„Ezt szeretet nélkül nem lehet végigcsinálni. Ezt a szeretet akarása nélkül nem lehet. Feloldani önmagadat úgy, hogy megmaradj. A történetünk hosszú és szövevényes, és mint minden jó történet, érdekes. Sokat nevetsz, sokat sírsz. A történetünkbe beleírhatod magad, nyilván már rég bele is írtad, mi te lettünk, te meg mi” – írja magáról az idén 25 éves 30Y. Mit jelent ennyi év után zenekarnak lenni? Bátorság-e nem megfelelni a mainstreamnek? Miben mérendő a siker? Beszélgetés Beck Zoli énekes-gitárossal, a zenekar alapítójával és dalszerzőjével.
Kevésbé megszokott formában is találkozhat veletek a közönség ezen a nyáron: utcazeneturnéra indultok júniusban a Balaton körül. Felbukkantok például a Kultkikötő játszóhelyeinek otthont adó településeken, Földváron, Szárszón, Alsóörsön és Bogláron is.
Kölyökkorunkban sokat utcazenéltünk, különösen kicsi öcsémmel a Balaton-parton… Azóta is azt képzelem, a zene tud születni az utcán – sokkal inkább, mint a stadionokban.
Milyennek képzeljünk benneteket?
Késő tizen- és kora huszonéves gyerekeket képzeljetek el, valamikor a kilencvenes évtizedben, akik megpróbálnak összeszedni valamennyi kis pénzt, hogy megvásárolhassák életük első gitártorzítóját, vagy azért zenélnek, hogy legyen egy húrkészletük. Mert éppen nem volt üresedés a lángososnál…
Sok szál fűz a Balatonhoz?
Ajkán nőttem fel, az északi part mindig elérhető volt. Balatonszepezden voltam először kisdobos táborban. Zánkán láttam hetedikes vagy nyolcadikos koromban A Jedi visszatért. A káptalanfüredi strandon árultam újságot, sütöttem lángost és palacsintát. Utcazenéltünk Tihanyban, Füreden, és a legtöbbször Almádiban a Fő téren, az aluljáró előtt. Az egyik évben Epike, a csajom is ott kapott állást egy zöldség- és gyümölcsárusnál. Zenéltünk szemben a standdal, és Oroszy Csabi, aki azóta ismert és elismert festőművész, szintén abban az utcácskában árulta a festményeit. Mivel a képek sem mentek jól, és az utcazenélésből sem kerestünk eleget, hónapokig a már nem eladható, kissé ütődött gyümölcsökön éltünk. Azon a nyáron a zenész és a képzőművész is megtapasztalhatta, hogy valójában az egyetlen értelmes dolog a zöldség-gyümölcs árusítás.
Honnan jött az ötlet, hogy utcazenével is megünnepeljétek a negyedszázadot?
Egy 25 éves zenekar sok irányból hozhat létre közléseket, amelyeknek értékhorizontja és talán ideológiája is van. Mi arról szeretnénk beszélni, amit zenekarnak lenni ténylegesen jelent. Klubturnéra indultunk, mert a klubokban nemcsak az együttjátékot tapasztalhatjuk meg, hanem a közönséggel való együttlétet is. És mivel az utca a másik hely, ahonnan a rock and roll jön, mi mást csinálnánk, mint hogy utcazenélünk.
Néhány nap alatt körbejárjuk a Balatont, kiugrálunk a zenekari buszból,
előszedjük a hangszereinket, játszunk egy koncertet a kedves embereknek, aztán megyünk tovább: ennyi a terv. Sokkal ünnepibb ez így a számunkra, mintha óriási marcipántortánk lenne, drága pezsgőnk, csinos színpadunk.
Mit jelent zenekarnak lenni ennyi idő után?
Pontosan azt, amit a legelején. Néhány ember nagy és mély odaadással tekint egymásra. Nagyon hasonlít ez a viszony a barátsághoz, de valójában mégsem egészen arról van szó. Egy barátságban van helye az ego alapérvényeinek, az elhallgatásnak vagy a megbocsátó szépiázásnak, hiszen ott alapvetően azért felelsz, hogy a barátod a lehető legjobban legyen, tudja magát a legjobbként látni. A zenekari lét ilyen tekintetben sokkal mélyebb ügy: a dalért vagyunk mindannyian felelősek. Nem szabad, hogy az egóink, a személyes hiúságaink vagy akarataink dolgozzanak. Négy ember arra szerveződik minden egyes alkalommal, hogy élete legfontosabb dalát írja meg, legjobb koncertjét játssza. Nem magunkra kell figyelni, hanem arra a dologra, amit mi együtt létrehozunk.
Ez ennyire magától értetődő volt mindvégig?
Számunkra igen, és ezt nem valami arrogáns magabiztosságból mondom. Azt hiszem, egyikünknek sem okozott soha ez gondot, senkinek nem kellett ezzel megharcolnia. Mert az autonómiánk nem függesztődik fel amiatt, hogy nem mozgatjuk ezeket az egotereket, hanem éppen azáltal teljesedik ki, hogy nem ezzel vagyunk elfoglalva. Egyébként a hétköznapokban sem vagyunk olyanok, akik ezzel túlságosan törődnének. Ez a mi létezésünk evidens formája, nem tudnánk máshogy működni. Nevezhetjük ezt akár szerencsének is. Egyszerűen így természetes.
Mennyit változott az elmúlt 25 évben az, hogy mit szeretnétek adni a zenétekkel?
Nem gondoltunk a dalainkra soha eszközként, mondjuk ideológiai kalapácsként, amivel majd megmunkáljuk a szimpatikus tömegek gondolkodását… Inkább létezésformának láttuk őket mindig. Ha valami idétlen metaforát kéne hoznom: a 30Y világa, mint zenei világ, egy barátságos tér, amelyikbe be lehet sétálni és lehet benne szabadon kóborolni. Közben ennek a térnek persze megvannak a maga értékorientációi, amelyek – azt hiszem – elég pontosan érzékelhetők, mind a társadalmi tetteinkben, mind a zenénkben.
A működésünk alapvetően nagyon távol áll a mainstream logikájától, ami folyton arra készül, hogy toronyházakat építsen, amelyek újra és újra lenyűgözik a közönséget azzal, hogy milyen magasak, szépek, és mennyien laknak bennük.
A 30Y inkább egy kicsi falu, egy utcácska – vagy lehet, hogy csak egy kertes ház, egy udvarral, de annak alapvetően nyitva van az ajtaja…
Nem azért csináljuk, hogy az emberek csodálkozzanak, hogy lenyűgözzük őket, és pláne nem azért, hogy mi látsszunk rajta keresztül, hanem hogy helyet nyissunk, ahol mindenki elbeszélheti saját magát. Mindig is tudatosan kerültük azokat a mainstream akaratokat vagy felkéréseket, amelyekről azt éreztük, hogy valamilyen módon elhamisítják azt az alapvető pozíciót, ahonnan mi megszólalunk. Azt képzeljük, sokkal fontosabb koncertezni egy kiskunfélegyházi klubban, mint egy pletykalap 12. oldalán fotózkodni száras alsónadrágban. Ebben nem hiszem, hogy változtunk a 25 év alatt.
Nem volt ebben túl nagy a kockázat?
Valójában nem hoztunk mi erről döntést soha. Nem hiszem, hogy létezik olyan ember, akinek ne volnának sikerkritériumai arra vonatkozóan, hogy mit érez a saját életében jónak, értékesnek. Egyszerűen a mi kritériumaink között azok az elemek nem játszottak szerepet, amik a számossághoz, a haszonelvűséghez kapcsolódnak. Nagyszerű persze, hogy ezekkel a mértékekkel mérve is sikeresek vagyunk, de csak azért semmiképpen nem játszanánk valamit, hogy azzal sok-sok embert elérhessünk. Nem egyfajta fatalista pozíció ez, nem arról van szó, hogy nekünk mindegy – mert nem az. De nem az a kérdés, hogy hány emberhez jutunk el, hanem hogy mi az, ami eljut. Ezért vagyunk alkotók, ez egy zenekar lényege. És bármilyen furcsa, azt, hogy mit hozunk létre, a legtöbb esetben még csak nem is mi irányítjuk, hanem belökjük a kerekét a dalnak, és aztán megyünk vele, figyeljük, hol köt ki…
A balatoni utcazeneturné mellett a Kultkikötőben is találkozhatunk veletek idén nyáron. Július 19-én Bogláron csaptok a húrok közé, augusztus 22-én pedig egyedül állsz majd színpadra Földváron a Gyereknek bátor előadással. Csak te, a gitár és a közönség. Van ebben számodra még ennyi év után kihívás?
Valamikor 2015 táján gondoltam ki ezt az előadást. Arra voltam kíváncsi, mi történik, ha visszagyalogolok a dalok saját történetében azokhoz az időpillanatokhoz, amikor először megfogalmazódtak, de még nem szólaltak meg a zenekar keze alatt, nem kezdtük el forgatni, szerkesztgetni őket. Tesztelni akartam magam, mint szerzőt, és kideríteni, hogy azokban a nyers, kezdetleges formákban van-e potenciál. A cím egy olyan dalból vett idézet, amelyik soha nem került 30Y lemezre. Úgy folytatódik: gyereknek bátor, férfinak gyáva. Ez az előadás folyamatosan ezt a már-már egzisztenciális kérdést támasztja felém. Olyasmi élmény ez, mint a találkozás egy fiatalemberrel: vajon abban a kölyökben, aki annak idején elgondolta, hogy dalokat fog írni – és nem tudott elképzelni semmi mást, mert egyfolytában szóltak benne a hülye dalok –, van-e most elég bátorság, hogy ezeket a dalokat kicsit alaktalanul, kevéssé megformáltan színpadra vigye, teljesen védtelenül.
Érdekes ez az alkotói helyzet, ez a védtelenség, ugyanakkor a dalaink egy 30Y nevű zenekar dalai. Nem válok le a zenekarról, hiszen az én alapvető identitásom egy 30Y nevű entitásból képződik meg. Éppenséggel ez mindegyikünkre igaz. Ezt jelenti zenekarnak lenni: mind a 30Y állításai vagyunk, mindannyiunk 100%-ban a 30Y.
Az 30Y_25 / KULTKIKÖTŐ_20 utcazene turné a Balatonon állomásairól bővebb információ a 30y.hu és a kultkikoto.hu weboldalakon, illetve a zenekar Facebook-oldalán érhető el.
Írta: Németh Mónika
A Magyar Természet Napja alkalmából nyílt napot tart a Balaton-felvidéki Nemzeti Park a 
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park szervezésében május 10-én, szombaton 9 órától különleges természetismereti program várja az érdeklődőket a Kis-Balaton Látogatóközpontban. A résztvevők szakvezetéses sétán vehetnek részt a nádasban, miközben játékos kincskeresés során ismerkedhetnek meg a térség élővilágával és természetvédelmi jelentőségével. A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
A mutatványos bábos színészpár gurulós kocsijával járja a világot – így érkeznek az előadás helyszínére is. Dalolnak, játszanak a szokott rendben, majd egyszer csak leesik egy ág a föléjük magasodó fáról. Elkezdődik Ágacska csodás története, amely során a kancsali Dani kacsa, az állandóan röhögő Berci béka és a bátor Pösze egérke elindulnak, hogy megkeressék az embert, aki tudomásuk szerint, ki tudja őket gyógyítani bajukból. Útjuk során igaz barátságot kötnek, s a történet végére nemcsak a kis állatok, de a nézők, s a játszók is igazi boldogságra lelnek.
A balatoni termelői piacok igazi kincsesbányák: helyi sajtok, friss zöldségek, kézműves szörpök és illatos péksütemények várják a látogatókat. A piacok nemcsak vásárlásról szólnak, hanem találkozásról is – termelőkkel, történetekkel, ízekkel. Egy délelőtt a piacon a hétvége kiemelt pillanata lehet.
