Biztos nem én vagyok az egyetlen vár őrült, de nem győzök betelni országunk szebbnél-szebb történelmi épületeivel. Ez a példány kevésbé ismert, kevésbé jelentős, nem volt soha nagy csaták helyszíne, és még csak meg sem filmesítették, de mégis és talán ezért az egyik legaranyosabb vár. Esseg várát vétek lenne kihagyni, mert még egy szuper játszótere is van!

Veszprémtől néhány perc autózással juthatunk el Bánd csendes kis településére, amely Essegvárral ma már egyként említendő. A község nevét 12. századi birtokosáról, Bándról kapta, aki Esseg vár területét és a hozzá tartozó birtokokat eladta.  Nem mondom ,hogy egyértelmű volt megtalálni a dombon álló várromot, ugyanis a google elvezetett egy utcácskába, amelytől jobbra „Megérkeztem a célhoz”, de semmit nem láttam ,csak házakat, mögötte egy dombbal. Babakocsit toló édesanyák segítettek, akik átküldtek a domb túloldalára, ahol  több focipálya méretű zöld terület mellett elhaladva, egy szabadtéri kosárlabda pálya mellett parkoltam le. A domb alján foltos kismalac üdvözölt – nem nem élő, és nem holt. Egy fából készült játszótér kedves elemes volt ő, aki egy oszlop tetején egyensúlyozva emelte magasba csülkét.

A malacka mögött még számomra is vonzó mászókák emelkedtek ki a földből. Volt itt házikó előfala, hordót húzó ökröcske, várfal, harci szekér, alagút, zászló és falovacska minden mennyiségben.

A jelek szerint más felnőttnek is tetszett, lásd galéria, később állóhintázni láttam a gyerekkorból már rég kinőtt látogatókat.

A dombon felmászva (egyáltalán nem megerőltető) lassan körvonalazódott Esseg Vára. A magas hasáb alakú egyetlen emelvény tetején turista pózolt a dombon álló barátnőjének, aki kamerával örökítette meg a látogatást. Míg közelítettem a várhoz, körbetekintve megcsodálhattam a környék erdőinek kezdeti őszbe borulását.

A Séd patak közelében húzódó várrom szép állapotban van, lankás zöld terület veszi körül falmaradványokkal. Ahogy közelítettem a történelmi emlékhez, felidéztem, mit olvastam Esseg váráról. A 13. században épülhetett először fából, aztán a következő évszázadban átépítették kőből.

A várból mára egy torony és alacsony falak maradtak, valamint a földben további épületdarabok, amelyeket jelenleg is ásatásokkal próbálnak felderíteni. A 13-16. században számos tulajdonosa volt a várnak. 1450-ben például Ulászló király a birtokot ismét ifj. Rozgonyi Jánosnak adományozta, akik már Zsigmond királytól is megkapták, majd egy uralkodók közti konfliktusban megfosztották őket tőle.

1993 után a várral foglalkozni kezdenek, és 1997. július 11-23. között a veszprémi Laczkó Dezső múzeum munkatársa – Rainer Pál régész vezetésével az Essegvár 93 Alapítvány a DK-i toronyhoz nyugatról csatlakozó fal külső, és annak folytatásában tovább a belső oldalon 2×8 m méretű kutató árkot nyitnak. Az Essegvárat Bánd önkormányzata kulturális és történelmi örökségének tekinti, ezért kezdeményezte és szervezi régészeti feltárását és helyreállítását, olvashatjuk Bánd honlapján. 2007-ig kisebb ásatások folytak, állagmegörző munkálatok azóta is történnek, ezt személyesen is tapasztalhattam. Ásatások során középkori temető maradványai is kerültek elő, így Árpád-kori templomot sejtenek a földben, amely a 2019-es talajradaros vizsgálat során azonban nem vált bizonyítottá.

Bánd hívő lakossága az 1930-as évek elején határozta el, hogy falujukban kálváriát emelnek. A helyi emlékezet szerint hosszas vita előzte meg a hely kiválasztását. Néhányan a temető körül szerették volna felállítani a stációkat, mások – a Golgota hegyére gondolva – az Essegvárhoz ragaszkodtak. Ez utóbbiak javaslatát fogadták el. Az építkezés anyagi fedezetét a hívők vállalták. Családok társultak, és egy-egy stáció költségeit közösen fizették, olvashatjuk a kirandulo.reblogon.

A torony nagyon szép kőből van felépítve, engem valahogy vonzanak ezek az építmények. Nagyszerűen illeszkedik a zöld környezetbe, méltóságot kölcsönöz a településnek. A vár szabadon megmászható belülről egy keskeny létra segítségével, széles vállúaknak kissé össze kell húzni magukat, de ha ezt nem bánják, felérnek a második emeletnyi magasságba. Itt egy trikolor lobog a szélben, mellette gyönyörűen messze belátni a Bakony lejtőit és meg lehet számolni hányféle színben pompáznak a fák.

Ha megpihentünk és elméláztunk az élet nagy dolgain, élvezzük a csendet (viszonylag kevesen jártak ott az én látogatásomkor) még egy kicsit, szívjuk be a múlt, az erdő és a kövek, a természet friss illatát és próbáljunk lelassulni.