Számos fontos dolog forrt egybe az idők során a Balatonnal. A jó bor például egészen biztosan ott van az elsők között, ami eszünkbe jut a kedvenc tavunk kapcsán. Évszázadokra visszanyúló hagyománya van a térségben a szőlőművelésnek és a borkészítésnek. Mikor idéznénk meg mindezt, ha nem szüret idején?

A 18–19. században hagyományosan meghatározott volt a szüret időpontja, valamilyen jeles naphoz kötődött Szent Mihálytól (szept. 29.) Simon-Júdás (okt. 28.) napjáig. Az Alföld több vidékén Szent Mihály-napkor kezdték a szüretet, a Dunántúl nagy részén és Erdélyben Terézia (okt. 15.), a Balaton és Kőszeg vidékén Orsolya (okt. 21.), Tokaj-Hegyalján Simon-Júdás (okt. 28.) napján.

„A szüret a XVI. és XVII. században igazi sátorosünnep volt, melyre még a hadviselő vitézek is hazasiettek. Városaink statumai szerint szüret idején még a törvénykezés is szünetelt!”

Bár rengeteg fáradsággal jár, a szüret mindig többet jelentett fizikai munkánál: az év legjelentősebb társasági eseményi közé tartozott, melyet számos fontos hagyomány övezett. Összegyűlt ilyenkor az egész család, aki csak tudta, kivette a részét a munkából. A lányok, asszonyok szedték a szőlőfürtöket, a férfiak pedig hordták a teli puttonyokat a pincékhez, présházakhoz, ahol megkezdődött a szőlő feldolgozása. Tréfálkozástól, énekszótól volt hangos ilyenkor minden.

„Hangzik a nóta, dalok, lövöldözés, röppentyűk látszanak a légpályán, rajgók a föld színén, öröm és vígasság van mindenűtt, mint bortermő földekhez illik” – meséli egy 19. századi leírás.

A szüret általában több napig, sőt akár több hétig is tartott, a kemény munka végét pedig a legtöbb helyen bállal, mulatsággal ünnepelték, amely pártalálási szempontból is kiemelt eseménynek számított.

Idézzük meg régi idők szüreteit a Fortepan fotósorozatával, amely 1959-ben született Badacsonytomajon.

A fotók forrása: Fortepan/Mészáros Zoltán