Egy sikeres turisztikai desztináció ma már nem pusztán látnivalókat és szolgáltatásokat kínál: történetet mesél, helyi értékeket közvetít, és együttműködő közösséget épít. A kérdés már nem az, szükség van-e a kultúra, a gasztronómia és a turizmus összekapcsolására, hanem az, hogyan tud mindez valóban működő rendszerré válni.
Összefoglaló a Kultkikötő Egy hajóban konferencia “Kultúra, gasztronómia és idegenforgalom – szükségszerűség vagy egymásból következés?” című kerekasztal beszélgetésről. A két meghívott szakértő – dr. Csapody Bence, a Taste Balaton gasztronómiai-turisztikai tanácsadója és Borbély‑Tardy Anna, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója – saját régiójuk tapasztalatain keresztül rajzolták meg a hazai helyzet árnyalt képét.
A 2026. március 27-i beszélgetés elején mindkét résztvevő hangsúlyozta: bár a turisztikai élményben ma már magától értetődően együtt jelenik meg a kultúra, a gasztronómia és a vendéglátás, ez a harmónia a háttérben korántsem automatikus. Borbély‑Tardy Anna szerint Szentendre példája jól mutatja, milyen nehéz a kulturális örökséget és a gasztronómiai kínálatot valódi rendszerbe szervezni. A város történelmi belvárosa „olyan, mint egy múzeumi negyed”, mégis a gasztronómiai kínálat sokáig nem tudott kilépni a „lángos–fagyi sztereotípiából”.
A kultúra önmagában is képes látogatót vonzani, de a mai turisztikai logikában a komplex élmény vált meghatározóvá. A múzeumigazgató szerint a gasztronómia sokszor eszköz a városi identitás átadására: „Sok nemzetiségű, sok nyelvű városi hagyományunkat a gyomron keresztül tudjuk a legjobban átélhetővé tenni.”
A Balaton esetében a helyzet más: ott a gasztronómia már régóta húzóágazat, és a kulturális kapcsolódások sokszor a vendéglátóhelyekben jelennek meg. Csapody Bence példaként említette a Taste Balaton programot, ahol a kulturális tartalmak – kiállítások, zenés programok, művészeti együttműködések – az éttermekben kapnak helyet.
A beszélgetés egyik visszatérő motívuma a generációs és szemléleti különbségek kérdése volt. Mindkét szakértő egyetértett abban, hogy a turizmusban még mindig erős a „régi típusú” hozzáállás, amely a gyors profitot és a buszos csoportok kiszolgálását helyezi előtérbe.
A moderátor kérdésére, hogy milyen arányban vannak jelen a régi és az új szemléletű szereplők, a válasz meglepően egybehangzó volt: nagyjából 80%-át a szolgáltatóknak még régi típusú hozzáállásúnak mondanák. A változás lassú, „egy nagyon lassan forduló hajó” – fogalmazott Borbély‑Tardy Anna –, amelyet a COVID ugyan megrázott, de a szereplők jelentős része mégis visszatérne a korábbi működéshez.
Csapody Bence szerint a Balatonnál a helyzet kedvezőbb: a Taste Balaton fesztivál évről évre bővül, és már olyan borászati együttműködések is létrejöttek, amelyek a rövid ellátási láncokat és a régiós gondolkodást erősítik. „Idén közel nyári főszezoni forgalmak voltak a tavaszi tíz nap alatt.”
A kerekasztal résztvevői több olyan tényezőt is azonosítottak, amely gátolja a három terület valódi összekapcsolódását:
- Kapacitáshiány: a szolgáltatók többsége „tűzoltó módban” működik, nincs energiájuk egyesületi vagy közösségi munkára.
- Megkövült működésmódok: a régi szereplők nehezen mozdulnak el a megszokott, buszos turizmusra épülő modellből.
- Hiányzó helyi identitás: Szentendrén például a lakosság nagy része „alvóvárosként” használja a települést, így a helyi szolgáltatók nem kapnak elég lokális támogatást.
- Silószerű működés: a szereplők sokszor nem ajánlják egymást, nem látják a közös célokat.
- Hiányzó regionális integráció: a Balaton esetében a Visit Balaton szervezet létrehozása jó irány, de még kevés a települési szintű, minőségi turisztikai szervezet.
A beszélgetés során több inspiráló kezdeményezés is előkerült:
- Taste Balaton – ahol a kulturális tartalmak és a gasztronómia természetes módon kapcsolódnak össze, és a fesztivál a tavaszi szezon korai beindítását is segíti.
- Szentendre új éttermei – amelyek helyi alapanyagokra és minőségi gasztronómiára építenek, és már alkalmasak komolyabb kulturális együttműködésekre.
- Fertő-tó osztrák oldala – ahol a turisztikai kártyarendszer integrálja a múzeumokat, hajókat, éttermeket és borászatokat, és a szereplők kölcsönösen ajánlják egymást.
Mindkét szakértő optimista a következő öt évvel kapcsolatban, ahogy Borbély‑Tardy Anna fogalmazott – „Nem lehet múzeumot igazgatni úgy, ha nem hinnénk, hogy öt év múlva jobb lesz.” A fejlődés már látható, de a valódi áttöréshez szemléletváltásra, új szereplők bevonására és stabil stratégiai keretekre van szükség.
Amikor a moderátor azt kérdezte, mi lenne az az egy dolog, amely leginkább erősítené a kultúra–gasztronómia–turizmus kapcsolatát, a válaszok egy irányba mutattak:
- Nyitottság és együttműködési hajlandóság
- Közösségi gondolkodás
- A versengés helyett egymás erősítése
„Nem versenytársak vagyunk. Ha nyílik még két-három jó hely, attól csak többen jönnek.”
A kerekasztal beszélgetés egyértelművé tette: a kultúra, a gasztronómia és az idegenforgalom kapcsolata nem magától értetődő, de óriási potenciált rejt. A régiók – legyen szó a Dunakanyarról vagy a Balatonról – akkor tudnak valódi, 12 hónapos turisztikai desztinációvá válni, ha a szereplők felismerik: ugyanabban a hajóban eveznek.
A fejlődés iránya adott, a lendület pedig – ahogy Csapody Bence fogalmazott – „most fog igazán megjönni”. A kérdés már csak az, hogy a szereplők képesek-e közösen tartani a kormányt.
A kerekasztal-beszélgetésből egyértelművé vált, hogy a minőségi turizmus alapja a helyi szereplők közötti bizalom és nyitottság. A 2026. augusztus 19-én megjelent turizmus.com cikkben a Magyar TDM Szövetség ugyanezt fogalmazza meg országos szinten: a turizmus versenyképessége nem a vendégszámokon vagy a marketingköltésen múlik, hanem azon, hogy a rendszer képes-e a helyi tudást és közösségi érdekeket országos cselekvéssé szervezni.
A turizmusban nem az egyéni siker, hanem a térségi minőség a versenyképesség alapja.
