Bangó Margit: ha énekelek, a szívemnek ki kell jönnie a torkomon és bele kell mennie a hallgató szívébe

Bangó Margit: ha énekelek, a szívemnek ki kell jönnie a torkomon és bele kell mennie a hallgató szívébe

439 views
0

Bangó Margit Kossuth-díjas művésznő, a cigánydalok egyik legjelentősebb képviselője élete nagyobb részében volt színpadon már, mint azon kívül. Zenész családba született, a 90-es évek elején a 100 tagú cigányzenekarral kezdett fellépni. Gyerekkoráról, gyógyulásáról és diszkóbeli fellépéseiről is mesélt nekünk alsóörsi koncertje kapcsán. 

Ámulatba ejtően energikus, ezt láthatjuk koncerten, klipekben, interjúkon: nem csak családanya, háziasszony is, 70 éves elmúlt már, de továbbra is tündököl a pályán. A Kultkikötő szervezésében Alsóörsön az Amfiteátrumban hallhatjuk őt a Swing á la Django zenekarral július 23-án. Imád kijárni a piacra, lelkesen meséli, hogy minden árust ismer már, hiszen ötven éve Kispest lakója. 

Legfontosabb kérdés: jobban van? Az egész eddigi életét végigkísérő zene segítette-e a gyógyulásban?  

Köszönöm szépen, alakulóban. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden rendben. Reméljük, nem lesz rosszabb, még van egy korrekciós műtét a jövő hónapban. De készülök a nyári koncertekre, így folyamatosan próbálunk. Kökény Attilának volt 10 éves jubileumi nagykoncertje, 10 év / 10 duett címmel, amelyben az egyik duett partner voltam. Majd Gyálon lesz a 100 tagú cigányzenekarral is nagykoncert egy négynapos fesztivál keretein belül, amely Gyál 25 éves várossá válását ünnepli. Itt Marikámmal (lánya – a szerk.) lépek fel.  

A zene és a közönség szeretete nagyban hozzájárult a gyógyuláshoz. Decemberben operáltak, februárban volt a műtét után az első fellépésem.  Teltházas nagykoncert volt az Arénában. A Swing á la Django volt az egyik alap zenekar, de szimfonikusok is kísértek és ugyancsak ott volt Roby Lakatos és Ifj. Sárközi Lajos kiváló zenészek. Előtte úgy reszketett a lábam, mint aki életében először lép fel. Nagyon féltem és imádkoztam azért, hogy fogom-e bírni, lesz-e erőm. Ahogy beléptem a színpadra és meghallottam a zenémet és a közönség ovációját, azonnal elfelejtettem minden fájdalmat, betegséget. 

Ezen a koncerten több duettpartnere is volt: Takács Nicholas, Kökény Attila, Rigó Jancsi, és a lánya is – honnan van ennyi energiája?

Fentről, drágám. Istennek nem győzök hálát adni. Nekem ez az életem. Gyermekkoromban a zene vett körül reggeltől estig, zenész volt az egész családom. Fiútestvéreim szintén hangszeresek voltak: gitár, cimbalom, hegedű, bőgő. Apámnak cimbalmosként tanítványai voltak, jöttek hozzánk, én meg az utcában összeszedtem az összes gyereket, és minden héten énekversenyt, táncversenyt, szavalóversenyt rendeztünk. Tizenhét éves voltam, amikor a Magyar Rádióba bekerültem egy tehetségkutató során. Azután rögtön televízió felvételeim voltak, ahogy a szakma megismert, mert híre ment, hogy van egy különleges, tehetséges kis cigánylány, aki ráadásul még nem is csúnya, nem is buta, és megbízható, pontos. Aztán évekig kint voltam külföldön, sokat utaztam a világ minden tájára, így kezdődött a karrierem. 

Időnként főzési instrukciókat ad dédunokájának, tűzhelye egyik felén jelenleg marhahúsleves, másikon pedig brassói aprópecsenye készül. A gyerekkorából hozta a főzés szeretetét?

Nyolcan voltunk testvérek. Öt lány, három fiú. A legkisebbik húgom 63-ban született (ő él már csak), a legidősebb bátyám meg 43-ban, tehát 20 év korkülönbség volt kettejük között. A Rózsikám, a kis húgom véletlen született, én nagyon örültem neki, a legidősebb nővérem nem, mert így neki lett több dolga. Ennyi gyerekkel sokat kellett segítenünk. Nagyon-nagyon imádtam a drága édesanyámat minden testvéremmel együtt, elképesztően szülő centrikusak voltunk. Amikor tésztát gyúrt, ki volt osztva, ki gyúrja, ki vágja,  4-5 levél tésztát készítettünk, hiszen sokan voltunk, de mindenkinek megvolt a reszortja. Főleg én meg a legidősebb nővérem, Dóra volt az, aki mindig ott kontárkodott mellette. 

Hogyan készül a nyárra, a júliusi Kultkikötő koncert mellett nagyon betáblázta magát?

Július 2-án Szlovákiában lesz egy nagykoncert a Swing á la Djangoval, aztán Nyíregyházán július 9-én, jönnek egymás után, nem tétlenkedem. Balatonon nagyon sokat léptem már fel, bár az utóbbi időben kimaradt, másfele vittek az útjaim. Hál’ istennek, idén lesz megint szabadtéri koncert. Azért pihenek is. Olyankor itthon vagyok a kertemben a családommal. 

Mitől függ, hogy készül egy szabadtéri koncertre és hogy készül egy zárttermi fellépésre? Dalait mi alapján választja meg? 

A szabadtéri színpadnak és zárttermi koncertnek más és más a hangulata, de én egyaránt szeretem őket, a siker az mindig megvan, hál’ Istennek. A műsort a közönségtől teszem függővé, ott rakom össze a helyszínen a közönség összetétele alapján. A fiataloknak fiatalosakat, az idősebbeknek örökzöldeket, meg ahhoz igazítom, milyen a fogadtatása a daloknak. Az mindent elárul. 

A Swing á la Django szólógitárosa játszott önnel évekig, mint állandó gitáros, aztán felkérték önt egy dalra, ahol is három dalt kellett végül felénekelnie. Azóta együtt zenélnek. Most miben mások a koncertjei ezzel az együttessel, mint szóló énekesként?

A Swing á la Djangoval ötvöződik a jazz, a cigányzene, a népzene. Klipeket készítünk az új daloknak, feldolgozunk  népdalokat swinges stílusban, imádják a fiatalok, diszkóba, jazz klubba járok velük. Először nem tudtam, mit akarnak tőlem a diszkóban, de a fiatalok énekelték a dalaimat, táncoltak rá, persze ehhez kell egy olyan zenekar, és egy olyan személyiség, akit szeretnek a fiatalok. Az egésznek van azért egy nagy titka: a tehetség önmagában kevés. Ahhoz kell még egy kisugárzás. Én mindig a szívemből énekeltem, én ott halok meg minden nótában és a közönség ezt érzi. Át tudom adni azt, amit érzek. Azt hiszem, ez az én nagy titkom, így vagyok ötven éve a csúcson. Ha egy Szomorú vasárnapot énekelek el, vagy egy  My Yiddishe Momme -t (Egy ősz hajú asszony), vagy egy jazz-es feldolgozást, vagy country-t, szenténeket, a szívemnek ki kell jönnie a torkomon és bele kell mennie annak a szívébe, lelkébe, aki hallgatja. 

 

További információk a koncertről, jegyrendelés: ITT.

 

A szerzőről