Naplót írt esetleg?

Naplóm volt korábban, de nem az a „kedves napló”, amibe oldalakon át írok, inkább csak egy-két szóval, vagy tőmondattal írtam le az aktuális dolgokat.

Még mindig vezeti?

Nem… Szép is lenne, ha ilyesmire lenne időm! Most már csak a naptárba írok. (nevet) Azokhoz viszont ragaszkodom, mert megvannak sok évvel ezelőttről is. Azokat szeretem visszalapozni, hogy felidézzem, mondjuk 1992-ben július 4-én mi történt velem.

Olyan esetleg volt már, hogy egy szerepben, amit megformált átírt vagy szívesen átírt volna egy-egy megnyilatkozást, mondatot, vagy szavakat?

Ha valami átíródik az inkább a fejemben megy végbe, nem írom le. Előfordul, hogy némileg módosul a szöveg a sokadik előadásra, mert egy kicsit jobban az én számra, az én nyelvemre formálom a mondatot. Ahogy túljutunk a szöveges próbákon és jönnek be a mozgások a színpadon, fokozatosan elfelejtődik bennem a szöveg látványa. Aztán ha egy felújító próbán újra bele kell néznem a szövegkönyvbe, az kifejezetten zavaró, mert akkor újra betűket látok, pedig már inkább a megszólalások élnek bennem.

A Csoda korban élünk a Rákosi-éra időszakát idézi meg egy abszurd szatírában. Úgy halottam, hogy ezt helyenként annyira szórakoztatóan sikerült kivitelezni, hogy ön és Szervét Tibor is sokszor alig bírták ki nevetés nélkül az előadásokat. Melyik a legmegmosolyogtatóbb jelenet az ön számára a darabban?

A darabnak is van számos humoros jelenete, de mi ezeken ki tudjuk nevetni magunkat az olvasópróbán. Ezeket a nevetés közeli szituációkat esetünkben inkább az aktuális helyzet adja. A darabban például a ládás jelentnél volt hasonló. A történet szerint az író, Sas Tibor meghal és bekerül egy ládába. Elég sokan sürgünk forgunk a láda körül, és amikor az írót alakító Nagy Viktor félig már benne van,egy műláb ugye rendre kigyűrődik, kiugrik a ládából. És hát addig sürögtünk forogtunk ott, mígnem idő előtt kijött a műláb, mielőtt a Viktor lába ténylegesen bekerült volna a ládába, és alig bírtuk visszatolni, hogy ne legyen hirtelen három lábú Sas Tibor. Közben a Tamási Zoli is próbálta menteni a helyzetet és csukogatta le a ládát, a Viktor igazi lábaira, és úgy kellet őt visszafogni. (nevet)

A rákosi rendszerrel ön csak történelemként találkozhatott, de talán szülők, rokonok révén az ön számára is elevenebb lehet ez az időszak, mint egy teljesen kívülállónak, például a darabban felbukkanó olasz riporternek. Milyen érzés volt belecsöppenni egy szerep erejéig ebbe a világba?

Nagyon szeretem az ilyen időutazós darabokat.Igaz a legtöbb történet, amit itt játszunk a Tháliában egy modern környezetbe átültetett dráma, azért akad néhány, ami ténylegesen a visszarepít a múltba. Ha messzebbre megyünk, mint az aktuális premierdarabunk a Lady Windermere legyezője esetében, ami ugye az ezernyolcszázas évek végére kalauzolja a nézőt, az van annyira távoli, hogy arról tényleg csak elképzelésünk van. De az ’53-as időszak maradványairól, lecsengéséről van fogalmam,azért pár évet éltem a szocializmusban, voltam úttörő kisdobos is, szóval a bőrömön éreztem. Igaz, gyerekként egész más szemmel nézte ezeket az ember, a negatív oldalát inkább a szüleim érezték.

A Csodakorban élünk c. darabot a nyári Kultkikötőbe is elviszik. A Balatonról talán minden magyarnak van valamilyen emléke. Felidézne egy az ön számára kedvesebbet?

Nagyon sok emlékem van a Balatonról, tulajdonképp minden évben megyünk oda. A gyerekkorom nyarai ott teltek. Nyaralónk nem volt, így sokat kempingeztünk, amit nagyon szerettem. Volt, hogy viharban indultam szörfözni például, akkor úgy kellett kimenteni a vízből. A diszkóhajót is nagyon szerettem, annak ellenére, hogy a stroboszkóp kifejezetten zavart. Mostanában többet megyek a tengerhez, mert nagyon szeretem, de a Balaton mai napig része a családi nyaralásoknak.

Szigligeten is volt esetleg, ahol a darab játszódik?

Szigliget az egyik kedvencem. Már több mint tíz éve, hogy egy munka kapcsán összeismerkedtünk egy házaspárral, amiből olyan barátság szövődött, hogy azóta rendszeresen járunk hozzájuk. Még bent az alkotóházban nem voltam, ami a darab színhelye, de a kertet láttam, az gyönyörű. A kikötőt, a strandot, a várat, a házakat, a kávézót, a fagyit, mindent szeretek ott.

Van kedvenc része a darabból?

Azt nagyon szeretem, amikor egy pár percig cigarettázgatva nézek kifelé a Szigligeti alkotóház ablakán. Olyankor mindig azt a képet látom magam előtt, ahogy a Balaton látszik az ismerősöm Szigligeti házából.

Ha ajánlaná a darabot, hogyan csalogatná be a nézőket?

Azt gondolom, hogy egy rendkívül minőségi szórakoztatás. Továbbá azoknak, akik még tapasztaltak valamit abból a korból, egy furcsa bizsergető érzés lehet, egy nagyon nosztalgikus élmény, hogy az emberek, hogyan rettegtek a hatalomtól, és próbáltak megfelelni az elvárásoknak. Akiknek meg nincs emlékük róla, azoknak egy érdekes betekintést adhat arról, hogy hogyan volt jelen ennek az egésznek az abszurd valóságossága.

Ez olyan A tanú-szerű bohózatként van megjelenítve, vagy annál sötétebben, komorabban?

Nem sötét kifejezetten, inkább a humoros oldaláról fogja meg, tud nevetni a nehézségeken, furcsaságokon.

Hogyan fognak telni az ünnepek? Sok munkával, vagy sok családi eseménnyel, és ünnepléssel?

Hát nagyon sok munkával, mert belekezdtünk az Álomutazó című nagyprodukcióba, ami a SYMA Csarnokban lesz karácsony másnapján, és onnantól napi három előadás lesz. Szóval most nem sok idő lesz elheverészni a fa alatt.

Tudta? A Thália Színház „Csoda korban élünk” című előadása is benne van a Kultkikötő 2018-as programjában. A soron következő évad két előadására is érvényes szabadbérletét, saját részre, és karácsonyi ajándékként is megvásárolhatja.