A tapolcai tavasbarlangban minden dolgozónak saját radon detektora van

A tapolcai tavasbarlangban minden dolgozónak saját radon detektora van

130 views
0

Régóta készültünk már a tapolcai Tavasbarlangba gyerekeimmel és nagyon örültünk, hogy végre eljött a pillanat. Mondanom se kell, hogy őrült vízimádóként elájultam, milyen kék a víz, milyen hangulatos a barlang és milyen megnyugtató az atmoszférája a helynek. Nem mellesleg biztonságos az ott dolgozók számára is, amit a doziméter igazol.

Első alkalommal rutintalanul egyszerűen odamentünk Tapolcára balatoni nyaralásunk egy napján: “ma megnézzük a tavasbarlangot” felkiáltással jó kis programot ígértem a srácoknak. Ez az, amit nem javaslok, ugyanis főleg hétvégén és a nyári időszakban olyannyira látogatott a Balatonfelvidéki Nemzeti Park területén található barlang, hogy előre meg kell venni a jegyet, mert a helyszínen már azzal szembesülhet az ember, hogy a 20 percenként induló turnusok beteltek. Májusban aztán tudtunk élni a lehetőséggel és bejutottunk, és egy kb. 20 fős csoportban indultunk el.

A Tapolcai tavasbarlangot 1903-ban fedezték fel egy kút ásásakor, majd 10 évvel később a nagyközönség számára is megnyitották. A tavasbarlangot bezáró kőzet a miocén kor végének szarmata korszakában, 13,7 millió éve képződött.

A látogatóközpont mesterségesen előállított barlang eleme. Fotó: Rátkai Zsófia / Partlap

A barlang jelenleg 250 méteren látogatható, amelyből 70 méter száraz, 180 méter pedig vizes szakasz. A kiállítás a látogatóközpontból indul, ahol a tárlatvezető beszélt a karsztokról, a mészkő és dolomit létezéséről, eredetéről Magyarországon, a csapadék romboló munkájáról, aminek eredményeképp a különböző kőzetformák és vájatok, barlangok létrejöttek.
Majd megtekintettük “MÁTÉ”-t, a barlangi búvárt, aki az üvegpadló alatt éppen munkáját végezte. Az élethű alak nagyon megmaradt a gyerekekben, azóta is többször emlegették.
A következő teremben megismerhettük a Berger Károly barlang méreteit, felépítését és képeket is láthattunk róla. A barlang sajnos forró vizes ásványképződései, valamint a szűk járatok miatt nem látogatható.

A beszálláshoz, kiszálláshoz segítséget is kapunk. Fotó: Rátkai Zsófia / Partlap

Az üregrendszer a Hotel Pelion építkezési munkáinak előkészítése kapcsán tárult fel 2002-ben. 2010 előtt mintegy 900 m hosszban volt ismert, ezek a járatok képezik a barlang felső szintjét. 2010-ben jutottak le a tapolcai barlangászok a 3 km hosszban felmért, de legalább 4 km-es alsó járatszintre, olvashatjuk a foldalatt.hu-n.
Ezután egy kúszóbarlang várta a gyerekeket, egy mesterségesen kialakított barlangrészlet, miközben a barlangban található, oda betévedő állatokról hallgatunk ismertetőt.

A következő teremben a különböző földtörténeti korszakokon keresztül mutatta be a Balatont és környékét idegenvezetőnk, majd továbbérve egy barlangi installációt láthattunk bábukkal, akik a halotti szertartást imitálták. Ezt követően babzsákokon, padokon ülve egy kb. 15 perces ismeretterjesztő filmen ismerhettük meg, hogyan rombol a víz, hogyan jönnek létre barlangok a világban.
De a legérdekesebb rész ezután jött, a barlangi tavi csónakázás, ahova 73 lépcsőfok vezetett le.

Itt kellemetlen meglepetés volt a hosszú sor, amely nem elhanyagolható mértékben növelte a látogatás hosszát és gyermekeim türelmetlenségét. kb. 20 perc múltán kerültünk a vízhez, ahol az éppen ott dolgozó munkatárs  segédkezett a csónakoknál. Elmondása szerint a radonsugárzás miatt naponta csak egy órát szabad lent töltenie a dolgozóknak, mert a sugárzás káros hatásait elkerülendő maximálva van az egy év alatt itt tölthető órák száma. Zagyva-Fazekas Veronika, a Tavasbarlang Látogatóközpont csoportvezetője elmondta, mindenkinél a kulcstartóján viselt doziméter méri a sugárzást, melynek adatait havi bontásban a Veszprémi Egyetem és a Radon Control Bt. ellenőrzi, hogy éves szinten a 20-as millisievert küszöbértéket ne haladja meg.  Nyáron a diákmunkára érkezőkkel még könnyebb megoldani a rotációt, így nincs kockázata a barlangi munkának, tette hozzá Veronika.

Amikor kivártuk sorunkat és élveztük a csobogást, több hölgy látogató jött úgy kifele, hogy “soha többet”, “ebből elég is volt”, “ide se jövünk többet”, mondták. Két általános iskolás gyermekem és én egy csónakban ültünk, evezni szinte felesleges volt, a falak mentén tolva magát is haladhatunk. A belmagasság igen alacsony, még le is kell húznia szinte a fejét egy magasabb embernek. Az azúrkék víz, az innen-onnan tükröződő fények teljesen elvarázsolják az embert. A csónakokat olyan időközönként indítják, hogy ne érjék utol egymást.
Sajnos, nagyon rövid a barlang csónakázótó része, így hamar véget ér a körbehajózás. Viszont feltöltődve léphettünk ki a partra, megtettük ugyanazt az üdítő 73 lépcsőfokot felfele is, majd megegyeztünk, hogy ide visszatérünk.

Belépőjegy árak:

2900,- / fő, 2000,-/gyerek

További információk: Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont (bfnp.hu)

A szerzőről