Két különleges kápolna bújik meg Balatonboglár Szent Erzsébetről elnevezett parkjában, váratlan, csodás meglepetésként. Nevüket egyszerűen a színük után kapták, egyik a Vörös, másik a Kék. Történetük szorosan összefonódott a művészettel: akárcsak a múlt században, úgy idén nyáron is nem mindennapi kiállításoknak adnak majd helyet.

A Vörös kápolnát a déli part evangélikus hitközségének gondnoka, Bárány Pál építtette 1857-ben, 1902-ben szentelték katolikus hitre. A Kék kápolnát Körmendy Lajos gyógyszerésznek és földbirtokosnak köszönhetjük. Egyes források 1856-ra, míg más iratok a századforduló idejére, 1891-re teszik a neogótikus kápolna születését, amely az 1930-as évekig felszentelt katolikus templomként működött.

Fotó: Gradvolt Endre

A meseszerű épületek sorsa az 1960-as években vett különös fordulatot. 1966-ban bukkant rá az akkor még a pályája elején járó, fiatal képzőművész, Galántai György az elhagyatottan álló, romos és üres Kék kápolnára, és Czövek Jenő boglári plébános támogatásával kérvényezte annak művészi célú használatát a Veszprémi Egyházmegyei Hatóságtól. A hatvanas és hetvenes évek fordulóján izgalmas képzőművészeti közeg alakult ki a kápolna körül, főleg a hivatalos kultúrpolitikán kívül rekedt művészek bukkantak fel gyakran itt. Nem csoda, hogy a korabeli hatalom nem nézte jó szemmel a kezdeményezést, így hamarosan felmondták Galántai bérleti szerződését, és a kápolna állami kézbe került. A művészet azonban csupán időszakosan tűnt el a karcsú falak közül. Az elmúlt években a Vörös és a Kék kápolna ismét izgalmas képzőművészeti helyszínné vált, ahol nyaranta kortárs magyar művészek alkotásait tekinthetik meg a látogatók.

Fotó: Gradvolt Endre

Július 9-ig a Kék kápolna Horváth János Milán, míg a Vörös kápolna Vén Zoltán műveinek ad helyet. Egy festő- és egy grafikusművész egymáshoz szorosan kapcsolódó kiállítását láthatják az érdeklődők, melyeknek „képmeséiben” tipizált karakterek, a klasszikus kultúrtörténet szereplői, mitikus alakjai jelennek meg – hol humorosan groteszk formában, hol sodró drámai szenvedéllyel.

Horváth János Milán 1973-ban a pécsi Tanárképző Főiskolán, 1979-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett oklevelet. Művészettörténészként 1992-től publikálja a Rippl-Rónai-életművel kapcsolatos kutatásait. Festőművészi munkássága linómetszetekkel indult és pár év után különös érzékenységű pasztellképekre tért át. A klasszikus kompozíció és az expresszív realizmus ábrázoló funkciójának személyre szabott aktualizálásával a 80-as évek elejétől bontakozott ki művészetének sokrétű szellemi és lelki gondolatisága. Képi világára alapvetően hatott a francia szimbolizmus és gyakran jelenít meg mélylélektani élményeket. A „szubjektív historizmus” egyik jellegzetes képviselője, aki konok következetességgel járva egyéni útját, nem kapcsolódott semmiféle művész-csoportosuláshoz. Festői megformálásában és ikonográfiában a hagyományokhoz való erős kötődés jellemzi. Erőteljes színekkel, hatalmas érzelmi energiákat közvetítő gesztusokból építkezik. Alkotásainak dekoratív telítettsége a monumentális komponálásra való érettségét igazolja. Egyszerre modern és klasszikus: művészetében az emberi sors klasszikus korokat idéző, mitikus dimenziók révén válik a ma embere számára is átélhetővé.

Horváth János Milán: Dante és Beatrice

Vén Zoltán nyomdász szakképzettséget szerzett, 1967-77 között a Pénzjegynyomda tervező osztályán dolgozott, és mára a magyar kisgrafika elismert mesterévé vált. Klasszikus eljárással rézmetszeteket készít, melyekhez sajátosan groteszk világértelmezés is társul. Nemcsak grafikusművész, hanem művelődéstörténész, költő, író, mitológiakutató, „összművészeti jelenség”. Változatos és humoros lapjain az európai műveltség minden ága, a magyar történelem és hiedelemvilág, valamint az általános jó és rossz emberi vonások egyaránt képviselve vannak. Újraértelmezi a művészeti korokat, stílusokat, és a múlt formavilágába bújva egyben korunk jelentős eseményeit is megörökíti. Parafrazeálja kulturális életünk kész tárgyait. A szakrálist profanizálja, a profánt szakrálissá emeli. Művészete egyszersmind hagyományos és modern. Művészetére jellemző a magyar múlt iránti tisztelete és megbecsülése. Így jön létre a sajátos vénzoltáni humor, amely a szelíd iróniától a groteszk érintésével a végletes szarkazmusig ível.

Vén Zoltán: Bábel