Balatoni kultúrutazás a dalszövegek körül, avagy miről szól a Földvár felé félúton

Balatoni kultúrutazás a dalszövegek körül, avagy miről szól a Földvár felé félúton

3432 views
0

Számos balatoni slágert ismerünk, de vajon, tudják honnan ered Bródy Földvár felé félúton hagyott lányának története? Hogy Hobo milyen emlékezetes időt töltött egy balatoni rendőrőrsön? Hogy ki az a Lazul Azur és a Vidámpark zenekar, vagy hogy melyik nagy múltú és népszerű együttesünk balatoni dalát nem játsszák negatív politikai áthallások miatt? Eredjen velünk a dalszövegek nyomába.

“Emlékszem, mennyire vártam / A tihanyi révnél azt a kékszemű lányt. / És persze nem jött, de ilyenek a kékszemű lányok.” Ki ne vágná rá rögtön, hogy a KFT ‘86-os Balatoni nyár című dala? De vajon ismerjük a többi balatoni dal szövegét is? Kétségeink vannak, hogy minden dal elterjedt, ugyanis számos olyan előadó is megénekelte már a Balatont, akiket rádiók, zenecsatornák nem játszanak, csak az internetről vagy kisebb klub koncertekről azért ismerhetünk. Nem foglalkozunk most Marót Vikiékkel, akik Németh Lehel 1961-es szerzeményét újították fel 2005-ben, mely mára picit elcsépeltté vált, és már egy sikeres balatoni vállalkozás neve is utal rá.

Sokkal érdekesebbnek tartjuk viszont Cseh Tamás-Másik János- Bereményi Géza 1977-es, A hatvanas évek (Balaton) című szerzeményét, amely a Levél nővéremnek című lemezen jelent meg. A lemezről Másik János egy beszélgetésben azt nyilatkozta, “…csak egyetlenegy olyan dal volt, amelyet kilőttek, a Jóslat címűt. Ezt az állami lemezkiadó társaság kivette. De nagyon sokat bennhagytak, tehát nagyon sok dolgot megengedhettünk magunknak, amit mások nem. Valószínűleg azért, mert ez akkor rétegzenének számított, kis közönséggel bíró műfajnak. Ez egy úttörés volt, pionír tett.” A dal kezdete: “A hatvanas években nyár felé / tetőzött az ifjúsági probléma…” , refrénje: “Ó a régi, ó a Balaton… / régi nyarakon, bár nem volt vitorláshajónk. /Ó a régi, ó a teraszon…/ ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon.” 

1980-ban Bródy János Földvár felé félúton című dala utalt a Balatonra a Hungarian Blues című lemezen. Igaz, nem jellegzetes balatoni dal, mi mégis megemlítjük jó hangulata és szövege miatt is. “Nem kértem többször, hisz’ vártak már reám / A földvári kultúrház ócska színpadán / Otthagytam őt, és mást is, jól tudom / Földvár felé félúton”  A dal érdekessége, hogy a szövegben ismerős szituáció játszódik le, amely Bertha Bulcsú A kenguru című regényében is olvasható: a főhős, Varjú István teherautósofőr szintén egy idejekorán „elengedett” stoppos lányról ábrándozik. A regényből egyébként a hetvenes évek elején kultuszfilm is készült.

Fotó: Gyula Polinszky / Wikipedia

Pár évvel később a Hobo Blues Band az Országút Bluesban énekli meg egy végzetes balatoni út történetét. 1983-ban jelenik meg a dal, amelyben “B. elvtárs Szegeden a Volgájába szállt, / A hátsó ülésen a titkárnője várt, / Hátraszólt a sofőr: Főnök, mi a cél? / Gyerünk Balatonra, ami belefér! … Félrenéz a sofőr, a sziréna zúg / Hétköznapi eset, vértől mocskos út.”  A 75 éves, Kossuth-díjas Földes László, aki egyébként 2020-ra országos turnét tervezett, huszonhárom évesen kezdte pályafutását. Önéletrajzi írásában, a Hobo Sapiensben olvasható, hogy amikor 1963-ban az országos balatonföldvári huligántalálkozóra ment, az eseményt megelőző estén a rendőrfőkapitányság előtti padon pihent meg éjszakára, aminek következtében igazoltatás nélkül bevitték, megverték.
A 4F-Club is legalább annyira kötődött a Balatonhoz, amikor 1996-ban megírták legismertebb dalukat, a Balatoni láz-t. Nevüket az amerikai szlengből rakták össze, Find’em, fool’em, fuck’em, forget’em. Sajnos, aztán kiderült, hogy az egyik énekesnek, Hajdú Szabinának csak az arca volt siker-kompatibilis, a hangját viszont mások adták. Fel is oszlottak ‘98-ban. Azért a dalnak van hangulata, nem vitás, szerintünk a  “…Csak egy szál bikinit hoztam el az útra…” sort biztos, hogy mindenki ismeri, aki akkor élte bulizós életét A dalt különben 2019-ben újradolgozta RobXDan & Danny Better.

Aztán jött 1998 és a magyar reggie képviselői, a Ladánybene 27 Irány a Balaton című dala, amely nem a legnagyobb szerzeménye a csapatnak, de azért egyik beszédes versszakát, mint érdekességet megmutatjuk. “Napozik itt a tűzoltó, / Gyors- és gépkocsi rakodó. /A büfé előtt, ugyanúgy / Sorban áll a génsebész és a tornatanár.”

Majd az ezredfordulóval érkezett a Vidámpark zenekar Elviszlek Balatonra című dala, amelyben erősen érezhető a Sziámi- vagy éppen Európa Kiadó-hatás. Az underground zenekar e dala sem volt elég az átütő sikerhez, pedig a “Hát elviszlek Balatonra / Ott talán még / Örülnék neked / Mert ott hajók mennek / És a jég alól / Hoznak jelet”  sorok egész sokat mondóak, és még a Balaton négyévszakos voltát is életre hívják, amelyre a belföldi turizmusban az elmúlt években egyre erőteljesebb törekvések folynak.

Erős érzelmeket pendíthet meg Kern András A füredi mólónál című 2009-es sanzonja, amelynek zenéjét Presser Gábor szerezte, szövegét az előadó írta. Kern András többek között az Ötvös Csöpi filmek kapcsán kötődik Balatonfüredhez, ahol Kardos doktort játszotta és ahol Bujtor István szobra díszíti a mólót. Kedvenc szövegrészletünk a Karinthy-gyűrűs színművész dalából “Még régebben volt, / Az a berlini pár, hogy futott. / Mi meg úttörők őrségben éjjel, / Akkor és ott. / A sátor résein skubiztunk, / NDK sex!”, amely nosztalgiával fűszerezve bizonyára kellemes emlékeket idéz meg olvasóinkban.

Fotó: Solymári / Wikipedia

Vörös István és a Prognózis – Megvár a Balaton című száma is ebből az évből való és amelyet egy retro videó tesz még érdekesebbé. Megemlíti a dalban az M7-es problematikáját is (“Kitört a pánik / az M7-esen; / nyomják a dudát / rendesen. / A mögöttünk jövő / az öklét rázza, / biztos a legjobbakat / kívánja.”), ami, mint tudvalevő sok évtizedes probléma, 1972-ben központi utasításra nyaranta vasárnap délutántól késő éjszakáig csak Budapest felé lehetett használni a teljes útszakaszt.

Forrás: vorosistvan.hu

A Pál Utcai Fiúk Balatonszepezd című dala 2010-ben jelent meg, de egy 2011-es hír szerint az MR2 negatív politikai áthallásokat vélt felfedezni a “Felhők jönnek Magyarországra” sorban, ezért úgy döntöttek nem játsszák a rádióban. Ha igaz, ha nem, azért a rajongókhoz eljutott a hamisítatlan PUF dal, amelynek sora egyébként az egyik legnagyobb igazságot tartalmazza az északi parti településről: “…látni kell!..”

A Punnany Massif & AM:PM Music dala, Élvezd címmel 2012-ben jött ki, és szerintünk nagyon jó. A refrén igazi életérzés carpe diem módra, “Nem kérlek légy enyém örökké, mégis hozzád szól dalom, / Úgysem élhetünk örökké, egy percig lennék oltalom.”, de elég lelkesítő a “…Fel a fejjel Magyarország: Guten Tag!” sor is.

Forrás: youtube

Nekünk nagyon tetszik a 2006-ban alakult Cimbaliband Balatoni nyaraló című 2013-as pörgős instrumentális opusza, amely a magyar népzenei, folk elemekkel tarkított pop, rock zenét játszó együttes egyik legtöbbet játszott nyári dala. Az együttes egyébként 2013-ban lett a Petőfi Rádió “Év felfedezettje” és számos fesztiválon képviselték már hazánkat.

Ne menjünk el a Bëlga Balaton dance című 2016-os száma mellett sem, amely eléggé 2unlimited-es, valószínűleg pont ez volt a cél. A szövegben értelmet és összefüggést nem kerestünk, háromnegyede angolul van, a refrén “Dance dance Balaton everywhere.” Azaz Tánc tánc Balaton mindenhol.

2019-ben az Aranyakkord  (Kiss Tibi és Vastag Gábor) alkotta meg a Balaton című számot, amely saját bevallásuk szerint “hangulatkupac balatoni élményekből”. Hallgassuk meg, kicsit Quimby-s, nagyon szuper!

Valószínűleg minden olvasónk ismeri az Irie Maffia feat. Fluor Tomi Pont olyan, mint rég (A Balaton dala) című 2020-as alkotását, de ismerik vajon Lazul Azurt és az ő Balatonizálj című szerzeményét szintén az elmúlt évből? Lazul Azur, polgári nevén Kövecses-Varga Dani siófoki születésű, elmondása szerint minden dalában a Balatont jeleníti meg, az inspirálja őt télen-nyáron. Az igazi Balaton-nagykövet énekes-dalszerző lazulós dalával a valódi balatoni életérzést akarja átadni – ha lenne olyan az országban, aki nem ismerné.

Végezetül, de nem utolsó sorban itt a Kultúrkör Balaton című dala tavalyról, rap, egyszerű, jó szöveggel, remek képekkel, “Gumicsónakban 40 fok nyáron, / Őő, kicsit beúsztunk – evezzünk ki Áron!” A 2009-ben alakult szegedi rap-együttes korábban szétvált, de a tavaszi karantén újra összehozta őket és megszületett az Anyu főztje című dal.

Az évek folyamán a gyerekeknek is számos Balaton dal született, mind az Alma Együttes, mind a Napsugár Együttes, sőt a Rutkai Bori Banda megénekli a tavat, és Kőhalmi Ferencnek is elég jó gyerekdala született a maga Balatonjáról.

A fenti dalokkal célunk az volt, hogy felelevenítsünk néhány balatoni dalt, megismertessük annak szövegét, keletkezési körülményeit, az érdekességeket, de mindennél fontosabbnak azt tartottuk, hogy egy kis meleget csempésszünk a hidegbe, Balatont a lelkekbe. Mert ugye, Önöknek is “a Balaton a Riviéra, ettől nem tántorít el se tél, se fagy” ?

Kiemelt fotó: Yasin Hasan on Unsplash

A szerzőről