Krisna-völgy – a béke szigete Somogyvámoson

Krisna-völgy – a béke szigete Somogyvámoson

130 views
0

A somogyvámosi béke szigete valóban paradicsomi. Látogatásunkkor az idő is ideális volt, napsütés, kis szellővel. Impresszíven hatott ránk a völgy csöndje, amelyet sorainkkal próbálunk közvetíteni.

A történetünk egy magyar-kanadai szerzetessel kezdődött, aki miután megismerkedett az ősi védikus bölcsességekkel és kultúrával, és A.C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada tanítványává vált, hazatért Magyarországra és ezen tanítások terjesztésébe kezdett. Hogy beteljesítse küldetését, nem csak a filozófiáról szeretett volna beszélni, de ugyanakkor be is akarta mutatni, a leggyakorlatiasabb módon… Krisna-völgy honlapján ez áll eredet történetként. A ’88-ban Magyarországra érkező szerzetes tanításainak hatására öt évvel később néhány szerzetes beköltözött a megvásárolt 300 hektáros területre. Az egyre gyarapodó közösség már az ökofarm mellett házépítéssel és földműveléssel is elkezdett foglalkozni, majd beért az első termés és tejeltek az első tehenek. „A Vaisnava kultúra,lelki filozófia, és a Vasnásrama rendszer adja Krisna-völgy létrejöttének és fejlődésének alappillérét. Ahogy a farm folyamatosan fejlődik, a közösség mögött álló átfogó jövőkép több és több szeglete lassan, de biztosan egyre jobban ragyog. ” – írja ugyancsak a honlap.

A különleges légkör már a bejáratnál álló két tiszteletet parancsoló kőelefánttal megmutatja magát, ahogy magabiztosan és óvón védik az ökofalu mikrobékéjét. A jegyünket megváltva (2490,-) elolvassuk a pénztárnál kihelyezett „játékszabályokat”, majd egy hosszú út elején találjuk magunkat, amelyen megindulva van időnk átadni magunkat a hely egyedi atmoszférájának. A völgyet keresztül-kasul utak szelik át, kellő távolságban van egymástól az információs táblákkal megjelölt több intézmény: tehenészet, iskola, templom, botanikus kert, játszótér és a nem látogatható lakóövezet is.

A szikrázó napsütést jobb kéz felől hamarosan tó vizének tükre veri vissza, amely mindkét oldalról némileg megközelíthető. A tó körül vörös pavilonokat, ún. szent helyeket látunk, amely egyébként a Krisna-völgyben számos helyen megtalálható, amelyeket ceremóniák keretében avatnak be. Nem hangoskodunk, a hely valahogy csendre int minket is.

„… A szent helyek szerte a földön azért vannak, hogy megtisztítsák az ember beszennyezett tudatát egy olyan légkörrel, melyet az Úr tiszta híveinek jelenléte hat át.” – olvashatjuk a völgy honlapján.

 

Csodálatos a víz, szinte fantáziavilágnak tűnik, ahogy nagyméretű színes és színtelen halak úszkálnak benne. Később lehetőségünk van megtekinteni a templomot, mellette az éttermet, a távolban kezdődő lakóépületeket, ahol újabb tábla int csendre mindenkit. Utunk egy meditációs ösvény mellett vezet el, amelyen az árnyas fák alatt természetesen végigmegyünk és mantrázunk. A mantrázással a tábla szerint hozzájárulunk a világ kedvező változásához. Úgy legyen.

Továbbhaladva a tehenészetet látogattuk meg, a hatalmas istálló jelenleg üres volt, kint voltak a bent lakók. Egy hatalmas tablón tehenet adományozók neveit olvashatjuk az állatok nevével együtt. A külső karámokban állatgondozó helyieket láttunk. A védikus tanítások szerint a tehenek védelme nélkül nem lehet fenntartani a lelki kultúrát, a lelki kultúra nélkül pedig lehetetlen elérni az élet célját. Mint ismeretes, a Krisna közösség minden tagja vegetáriánus, tehát a tehenek itt öregségben pusztulnak el.

Az iskola épülete jelenleg nem látogatható , hétvége és nyár lévén gyermektelen volt, de érdekes volt kívülről is és a környezetét is látni. A 100 négyzetméter alapterületű kétszintes, 4 tantermes épületben 21 nappalis és 20 magántanuló végzi tanulmányait 2002 óta összevont évfolyamokból álló tanulócsoportban. Az épületen lévő tájékoztató szerint három nagy egységre oszlik az oktatás: a NAV által előírt követelményeken túl vallásos és önfenntartásra való nevelés folyik. A vallási nevelés alatt a védikus szentírások olvasását kell érteni, továbbá az angol mellett a szanszkrit nyelv elsajátítását, és az indiai hangszerek és táncok, énekek megismerését.

Érdemes megemlíteni továbbá a 20-30 lépésnyi bambusz átjárót, amely a völgyben csordogáló patak egy szakasza mellett található vízililiomos kis tavacska szomszédságában.

Sétánk során időnként a völgylakókat is láttunk, akik minden alkalommal mosollyal üdvözöltek bennünket. Rendszertelen sokaságban a pavilonok kísértek utunkon.

 

 

Bátorítunk, hogy menjen el mindenki és tekintse meg saját szemével és lelkével. A völgyben szálláshelyek is rendelkezésre állnak, mind egyágyas szobák, mind kemping, mind nagy hálótermek formájában.

További információk ITT. Galéria pedig itt látható:

A szerzőről