Kultkikötő Kápolnatárlatok: Két balatoni művész kiállításával indult a nyár Balatonbogláron

Kultkikötő Kápolnatárlatok: Két balatoni művész kiállításával indult a nyár Balatonbogláron

185 views
0

-Németh Mónika –

FÖLD és VÍZ címmel Deák Németh Mária grafikusművész és Szőke György festőművész alkotásai tekinthetők meg július 9-ig a balatonboglári Vörös és Kék kápolnában, a Kultkikötő Kápolnatárlatok nyári kiállítássorozat keretében.

A tavalyi évben is beszámoltunk a boglári kápolna kiállításokról, sőt, még Konkoly Gyula festőművésszel is beszélgettünk a tárlatokról. Idén a Vörös kápolnában Deák Németh Mária grafikusművész tárlata várja az érdeklődőket olyan alkotásokkal, melyek főként a természeti világ absztrakcióba forduló, de végletekig elvonatkoztatott formáiból táplálkoznak. A művész alkotásainak alapvető sajátossága a drámai hangvétel. Sötét-világos kontrasztokra épülő organikus formái nem a természetközeli látványból, hanem a tudatalatti belső világából, a lélekállapotokból indulnak ki. A beavatkozások nyomán táji látomásaiban különlegesen dús felületeket, textúrákat hoz létre.

„Sokat hallottam már ezeknek a különleges kápolnáknak a múltjáról, arról, milyen izgalmas képzőművészeti szellemi közeg működött itt a hatvanas-hetvenes években. Noha közel élek hozzájuk, mégis valahogy úgy alakította az élet, hogy nem jutottam el ide korábban, én és a képeim egyszerre találkoztunk ezzel a csodás helyszínnel. Biztos vagyok benne, hogy ez az ország egyik legszebb kiállítótere, jó érzés látni, hogy az én grafikáim lógnak a kápolna falain. Géger Melinda, a kiállítás kurátora jól választott alkotótársat: azt hiszem, nagyon jól megél egymás mellett a két tárlat”, mondta Deák Németh Mária, aki Zomborban született, képzőművészeti tanulmányait az Újvidéki Művészeti Akadémián végezte, ám már közel három évtizede él a Balaton mellett.

Deák Németh Mária: Emlékrétegek

A Balatonföldváron tanító művész képei különleges eljárással készültek, melynek köszönhetően minden grafika egyszeri és megismételhetetlen: minden alkotás úgy született, hogy több különböző, az elmúlt harminc évben készült lemez grafikáját nyomtatta egymásra, így a nyomtatás folyamata formálta végelegessé az egyes képeket.

Deák Németh Mária: Szárnyak

„Ha pusztán azért készítenék képeket, hogy megvegyék őket az emberek, már rég abbahagytam volna. Közel negyven éve szerves része az életemnek az alkotómunka, egyfajta belső késztetés, amely a nehezebb időszakokban is fogódzót jelentett számomra: valamit, amibe kapaszkodhatok, egy biztonságos helyet, ahová visszavonulhatok. Persze nagyon jól esik a közönség és a kollégák elismerése, de mégis az egész leginkább magam miatt fontos. Sokan a mai napig nagyon ragaszkodnak a kézenfekvő, reális ábrázolásmódokhoz. A képeimmel azt szeretném megmutatni, mennyi szépség van foltok és vonalak kompozíciójában, a lemez és a papír találkozásában.”

A kiállításokat dr. Géger Melinda, a tárlatok kurátora nyitotta meg június 17-én

A Kék kápolnában Szőke György festőművész képeit tekinthetik meg a látogatók. A tősgyökeres balatoni művész alkotásainak alapmotívumát egy-egy szabadon áradó, különös érzékenységgel kialakított gesztus képezi. Az amorf, organikus folyamatokban a változó és az állandó, a tudatos és a tudatalatti között feszülő hidakat keresi, a befogadottság és a kívülmaradás problematikája foglalkoztatja.

Szőke György: Gaia

„Mindig is abban hittem, hogy a világot nem megérteni kell, hanem megérezni. A képeimmel nem konkrét dogokat akarok kimondani. Sokkal inkább egy folyamatot szeretnék elindítani, melynek köszönhetően a befogadó előrébb juthat a maga univerzumában. Úgy hiszem, egy képet nem lehet, és nem is kell befejezni – eljön egy pont az alkotás során, ahonnan nekem már nincs vele több dolgom, mert elmondtam már a történet rám eső részét. A többi már a képre és a befogadóra tartozik” – mondta a kiállítás kapcsán Szőke György.

Szőke György: Így

A művész mindennapjaihoz a balatoni régió éppoly szervesen kapcsolódik, mint az alkotás folyamata: „Az életem elválaszthatatlan a Balatontól. Szabadiban születtem, negyven évig Szárszón tanítottam, anyai nagyapám balatoni halász volt. Számomra ez a világ egyik legszebb helye. Mindig is nagy volt bennem az érzékenység a természet dolgai iránt: a világ egy borzasztó szépséges dialektika, ahol mindennek megvan az ellentétpárja, a csúnyában is van szép és fordítva – semmi nem fekete és fehér. Egy csodás, összetett, jól működő rendszer, nekünk embereknek pedig az volna a dolgunk, hogy erre vigyázzunk. Visszatérő témája a képeimnek a klímaváltozás, és a nyomában járó düh, harag és félelem. Amikor egy képen dolgozom, elemi erővel tör ki belőlem az összes felhalmozódott érzésem, gondolatom. Sokszor iszonyú kemény munka, míg valami megszületik. De csak így van értelme.”

A művészek Föld és víz című közös kiállítása július 9-ig tekinthető meg ingyenesen a balatonboglári Vörös és Kék kápolnákban. Július 15. és augusztus 13. között Radák Eszter festőművész és egykori tanítványai, Szlávik Barbara és Kaszás Konrád művei töltik majd be a kápolnák falait. Augusztus 15. és szeptember 15. között pedig Várhelyi Tímea és Szüts Miklós festőművészek alkotásai várják az érdeklődőket a Kultkikötő Kápolnatárlatok keretében.

A szerzőről