Az Orlai Produkció idén márciusában mutatta be Hosszú virágzás címmel azt a finom humorral átszőtt monodrámát, amelyet a Kultkikötő július 24-én a Bajor Gizi Közösségi Házban mutat be. A főszereplő Radnay Csillával beszélgettünk tabutémáról, veszteségről, a test bölcsességéről és arról is, mi az, hogy real-time Hajni.
A meddőség témája meglehetősen régóta foglalkoztatja az emberiséget, már a Bibliában is olvashatunk Sáráról, akinek terméketlenségét a várakozás, a próbatétel és az isteni beavatkozás szimbólumként definiálják. Margaret Atwoodtól A szolgálólány meséje ugyancsak a termékenységi válságot állítja fókuszba. A jó hír az, hogy olyan gyönyörű drámai szövegek is születnek, mint Zeck Julianna Hosszú virágzása.
A Hosszú virágzás beharangozójában elhangzott tőled ez a mondat: „Tudtam, hogy én ezt nagyon-nagyon szeretném megcsinálni.” Miért szeretted volna annyira eljátszani ezt a szerepet?
Már a szöveg első olvasáskor éreztem, hogy borzasztóan fontos témát vet fel. Nagyon sokan küzdenek a meddőséggel, a WHO adatai szerint a globális populáció 18 %-a meddő, itthon pedig legalább 3-400 ezer pár képtelen a természetes fogantatásra, és a számok folyamatosan nőnek. A darab a meddőség vezérfonalán túl általánosan is beszél veszteségekről és gyászról, ráadásul expliciten teszi ezt, amely nagyon kedvemre való volt.
„Jelenleg tizennyolc előadás van a fejemben – ez egyéni rekordom.” – nyilatkoztad egy korábbi interjúban. Ez összecseng akár az előadás témájaval is: hogyan gondolhat ma egy nő az anyaságra, ha pénzt kell keresnie?
Azokon a barátnőimen, akik már anyák, azt látom, hogy őrületes zsonglőrmutatvány minden egyes napot rendben lehozni. Ezeknek a nőknek elemi igénye, hogy megdolgoztathassák a kreatív energiáikat, olyannyira, hogy mivel sokszor kevés segítség áll rendelkezésre, ha egyáltalán van, gyakran a munka válik az énidővé. Ez az, amiből egy óvodás, iskolás gyerek mellől már nem akarnak lejjebb adni, ettől érzik magukat felnőtt, potens önmaguknak. De ebben nagyon érzékeny balanszot kell fenntartani, és ahogy én látom, ez társadalmilag elhallgatott téma. Amennyit én az elmúlt két évben dolgoztam, azt nem lehetett volna anyaként sérülés nélkül megcsinálni. És itt jön a tragikus rész: amikor egy egyedülálló anyának nincs választása, nem mérlegelhet ilyen szofisztikáltan, a nevelés és a szeretet szempontjai luxuscikké válnak, mert pénzt kell keresni. Pont.
A darab eljátszásához, feltételezem, hogy kellenek kapcsolódási pontok a múltadból vagy a jelenedből. Sikerült? Egyáltalán hogyan talált meg a szerep?
Zeck Juli író és Szakács Hajnalka rendező együtt kerestek meg és azonnal megszületett az összhang. Bár nem vagyok meddő, de nem született gyerekem, és ez egy olyan alapvető kapcsolódás volt a darabbeli Hajnival, amit később már csak cizellálni kellett. Ismerem a gyászt, az önpusztítást, a bűntudatot, a megváltó nagy veszteségeket, tehát nagyon hamar úgy éreztem, hogy ismerem Hajnit is. Nem tudom, miért rám gondoltak a lányok, de egy életre hálás leszek nekik érte.
Borzasztó nehéz téma a terméketlenség, és azt gondolnám, nőknek készült az előadás, de rengeteg férfi volt a közönségben. Ki a célközönsége a darabnak?
A téma és a tény, hogy egy színésznőt nézel 70 percen keresztül nagyon adná, hogy női előadásként hivatkozzunk rá, de szerintem ennél többet is tud.
Egyrészt, mert a gyászt nemtelennek tartom, a feldolgozás nagyon hasonló, nemtől függetlenül.
Másrészt, mert férfiként is szolgálhat tanulságokkal a szétesőben lévő Hajnit végigkísérni az útján. Volt olyan néző, aki azt mondta, hogy a történet visszamenőleg elgondolkodtatta a bulinegyedes időszakában látott, az ő szemszögéből olykor vállalhatatlanul viselkedő lányokról, nőkről. Lehet, hogy nem jókedvükből voltak olyanok, amilyenek.
Van a darab elején egy nő aki nem akar gyereket és kiderül, hogy meddő, majd a végén Hajni teherbe esik, de mintha nem akarná a gyereket. Kicsit olyan, mintha nem lenne rend a világban. Szerinted mennyire befolyásolhatjuk a jövőnket, az életünk irányát?
A fogamzásképtelenség eleve egy természetellenes állapot, az egyik legfőbb biológiai funkciódat nem tudod ellátni. Ez az alapkőig rombolja az identitást és neked kell kialakítani az új rendet. Ugyanakkor talán Hajni kifejezetten a Tamással való kapcsolatában nem akart gyereket, de ezt nem merte bevallani magának és intézkedett helyette a szervezete. Nagyon tudok menni ezzel a gondolattal, mélyen hiszek a test bölcsességében. Szerintem Hajni kap egy – kegyetlen- esélyt arra, hogy ezeket a kérdéseket tisztázza magával. Még csak azt sem gondolom, hogy a gyászév végére oda jut el, hogy nem akar gyereket – még, ha ezt is állítja magáról –, de képessé válik elfogadni a sorsát és megtanulni értékelni a saját életét. Ez óriási erő.
Melyik az az eleme, része az előadásnak, ami kihívás elé állított a próbafolyamat során és ezeket milyen módon sikerült áthidalni?
Praktikus kihívások voltak és kíváncsian álltam hozzájuk. Meg tudok-e tanulni 24 oldalnyi szöveget? Ki merek-e úgy állni, hogy nincs kibe kapaszkodnom, nincs ki mögé bújnom? Ki tudom-e adott esetben húzni magam előadás közben a csávából, amit jómagam teremtettem? Mániám az önismeret, ez haladó szintű önismereti gyakorlat volt színészileg és emberileg is.
Számos jelenetben apró humor morzsákat fedezhettünk fel. Ez mennyire tudatos, és mennyire vagy ebben erős?
A humor életmentő és amikor először tudunk egy krízisben nevetni magunkon, akkor lépünk a kifelé vezető útra.
Nagyon fontos volt mindannyiunk számára, hogy ne egy szépelgő nyomorpornót állítsunk színpadra, mi magunk is rengeteget nevettünk (és sírtunk) a próbákon. Nem az volt a célunk, hogy megsemmisítsük a nézőt a feldolgozhatatlan mennyiségű fájdalommal, hanem, hogy bemutassunk egy utat, amit nevezhetünk gyászmunkának is. A humor volt az egyik legfontosabb szerkesztő eszközünk, hogy oldani tudjunk, amikor már azt hinnéd, ennek a csajnak itt kampó.
Hogyan készíted fel magad lelkileg az előadásra?
Lélekben nem készítem magam, nincs rá szükség, velem is akkor történnek a dolgok, amikor Hajnival, real time-ban. Onnantól, hogy a nézők elkezdenek beülni és próbálom minél többükkel felvenni a szemkontaktust, már minden megy a maga útján, nekem csak a praktikus teendőimet kell kontrollálnom.
A darab vége felé Henry Purcell Artúr király című semi-operájából énekeled a „The Cold Song”-ot. Egyúttal a táncos-mozgásos részek is fantasztikusak, de egészen más oldaladat mutatják meg.
Egyre fontosabb számomra színpadon a gesztusok, mozdulatok pontossága, tisztasága, pláne, hogy ha egyedül van az ember. Ráadásul, Horkay Barnabás, koreográfus olyan érzékenyen és nagy fantáziával, empátiával vett részt a munkában hogy komoly rétegeket tudott hozzáadni a játékhoz. Van olyan pillanat, amikor mást mond a száj, mást játszik az arc és mást a test. Ez a komplexitás úgy tudja kifejezni a történet összetettségét, ahogy én magamtól nem lettem volna képes. A „The Cold Song” pedig Szakács Hajnalka, rendező ötlete volt, amit én nagy örömmel fogadtam, egyrészt mert rajongom Purcell zenéjéért, másrészt, mert tökéletesen eltalált pillanatban szólal meg, szintén erősítve az előadás rétegzettségét.
Szerző: Rátkai Zsófia
