Kenuzás télvíz idején a Balaton mellett

Kenuzás télvíz idején a Balaton mellett

116 views
0

Van egy hely Magyarországon, ahol a legnagyobb hidegben is lehet vízitúrázni. A Hévízi-lefolyó vízi túrát idén először, január 15-én rendezi meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park.

A Hévízi-tó meleg vízének nagy részét a Hévízi-lefolyó vezeti el. A télen is 20 ºC feletti víz felett a pára takaró mögül különféle tündérrózsák, és vízi madarak tűnnek elő. A vezetett túra a Hévízi-tó déli árapasztó zsilipjétől indul, ahonnan háromfős kenukkal eveznek le a résztvevők Fenékpusztáig. A megfáradt túrázók autóval térnek vissza a kiindulási ponthoz.

Egy- egy túra alkalmával általában tíz embert kísér a nemzeti park természetvédelmi őre.  A túra nehézségi fokát firtató kérdésünkre Csiszár Viktor túravezető azt mondta, hogy ez egy könnyű túra, télvíz idején is legfeljebb a vastag öltözetben történő evezés jelent némi nehézséget. A lassan folyó víznek nincs komoly áramlása és a folyásirány is a kenuzóknak kedvez.

A tíz kilométeres táv megtétele 2-4 órát vesz igénybe, előzetes bejelentkezés szükséges. A szervezők időjárásnak megfelelő ruházatot és lábbelit javasolnak, nem árt persze némi hideg élelem és a fagyos időre való tekintettel termoszba való védőital.

Na ná, hogy megkérdeztük: előfordulhat-e vízbe beborulás?! A válasz megnyugtató volt, miszerint nagyon keményen kell dolgoznia valakinek ahhoz, hogy ez sikerüljön. Mindemellett pedig minden létező intelmet figyelmen kívül kell hagynia a merülés kedvéért.

A programról részletesen: ITT