A Hagymácska az első szabadtéri előadás Veszprémben, de nem az utolsó

A Hagymácska az első szabadtéri előadás Veszprémben, de nem az utolsó

31 views
0

Pár hónapja még nem tudtuk, lesz-e itt egyáltalán színház a nyáron, hiszen a koronavírus miatt minden közösségi programunkról le kellett mondanunk. Mióta azonban a korlátozásokat feloldották, egyre-másra nyílnak meg a lehetőségek előttünk.
A Veszprémi Petőfi Színház is végre szabadtéren ugyan, de megtartotta első előadását, mégpedig a Hagymácska című mesemusicalt, számol be róla a veol.hu. Még gyerekkoromból emlékszem a mesejátékra, amit én történetesen tévében néztem, de imádtam. A műsor szervezői örömmel látták és hallották a rég nélkülözött közönség zajokat, a kacajt, nevetést.

A színház előtti téren megtartott előadás csak első a sorban. A színház vezetése bízik benne, hogy a tervezett előadások előtt nincs több akadály.

Következő előadásuk ugyancsak a színház előtti téren lesz holnap, azaz május 21-én este „TAPSOLJ CSAK NÉKEM” címmel és egy operett utazásra invitálja a közönséget. Közreműködik

MÓDRI GYÖRGYI, HORVÁTH CSENGE, HIRSCHL LAURA, KŐRÖSI CSABA, SZELES JÓZSEF, KERESZTES GÁBOR,KELLER MÁRTON, valamint HORVÁTH ELEMÉR EMI és HORVÁTH PÉTER zenészek.

Minden helyzetben közösségben a közönséggel! – szól a színház jelmondata.

A kiemelt kép a színház fotója.

A szerzőről