Ahová az irodalom pihenni jár: a Szigligeti Alkotóház története

Ahová az irodalom pihenni jár: a Szigligeti Alkotóház története

27 views
0

Örkény István, Nemes Nagy Ágnes, Kassák Lajos, Weöres Sándor, Szabó Magda, Nagy László, Déry Tibor és Pilinszky János… Néhány név azoknak a sorából, akik a huszadik század második felében nyaranta (s néha más évszakokban is) rendszeresen Szigligetre utaztak, hogy az egykori Esterházy-kastély falai között és annak csodás parkjában keressék a pihenést, a feltöltődést vagy az éppen előlük bujkáló múzsát. 

A Szigligeti Alkotóház fogalom, a magyar irodalmi közeg máig egyik legfontosabb pihenőhelye, ahol hetven éve adják egymásnak a kilincset a művészek. Az épület története a 18. század végéig nyúlik vissza: a kastély elődjét az 1780-as években építtették a lengyeltóti Lengyelek, a Balatonmellék egyik tehetős és tekintélyes történelmi családja. A 19. század elején öröklődés révén a kúria a vélhetően olasz eredetű Puteani családra szállt. Az 1830-as években Puteani József volt az, aki az – eredetileg a jelenleginél jóval szerényebb – épületet klasszicista stílusú kastéllyá bővíttette. Halála után fia, Géza eltékozolta a családi vagyont, a nők, kártya és lóversenypálya bűvös háromszögében töltött költséges évtizedeknek előbb-utóbb a kastély is áldozatul esett: 1912-ben gróf Esterházy Pál vásárolta meg, 589 holdnyi birtokkal és 3000 holdnyi balatoni vízfelülettel egyetemben.

Az Esterházy-kastély 1949-ben (Forrás: Fortepan/Gyöngyi)

A császári és királyi kamarási rangot viselő, nagykövetként is szolgáló Estreházy Pál szinte azonnal nekifogott a kastély átépíttetésének, a munkával két bécsi építészt bízott meg, akik amellett, hogy felhúztak egy új épületrészt, a hátsó udvart is feltöltötték, így a keleti homlokzat magasföldszintesből földszintessé vált. A gróf 1932-ben meghalt, a kastélyt a második világháború végéig az özvegye, Deym Izabella grófnő használta, aki a szovjet csapatok közeledtének hírére Ausztriába menekült. A kastélyban fellelhető vagyontárgyak egy részét – köztük Esterházy Pál kardját – a személyzet befalazta, azokra csupán jóval később, egy csőtörés miatti falbontás során találtak rá.

1962-es fotó az akkor már tíz éve alkotóházként működő kastélyról (Forrás: Fortepa/Hunyady József)

A második világháború után a kastélyt államosították, előbb az Állami Gazda- és Gazdaasszonyképző Iskola működött az épületben, majd 1952-ben az Irodalmi Alap kezelésébe került. A szervezet vezetője, Bölöni György ötlete volt, hogy a gyönyörű parkkal rendelkező épületet alkotóházként hasznosítsák. A huszadik század második felének szinte minden fontos írója és költője megfordult Szigligeten, az itt töltött nyarak gyakran alkotásaikban is visszaköszöntek. De itt született például Kertész Imre műveinek jelentős része és Szabó Magda több regénye is. Az alkotóház kezdetben kizárólag írókat fogadott, a hatvanas évek végétől azonban festő-, szobrász- és iparművészek, fotográfusok és zeneszerzők is feltűntek a vendégek között.

Pillanatkép 1955-ből: balra elöl Bacsó Péter, mögötte ül Karinthy Ferenc, mögöttük áll Ungvári Tamás (Forrás: Fortepan/Kotnyek Antal)

“Szigliget hívei között is a leghívebbek közé tartozom. Létének első percétől fogva látogatom az íróházat, felkutattam a kert minden centijét, végiglaktam a kastély minden szobáját, ácsorogtam az Öregtorony shakespeare-i romjai között, húzattam fogat tapolcai fogorvossal, szaladgáltam pelék után a padláson, hallgattam Lukács bácsit, a mesemondó csőszt… Nyújt Szigliget csöndet és társasjátékot, telet és nyarat, nyújtja mindenekfölött azt a (civilizált) természetet, amelyből sokunknak nem jutna már egy falat sem Szigliget nélkül, mert Szigliget gyönyörű, mert Szigliget kimeríthetetlen”

– így írt az alkotóházról Nemes Nagy Ágnes A lila fa című esszéjében.

Szigliget egyszerre volt búvóhely és a korabeli művészvilág fontos találkozóhelye (Forrás: Fortepan/Kotnyek Antal)

Az alkotóház a mai napig működik, a kastélyt néhány évvel ezelőtt fel is újították. Parkja természetvédelmi oltalom alatt áll – már csak azért is, mert a maga 120 körüli fajszámával itt található az ország egyik legnagyobb fenyőgyűjteménye.

A kiemelt kép Stevkovics Gábor felvétele (forrás: Wikimedia Commons). 

 

A szerzőről