Badacsony nyitva tart télen is, amit mi sem tükröz jobban, mint a Gasztrohegy hétvégék népszerűsége.
E tematikus programsorozat kifejezetten a téli turizmus fellendítésére és a Badacsony-hegy gasztronómiai kínálatának bemutatására jött létre, hiszen télen sem áll meg az élet a Balatonnál, csak nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb és egyedibb arcát mutatja ilyenkor.
A Gasztrohegy októbertől egészen áprilisig ontja magából a finomabbnál finomabb ételeket 9 vendéglátó helyszínen. Minden hónap más és más témát dolgoz fel, úgy mint, Nagy vadak a hegyről, Gasztrofarsang, Felszáll a füst vagy Lávakő hétvége. Ezeken a hétvégéken a programban résztvevő vendéglátó éttermeknél és pincéknél biztosan lehet számítani a témához illő finomságokra, s mellé illő borokat szürcsölni. Szerencsére a badacsonyiak összefogtak és még egy kis Tekergő buszt (mely ingyenesen szállítja a vendégeket a gasztropontokra) is becsempésztek a Római útra, hogy egyszerűbben és kényelmesebben közelíthessék meg az illatok felé csábuló vendégek a hegy bugyraiban fellelhető mannákat. A Tekergő buszra akár vezetett Gasztrotúra keretében is be lehet nevezni, hogy még tömörebb gasztrokulturális kalandnak nézzünk elébe. A Gasztrokaland Vezetett Túrákra előzetes jelentkezés szükséges.
Soron következő téma és esemény Januárban (25-27.) tartatik, s a Nagy vadak a hegyről nevet viseli, miszerint
vadhúsok kerülnek terítékre, hozzá illő bogyókkal és borokkal tálalva.
Az Istvándy Pincészet és Borműhely is készül, nem is akármivel, méghozzá szarvashúst tálalnak, melyet előtte legalább 30 óráig szuvidálnak a kellő fűszerekkel. Az ízfürdetett húst hosszúmetélt tésztával tálalják, majd nyakonöntik erdei gombaszósszal. Ennél vadabb élményt nehéz elképzelni, legalábbis nem érdemes. Istvándy Gergő szerint a 15-ös évjáratú Cabernet Sauvignon jól passzol a vadhúshoz, aperitifként ugyanezen évjárat Rozé gyöngyözőjét ajánlja. Akinek nem lenne még elég e komplex ízélmény, azt még elringatja Dj Ernő piaf zenéje, csak hogy tökéletes gasztro és téli balatoni élménnyel gazdagodjon az ízutazó.