Pénteken indult a Klassz a pARTon! fesztivál

Pénteken indult a Klassz a pARTon! fesztivál

67 views
0

2021-ben július 9. és augusztus 28. között hetedszer gyűjti maga köré művészbarátait Érdi Tamás zongoraművész a Klassz a pARTon! fesztivál keretében a Cimbora Alapítvány szervezésében.

Újra nyáresti komolyzenei koncerteknek örülhetünk a Balaton partján ma induló Klassz a pARTon! fesztivál keretein belül. Reméljük, a viharos szél nem fújja el a kedvünket és rajongásunkat a zene iránt és együtt örülhetünk Almádiban a Szent Erzsébet ligetben Érdi Tamás zongoraestjének.

Állandó helyszínek: Balatonalmádi, Balatonkenese, Tihany, Balatonfüred és Keszthely, de a kisebb települések is bekapcsolódtak a fesztivál programjába. Így az idén is eljut a zene Dörgicsére, Vászolyba, Gyenesdiásra, Balatongyörökre. Második alkalommal a tatai Öreg-tó partján, és a felújított Esterházy-kastély udvarán is lesznek koncertek. A leírás szerint

„A Klassz a pARTon lényege, hogy kivigyük a klasszikus zenét a koncerttermekből, a fesztivál keretében neves előadók és fiatal tehetségek jelennek meg szabadtéri színpadokon, parkokban, templomokban, kastélyokban, szalonokban vagy éppen strandokon, ahol bárki az ingyenes koncertek hallgatója lehet, legyen az egy éppen arra sétáló nyaraló vagy egy vájtfülű rajongó.”

A fesztivál producere, a hajdani Cimbora gyerekműsor műsorvezetője és a zongoraművész Érdi Tamás édesanyja a Fidelio különszámában beszámolt róla, hogy Kocsis Zoltán halálának ötödik évfordulója alkalmából a fesztivállal meghódítják a déli partot is. Így Balatonszárszó és Zamárdi is örömmel fogadta közeledésüket és egy szép szabadtéri színpadot ajánlott fel.  Zamárdiban még egy zenepavilont is elneveznek Kocsi Zoltánról. Siófokon a város főterén fog játszani a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekara Érdi Tamással. Megható pillanat lesz, emelte ki, „amikor Zamárdiban Kocsis Krisztián eljátssza majd édesapja emlékére a gyönyörű gyászindulót, Chopin b-moll zongoraszonátáját. Fischer Annie emlékét Simon Izabella és Várjon Dénes négykezes koncertje idézi Balatonalmádiban”.
A 14 koncerthelyszínen 44 koncerten fellép többek között a Budafoki Dohnányi Zenekar kamaraegyüttese, Vigh Andrea, Drahos Béla, a Four Bones Quartet, Zsoldos Bálint, az ARS Longa Kamaraegyüttes és még sokan mások.

Az első három nap programjai:
Július 11.
ANIMA MUSICAE KAMARAZENEKAR, ÉRDI TAMÁS ZONGORAMŰVÉSZ KONCERTJE
Balatonalmádi, Szent Erzsébet liget

Július 12.
GULYÁS BENCE OPERAÉNEKES, MOLNÁR MARCELL ZONGORAMŰVÉSZ KONCERTJE
Balatonalmádi, Szent Erzsébet liget

Július 13.
SIMONE BODOKY-VAN DER VELDE, BODOKY GERGELY FUVOLAMŰVÉSZEK BALOG JÓZSEF ZONGORAMŰVÉSZ KONCERTJE
Balatonalmádi, Szent Erzsébet liget

A további programok itt megtekinthetők.

Jó szórakozást!

A szerzőről