„Már régen le kellett volna számolni a két évszakos üzleti modellel” – Interjú Tóth Balázzsal, a Balatoni Kör alelnökével

„Már régen le kellett volna számolni a két évszakos üzleti modellel” – Interjú Tóth Balázzsal, a Balatoni Kör alelnökével

112 views
0

  A Balaton télen-nyáron menő!

„A Balaton is legyen egy egész évben élő és lüktető turisztikai desztináció.” Ezt a célt tűzte ki maga elé a Balatoni Kör, vagyis az az összefogás, amelyet a tó körüli vállalkozások vezetői, képviselői hívtak életre. Ők 34-en évek óta azon dolgoznak, hogy a főszezonnak számító nyári évszak mellett ősszel, télen és tavasszal is legyenek menő Balaton-parti helyek és programok. A lellei-boglári térség ebből a szempontból most kiemelt figyelmet kap: a régióban 10, egész évben nyitva tartó helyszín és 16 különleges program várja a szezonon kívül érkező érdeklődőket. A kezdeményezésről Tóth Balázst, a Balaton körüli borászokból és vállalkozókból álló Balatoni KÖR alelnökét, a BL YachtClub ügyvezetőjét kérdeztük.

A Balatoni Kör tagjain és szellemiségén is egyértelműen érződik, hogy a Balaton számukra, számotokra szerelem. Te mikor kezdtél ilyen erősen vonzódni ehhez a régióhoz?

Ahogy sokaknál, számomra is meghatározóak voltak a gyerekkori emlékek – a táborok, a nyaralások, a vízpart közelsége és persze a vitorlázás. Szerintem egyébként az ember valahogy zsigeri szinten keresi a vízpartot, ezzel én is így voltam világ életemben. Most, hogy itt élek, és szerencsém van közvetlenül a Balaton-parton dolgozni, munkába menet minden reggel hálát adok a sorsnak, hogy itt élhetek, naponta láthatom ezt a páratlan természeti értéket.

Az alapján, hogy élére álltál az egész éves működést szorgalmazó kezdeményezésnek, arra következtetünk, hogy azért az elégedettség érzése mellett volt, és talán van is benned valamiféle hiányérzet…

Igen, azt gondolom, hogy már réges-régen le kellett volna számolni a kéthónapos üzleti modellel. Ha picit körülnézünk a világban, vagy Európában, akkor azt látjuk, hogy a Balatonnál jóval szerényebb adottságú tavak körül is folyamatosan van élet. Ebben nincs semmi újdonság. A YachtClub melletti műkorcsolya-pálya sikere, az Adventi Gasztro Piknik, vagy a Szilveszteri Regatta népszerűsége is azt mutatja, hogy ha szervezünk programokat az embereknek, akkor ez itthon is lehetséges, erre nálunk is van igény. Ami talán újdonsága a kezdeményezésnek, az a felismerés, hogy ezért bizony a helyi vállalkozóknak proaktívan és kőkeményen meg kell dolgozniuk. Nincs értelme arra várni, hogy majd valaki más elvégzi helyettünk ezt a sokszor egyébként kínkeserves munkát. Ezt nem nagyon lehet megúszni. Sokan a téli Balatonnal kapcsolatban is szkeptikusak voltak, nem hittek abban, hogy ez a munka megtérül.

Aztán mi történt?

Aztán elkezdtek látszódni az eredmények. Például az, hogy a Kishegyi Kortyok és Falatok Fesztiválra áprilisban eljött 6000 ember. Vagy ott van a YachtClub melletti jégpálya… Emlékszem, volt egy ember, aki csak azért jött el, hogy a saját szemével lássa a műkorcsolya-pályát, mert nem akarta elhinni, hogy ez tényleg létezik és működik. Megnézte, aztán hazament a korcsolyájáért és visszajött. Ez a történet érzékletesen mutatja a téli Balaton koncepciójának a fogadtatását. Emlékszem, néztek rám az emberek, mint valami ufóra, hogy mégis mit akarok télen a Balatonnal. Most meg jönnek sorban a visszajelzések, hogy, bár eleinte nem hittek benne, de látják, hogy működik, szeretnének a részesei lenni. A lelkesedés szerencsére ragadós, és talán ennek is köszönhető, hogy már itt a Lelle-Boglár tengelyen is egyre több program és szolgáltatás érhető el szezonon kívül, egyre több olyan vállalkozó van, aki magáénak érzi ezt az ügyet.

A legutóbbi, elsősorban lellei és boglári régiót érintő bejelentésetek szerint a térségben 10 helyszín és 16 program egész évben várja az érdeklődőket. Hol lehet ezekről a helyszínekről és programokról részletesen tájékozódni?

Mivel ez egy leginkább lelkesedésből és nem pedig anyagi támogatásból működő kezdeményezés, az első számú kommunikációs csatornánk és terepünk nekünk is a Facebook, azon belül is a Hello Balatonlelle oldal. Itt az említett helyszínek és a programok is fent vannak, de folyamatosan közöljük azokat a videóinterjúkat is, amelyeket helyi vállalkozókkal, művészekkel vagy éppen a polgármesterrel készítünk. Egyébként már ezeknek a videóknak a nézettségéből is látszik, hogy mennyire érdeklik az embereket a lokális vonatkozású fejlemények: egy-egy videót átlagosan 10-15 ezren is megtekintenek. Ha pedig valaki a Balatoni Kör által javasolt, és a teljes balatoni régióban egész évben működő borászatok, szálláshelyek, éttermek listájára kíváncsi, akkor a nemrég kiadott kiadványunkat érdemes felcsapnia. Ebben kizárólag olyan szolgáltatókat talál, akikért – különös tekintettel a szolgáltatás minőségére – a társulás tagjai egytől egyig kezeskednek.

Neked esetleg van személyes kedvenced a programok között, vagy olyan, amelyiket a leginkább várod?

Ha csak ezt a régiót nézem, akkor sem könnyű válaszolni erre a kérdésre. Igaziból mindegyik program különleges a maga nemében. A téli vitorlásversenytől a karácsonyi vásáron át a Kishegyi Kortyok és Falatok Fesztiválig tényleg mindet nagyon szeretem. De ezt másképp nem is nagyon lehet csinálni, csak szerelemből. A Balaton már csak ilyen…

A szerzőről