szentbeszédet követően az érsek megszentelte a hamut, amely a tavalyi virágvasárnapi barka elégetéséből származik. Ezt szokása szerint a hívek fejére szórta a bűnbánat gyakorlásának jeleként, amely a nagyböjti időszak úgymond kötelező eleme.
Erdőismereti Vetélkedő – Március 21-én indul az Országos Erdészeti Egyesület középiskolásoknak szóló vetélkedője. A „Fedezd fel az örökséged!” nevű online vetélkedőre március 16-ig várják a 3 fős középiskolás csapatok jelentkezését a Kárpát-medence bármely – határon innen és túli – oktatási intézményből, írja a turistamagazin.hu. Az évek óta nagy népszerűségnek örvendő verseny során négy héten át három feladatcsoportban mérhetik össze magukat másokkal Kvíz, esszé és fotópályázat során az ember és az erdő kapcsolatára, a társadalom és az erdő XXI. századi kapcsolatára fókuszálnak. Eredményhirdetés április 22-én, a Föld napján lesz. Az első három csapat tagjai fejenként 70, 50, illetve 30 ezer forint értékű Libri-utalványt kapnak, és a nyertes csapatokat felkészítő tanárokat is fejenként 10-10 ezer forint értékű Libri-utalvánnyal díjazza az Országos Erdészeti Egyesület.
Márciusban is Kultkikötő! – Színvonalas programokkal vár Balatonboglár, ahol a Kultkikötő együttműködésével kapcsolódhatunk ki. Március 2-án a Balatonboglári Varga Béla Városi Kulturális Központban már volt egy Kultkikötő Filmklub est a Szeress ha mersz című francia-belga filmmel, ma színdarabot láthatunk Mesterhármas címmel az ART-Színtér előadásában, 12-e helyett pedig 13-án a budapesti 6szín teátrumban lehetünk Süsü vendégei a Csukás-mese előadásán. 16-án újra filmklub, 21-én Balatonszárszón Tiszta kabaré a Pesti Művész Színház közreműködésével. További programok megtekinthetőek itt. Ha szeretnél időben értesülni minden Kultkikötős programról, iratkozz fel a hírlevélre ezen a linken az oldal alján baloldalt.
Kiemelt fotó: Benke Gábor
-
2023 is a kutyák éve volt a Balatonon!
-
Végigjártad már a Kéktúra balatoni szakaszát?
-
Overallos barlangtúrák, bivalyrezervátum: novemberben is vár a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park
-
Évtizedes rekordot dönthetnek meg a balatoni kompok
-
Három fontos könyv a Balaton-felvidékért
-
Jazzlegendák, nemzetközi sztárok és magyar tehetségek Veszprémben
Nyári számunk már elérhető weboldalunkon is!
Letöltés-
Pocika Vendéglő
Fonyód, Vigadó tér 1/16 -
Kishalász Bisztro
8636, Balatonszemes, Ady Endre utca 2. -
Família Vendéglő
8226 Alsóörs, Alkotmány u. 4. -
Hangulat Vendéglő
8253 Révfülöp, Füredi u. 17. -
Giuseppe Pizzéria
8315 Gyenesdiás, Ibolya út 1. -
Zöldlugas Étterem és Panzió
8638 Balatonlelle, Honvéd utca 4.