A Gryllus név mindenkinek ismerősen csenghet, aki volt valaha gyerek, van gyereke, vagy egyáltalán a zenét szereti. Gryllus Vilmossal a Kultkikötő által szervezett balatonszárszói koncert kapcsán beszélgettünk arról, hogy születnek dalok abból, ha a kerékpár vázon ül a gyerek, mi történhet, ha sárkányjelmezben érkezik gyermekünk a koncertre és arról is, miről szól Vilmos legújabb lemeze.

Gryllus Vilmos és Dániel kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a Kaláka együttesben is olykor együtt lépnek fel, Vilmos önálló lemezei, dalai és koncertjei szerte az országban elérhetőek. Július 30-án Balatonszárszó és a Csukás István Színház ad otthont esti koncertjének.

Jár a Balatonon egyébként is, koncerttől függetlenül?

Egész életemben nagy Balaton-párti voltam, kicsi gyerekkoromban minden évben egy hónapot nyaraltunk egy barátunk vendégházában Bogláron, majd átváltottam az északi partra, mert a legjobb barátomnak Zánkán volt nyaralója. A Balaton szeretete felnőtt koromra is kitartott, a Káli-medencében vettem házat, ez egy csodás és megunhatatlan vidék, a medence természeti szépségei, a tanúhegyek magukért beszélnek, és biciklizni kiváltképp jó azon a környéken. Meg hát a fröccsözés…A balatoni koncertekhez is nagyon kötődöm, mert az ember vagy strandolás előtt hozza el a gyermekét, vagy strandolás után este. Az esti 7 órai koncert azért jó, mert nincs már olyan meleg, feljöttek a strandról az emberek és az egy órás koncert után fél 9-re mindenki otthon van és le lehet feküdni. Én magam minden nap szoktam úszni,  minden nap lemegyek, de nem szoktam a strandon ücsörögni. Révfülöpön, a vitorlás kikötőbe jártam eddig, amelynek egy része ligetes erdőben strandként működött, jól lehet dupla strand áron, de nem szólt a zene, nem sütöttek lángost. Volt ott egy kis vendéglő, szóval egy olyan hely volt, ahol az ember egy egész napot szívesen eltölt. Sajnos, egyik napról a másik napra kidobták az összes vitorlás hajót, lezárták és az egészet megkapta egy alapítváns, szóval most inkább csak úszni járok le.

Fotó: Partlap.hu

Gyerekeknek énekel legtöbbször, a saját gyerekkorából behoz valamit ezekbe az előadásokba, egyáltalán milyen gyerek volt?

Ami a saját gyerekkoromat illeti, szerettem olvasni nagyon, jó gyerek voltam, a megfelelni vágyás erős volt bennem. Szerettem focizni is, kirándulni is, jó tanuló is voltam. Az alap zenei élményem kétféle volt. Az egyik a családi: zenehallgatók voltunk,  édesanyám kiválóan zongorázik, szüleim a Deák téri Evangélikus Templomban a lutheránia kórusban énekeltek, ami abban az időben szinte egyedülálló módon minden évben műsorra tűzte a Karácsonyi oratóriumot, húsvétkor valamelyik passiót és én ezekben énekeltem szopránt, később basszust, sőt egy ideig szólistája is voltam a templomi kórusnak.
A másik: nagyapám, Zsámboki Miklós. Csellótanár volt, és jóllehet ő a főiskolán felnőtteket tanított, de azért volt egy-két gyerek tanítványa, legfőképpen Perényi Miklós – meg persze én is. Neki remek játékai voltak arra, hogyan csináljunk kedvet a csellózáshoz. Egyre-másra emlékszem is, ezek voltak a kiindulópontjai a játékoknak, amiket én találtam ki. A cselló sok mindenre alkalmas és az hogy mi minden mást el lehet vele játszani, ez abból az élményemből ered. A Kodály-féle zenei általános iskola is elég komoly nyomot hagyott rajtunk, tehát ezekből áll össze a zenészi, zeneszerzői, előadói, szerzői tevékenységem, és a Kalákával is, mióta 1969-ben megalakult, képeztük magunkat. 

Fotó: Kovács Zsolt

Említette, hogy egész más egy négyszemközti változat, mint egy színpadi változat a dalokból és olyat kell kitalálnia, amit 400 gyereknek is el tud játszani. Másképp kell ma lekötni 200-400 gyereket, mint pályafutása során korábban?

Vannak különbségek. Benne van a levegőben, hogy ma már több mindent lehet. Fel lehet állni, lehet szaladgálni, meg lehet próbálni felmászni a színpadra. Ez régebben nem volt, egy szülő se merte volna azt mondani a gyerekének, hogy “na, fel tudsz mászni?” Most meg, mászik fel és semmi nem történik.

Vannak szülők, akik  úgy gondolják egyrészt, hogy a gyereket nem szabad korlátozni semmiben, majd kialakul, a másik meg az, hogy ők jegyet váltottak és nekik joguk van hátradőlni és várni, mi történik.

Egy esetben volt Maszkabál koncerten, hogy egy kisfiú sárkánynak öltözve jött a koncertre. Ez nem tilos természetesen, csak megnehezíti az én dolgomat is, mert ha egy gyerek jelmezben van, az nyilván nem arra kíváncsi, hogy én a katicabogárról énekelek. Ez volt az első hiba. De ez a kisfiú úgy gondolta, hogy neki sárkányként kell viselkednie és a szülők a hátsó sorból előre küldték és mindenkit megtámadott, hogy hrrr! Azt játszotta, hogy sárkány, és én nem tudtam vele mit kezdeni. Egy darabig tűrtem ,aztán szóltam ,hogy nem tudom ,hogy itt vannak-e a szüleid, de esetleg kérném szépen, hogy segítsenek. Előre jött az apa, hátra vitte a gyereket, de két perc múlva már megint ott volt és ugyanazt csinálta.

Gryllus Vilmos lányával / Fotó: Kovács Zsolt

Akkor egy kicsit megint tűrtem, de aztán mondtam, hogy bajban vagyok, mert látom, hogy nem tudlak téged sajnos lekötni és nem tudom, hogy mit csináljak. Erre az apa odajött, kézen fogta a gyereket és hazavitte. Aztán kaptam tőle több durva hangú levelet, hogy ha én így utálom a gyerekeket, miért játszom, nem muszáj nekem játszani, hagyjam abba nyugodtan és én megríkattam a gyereket. Dehát nem én ríkattam meg, hanem ő azzal ,hogy hazavitte. Írtam nekik egy teljesen normális levelet, úgy éreztem, hogy meg kell tennem, de nem hiszem, hogy nekik elégtétel lett volna. Ilyen is van.

Ha egy gyerek, nyugtalan, akkor játszom egy olyan dalt, pl. hogy üljön le mindenki a földre , előveszem a csellót és próbálom csendesre venni, ha meg a végén járunk, akkor meg azt mondom, hogy mindenki álljon fel és táncoljon. 

Vannak olyan gyerekműsorok, amiknek a lényege, hogy na, gyerekek, ugráljatok, tapsoljatok, dobogjatok, kiabáljatok, és nem azt mondom, hogy ez rossz, mert lehet ez is jó. Minden lehet jó és minden lehet rossz is. Ez önmagában nem minőségi kategória. De a gyereket bátorítja, hogy megyünk a színházba, jaj, de jó, mert ott akkor majd ugrálunk, kiabálunk, tapsolunk.
Ez is benne van, meg az is, hogy a gyerekek  eleve türelmetlenebbek. Számítógépeznek, tévét néznek, nyomkodják a gombot, hogy továbbmenjen, és van olyan gyerek, akinek a színházban is a kezében van a távkapcsoló és nyomkodná.

Nekem vannak olyan dalaim, amik nem pattogósak, nem vidámak, nem tempósak, hanem csöndesek, líraiak, visszafogottak, és szeretek olyan pillanatokat teremteni, amiben ezek a dolgok megélhetők.

Erre mindig kísérletet teszek, van, amikor sikerül, van, amikor nem, ez egy kiélezett helyzet, sokszor tudom, hogy magam alatt vágom a fát, de úgy érzem, meg kell próbálnom, mert ez a lényege a dolognak.
A jó értelemben vett liberális nevelés nagyon jó tud lenni, hagyni a gyereket, találja meg, mi érdekli, de az anarchizmus meg a liberalizmus két teljesen más dolog. 

Fotó: Őry Dániel

Két gyermeke is hozzájárult dalszerzői munkájához, a velük való élményeiből merít ihletet a dalokhoz?

Amikor a gyerekeim születtek, mindakettő sokat dobott a pályafutásomon. Ábris fiam kisfiú volt, mikor csináltam az első és a második dalos lemezt, őt én tanítgattam, hogy kell elénekelni valamit, fogékony volt erre, elég jó előadó volt és én ezt ki is használtam. Alma lányomnak egy egész lemezt köszönhetek, mert a biciklizős lemez, amit majd Szárszón nagyjából eljátszom, az a vele való Káli-medencés biciklizések eredménye és az utolsó hangig, betűig ott született, ott is írtam meg őket és az élmények is oda kapcsolódnak. Amikor már jól tudott ülni, mindig vittem magammal. Volt egy olyan gyerekülés és ezt mindig mindenkinek ajánlom, ami elől a rúdra volt rögzítve, tehát nem hátul a csomagtartón ült a gyerek. Így az ember végig tud beszélgetni vele. Pontosan emlékszem, milyen boldog voltam, amikor Alma talán hároméves lehetett és virágzott az ökörfarkkóró, aminek hosszú nagy szép sárga virága van. Azt mondtam neki, hogy látod milyen szép az a virág? Úgy hívják, hogy ökörfarkkóró. Egy év múlva mentünk arra biciklizni és mutattam neki, hogy látod azt a szép sárga virágot? Erre ő mondta, hogy Igen, az ökörfarkkóró! Olyan boldog voltam.

Azt is nyilatkozta többször, a természetről szeret leginkább dalokat írni, meghatározó az életében a természet szeretete.

Nagyon szerettem kirándulni, az egész család nagy túrázós volt, mi mentünk apámmal az élen és Dani testvérem meg a többiek valahol hátul. Mindig is szerettem a természetet, az erdő, mező virágait, állatait, madarakat elég jól ismerem, egy időben nagyon foglalkoztatott a dolog, róluk is írtam jó sok dalt, ez volt mindig a téma, amit a legjobban szerettem: Vers megzenésítéssel foglalkozom, és amikor elkezdtem gyerekeknek játszani, volt, hogy nem találtam meg azokat a verseket, amikre olyasfajta zenét írtam volna szívesen, amiket írok, és nagy adag pedagógiai megfontolás van amögött, miért olyanok a dalok, ezért rávitt a szükség, hogy én írjam meg a szövegét is. Akkor meg már mi másról írnék? Mivel ilyen megzenésítő módon állok hozzá az egészhez, előre írom  meg a verset, aztán a dallamot. Vannak olyan dalaim, amelyek úgy szólnak a természetről, ahogy az tényleg van, pl. A pocsolya, de azért vannak olyan is, amelyikben az állítások félig igazak csak, pl. A mókus. 

Remélem, a gyerekek értik, melyik igaz, melyik nem, én koncerten teszek hozzá némi magyarázatot, de ezt már a szülőre bízom, minden szülő kezeli, ahogy akarja és megbeszéli gyermekével, mi igaz belőle.  Valószínű, a gyerek nem hiszi azt felnőtt koráig, hogy a mókus a tobozzal fűt. Nem vagyok költő, nem kimeríthetetlen a tárházam, de írok mindenesetre. Ugyancsak van egy Vadonleső nevű oldal is, ahol minden évben közzéteszik az év emlősét és vállaltam, hogy minden évben írok egy dalt arról az állatról. Legutóbb a törpeegérről írtam. 

  Megvásárolom

Felnőtteknek nem ír szöveget, hanem verseket keres és énekel meg. Az új lemeze nemrég jelent meg, címe Lassan, tűnődve, címadó dala pedig József Attila verse. 

Sosem voltam költő, megzenésítek verseket, és csak a gyerekeknek írtam dalszövegeket, amik most már megjelennek ilyen-olyan gyerekválogatásokban, tankönyvekben, mint versek, úgyhogy elfogadom, hogy annak, aki elolvassa, versnek hiszi, nem tiltakozom ellene. Ez tulajdonképpen lassú tűnődés az életről. Elkezdődik a születés előtt, az első dal a még meg nem született gyermek verse az anyjához, az utolsó pedig Weöres Sándor Öröklét, az már a halálon túli létezésről szól. Közben pedig lezajlik egy élet, de minden dalra érvényes ez a lassú és tűnődős hozzáállás.

Építészként diplomázott, de egy percet sem dolgozott ezen a területen. Boldog azzal, amit zenészként, előadóként elért életében?

Azt gondolom, igen. Nyilván mindent lehet szebben, mindent lehet jobban, de elégedetten nézek erre a pályafutásra, és ennyit sem gondoltam volna magamról, amikor elkezdtem. Persze, akkor az ember nem gondolt igazából semmit, csak csinált dolgokat, aztán ez lett belőle. És látom most is a koncertjeimen, meg oda is jönnek a családok, fényképezkednek, dedikálok, hogy annyi családnak vagyok én valamilyen módon a tagja, részese, mindennapi vendége és annyi szeretetet kapok tőlük, hogy ennél többet nem hiszem, hogy elérhettem volna.   

JEGYVÁSÁRLÁS –> KATT IDE!