Ne csak az üres falat nézd a Bali Galériában

Ne csak az üres falat nézd a Bali Galériában

88 views
0

Köveskál község a Balaton-felvidék minden bizonnyal egyik legszebb turista látványossága. Mind a környék, mind a falu maga elképesztő szépségű. Most tél lévén is érdemes ellátogatni ide, hiszen benti program is akad, és meg merem kockáztatni, hogy a Kovácsműhelyben még akár melegünk is lehet. 

Január 9-étől Ne csak az üres falat nézd címmel festmények és rézkarcok, meg egy pár gobelin kép tekinthető meg Köveskálon a Bali Galériában naponta 11-től 19 óráig. A kovácsműhely továbbra is működik és látogatható, ráadásul régi eszközökkel és használati tárgyakkal is bővült — így szól az kiállítás közleménye, amelyet több weboldalon is olvashatunk. 
Köveskálra amúgyis érdemes ellátogatni, de ha már ott vagyunk, tényleg, ne csak az üres falat nézzük, térjünk be a Bali Galériába, amely egy 310 éves háznak a pajtájában helyezkedik el. A hazai és nemzetközi művészek által alkotott képeket rendszerint március és október között tekinthetik meg a látogatók, de idén már januártól van lehetőség kulturálódásunkra.
Ha már ott vagyunk, térjünk be a Kovácsmúzeumba is, melynek alapja egy 1900-as években alapított kovácsműhely. A múzeumhoz tartozó műhelyben bemutatókat tartanak, és a bátrabb látogatók számára alkalom nyílik a tehetségük kibontakoztatására is. A bemutató kovácsolást előzetes bejelentkezéshez kötött a [email protected] e-mail címen vagy az alábbi telefonszámokon: +3687706029, +36304871521.

A Káli-medencében található település önmagában is remek úticél, hiszen a bazalthegyekkel övezett medence természetalkotta formái önmagában is lenyűgözőek. Ha a Köves -t már érted, mi a falu nevében, itt az alkalaom, hogy megtudd – kál utótagját Árpád egyik vezéréről, Kál horkáról kapta, akit 13. századi oklevelekben említenek először az egyházi nemesek között. A 16. században felégette a falut a török, 1711-ben pestis pusztította. A 19. század végéig jelentős a szőlőtermelés, ami a század végére azonban kipusztult, de 1935-re visszaállították a korábbi szőlő helyzetet. 1980 óta 500 fő alatti a lakosság létszáma, de népszerűsége töretlen, fővárosi művészek is vásárolnak itt házat, ez meglátszik a község honlapján leírtakból is, „Régi fényükbe varázsoltak vissza műemlék jellegű házakat, a szőlőtermesztéshez borospincéket. ”

Köveskál a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védett területe, közelében fakad a Városkút karszforrás, amely a környékre jellemző mosóház épületében ered. A dobogó (Burnót) patakon működő négy malma, évente három vására, közte az augusztus 25-i Lajos-napi vásár is híressé tették. De leghíresebb minden bizonnyal a határában húzódó, különböző sziklákból álló Kőtenger, amely egyedi természeti látványosság.

 

A szerzőről