Díszelőadással indul a Kultkikötő évada szombaton

Díszelőadással indul a Kultkikötő évada szombaton

71 views
0

A Kultkikötő június 19-i nyitánya, a Furcsa pár című előadás után sorban érkeznek a Balaton-parti helyszínekre – Balatonföldvárra, Balatonszárszóra, Balatonboglárra, Balatonfenyvesre és Badacsonyba az önfeledt szórakozásnak és a tartalmas kikapcsolódásnak teret engedő programok!

Igazi ünnepi forgatagra számíthatnak azok a nézők, akik jegyet váltanak a Kultkikötő 2021-es évadának nyitányát jelentő Furcsa pár című előadásra. A Csiky Gergely Színház nemrég bemutatott darabját 2021. június 19-én először láthatja szabadtéren a közönség, de más szempontból is különleges lesz ez az alkalom. A szabadtéri bemutató egyúttal színpadavató is lesz: a nézők most először vehetik birtokba a Varga Béla Kulturális Központ megújult külső és belső tereit.

Az Anima Sound System közel 30 éves pályafutását alig kell valakinek bemutatni – most live act formációjukkal lépnek színpadra! június 24-én.  Nem régen írtunk is róluk itt.
A hazai elektronikus zene alapjainak lerakása, külföldi turnék, világsztárokkal való együttműködések, számtalan emblematikus dal, mint a ’68, a Csinálj gyereket, a Switch Me On, a Crossroads vagy a Good Luck Boy és más, milliós nézettségű videók, díjak és elismerések jellemzik a zenekar pályafutását. Most live act formációjukkal lépnek színpadra, amelyben Prieger Fanni énekesnő is komoly szerepet játszik és a fent említett dalokból is előad jó párat. Lesz táncoltatás és hangszerek, Fanni és slágerek, akár egy DJ-setbe oltott koncerten.

Június 26-án Malek Andi Gospeltour koncertjének részesei lehetünk Szárszón a Csukás István Színházban, Soulistic címmel  lép fel az énekesnő és  a zongorista-zeneszerző, Jáger Bandi A 2016-ban létrejött formáció egy nagyon különleges projekt, amely a Gospel, a Jazz, és a Soul stílust ötvözi.
Malek Andrea és Jáger Bandi produkciójában kulcsfontosságú szerepet játszik az örömzene és a hit, ahogyan a gospelnek is ezek a támpillérei. Az énekesnő összetéveszthetetlen hangja, a zenei vezető friss és izgalmas zenei látásmódja, valamint a fantasztikus jazz-zenészekből álló zenekar muzsikája szép élményt ígér. A színpadon egy kicsit mindenki szólistává válik és azon dolgozik, hogy a gospel üzenete eljusson a közönséghez. A “Soulistic” név a lélek és a zene közötti szoros kapcsolatra utal.

Ezután júliusban a Friss Teraszon folytatódnak a kulturális élmények a Lázár Tesókkal, Szárszón a L’art Pour L’art Társulattal, majd Földváron a Kulipintyó Villában láthatjuk Csákányi Esztert, Udvaros Dorottyát és Hajdu Steve-t Kikötői Utazás Karinthy és társai koponyája körül című kabaréban. És ez még csak július másodika, a nyár hátralevő részében rengeteg színes kulturális élményben lehet részünk a Kultkikötő helyszínein. Bővebb információ: Kultkikötő

A programfüzet pedig itt tölthető le.

A szerzőről