A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is elképesztő kiállításokkal készül Bartha Dorka fotóművész és Weiler Péter festőművész. Ikonikus balatoni pillanatokat örökített meg fotókon Bartha Dorka, amit Weiler Péter továbbgondolt digitális technikával készült festményein. Az alkotásokat a boglári Vörös és Kék kápolnában tekinthetik meg az érdeklődők őszbe nyúlóan, augusztus 16-tól szeptember 15-ig. A velük készült interjút egy reggeli, csendes kávé mellé ajánljuk!

Balaton 8 óra 15 perc. Ezzel a címmel nyílik közös kiállításotok a balatonboglári Vörös és Kék kápolnában augusztus 16-án. Milyen egy nyári balatoni reggel számotokra?

Bartha Dorka: Komótos. Mindegy, hogy 4.30-kor kelek, hogy kiérjek napkeltét nézni és fotózni a mólóra, vagy tíz körül kászálódom ki az ágyból borzasan és másnaposan, a lényeg, hogy nem kell sietni sehova. Ki lehet ülni a teraszra, megvárni, amíg mindenki felébred, közösen reggelizni, kitalálni, mit csináljunk aznap

és közben csak élvezzük, hogy végtelennek tűnik az idő és együtt vagyunk.

Weiler Péter: Nem olyan régen jöttem rá, hogy a reggel a legfontosabb a számomra. A reggel a kezdet – egy új napra ébredünk, és minden a kezünkben van, hogy azt jól alakítsuk. Főként, ha nyaralok, minden kellemes meglepetés, amit a nap csak tartogat, ekkor még előttem van. Szeretek a reggelihez vásárolni, a többiek előtt ébredni és elmotorozni a piacra vagy a balatonarácsi Aldiba. Megteríteni, rántottát sütni, a friss péksüteményeket rendezgetni a tányérokon… A reggeli egy ünnep, az élet ünnepe, hogy van tovább, folytatódik az előző este lezárt életünk.

Miben lesz ez más, mint a tavalyi kiállítás?

B.D.: Alapötletként vittük tovább a tavaly olyan jól működő koncepciót. A fotóim alapján Péter új jeleneteket és képeket készített, így a két tárlat izgalmas szimbiózisban létezik, miközben egy kérdezz-feleleket is játszanak a képek. Én idén még bátrabban kísérletezek a mondanivalóval és a formátumokkal, a fotók még soha nem látott 50×70-es méretben lesznek a falakon, különleges akvarell papírra nyomva. Míg tavaly azt akartam megmutatni, mennyi arca is van a szezonon kívüli Balatonnak, és milyen apró részletek teszik különlegessé, idén sokkal inkább

azokat az érzéseket akarom a kiállításon átélhetővé tenni, amik engem járnak át, amikor hajnalban vagy szezonon kívül magányosan járom a tópartot. 

W. P.: A két kiállítás szerkezete nagyon hasonló a tavalyihoz. Dorka fotóiból kiindulva készültek el az én megrajzolt jeleneteim. Ezek a fotók adják a játékteret, és én megálmodom, hogy vajon ott mi történhetne. Kik a szereplők, mire gondolhatnak, milyen ruha van rajtuk, mit csinálnak… ? Ez egy fantasztikus játék, ami kicsit a filmrendezéshez hasonlít. Adottak a díszletek, és azokból elvehetek vagy kiegészíthetem őket, és a kész jelenethez jönnek a színészek és statiszták. Ezeken a kiállításokon kicsit le is leplezem magam, hiszen Dorka fotóiból látszik, hogy mit tartok meg, mit egészítek ki saját, csak elképzelt elemekkel.
Négy médiummal dolgoztam idén, a tavaly már látott plexi vitrinekbe most a reggeli kellékei kerültek, vannak tűzzománc és giclée képek is, valamint egy installációs elem, ami konkrétan megidézi a 8 óra 15 percet. 

Ki tudsz emelni egy alkotást, ami kiállítótársad képei közül a kedvenced lett?

B.D.: Mindenképpen a zamárdi kertmozis kép az, ami közel áll a szívemhez, illetve a kajakos. Azon szerepel egy ismerősömék zseniális nyaralója, amiről már meséltek családi sztorikat, ezért jó így megörökítve látni. 

W.P.: Szinte mindegyik fotóból készíthettem volna képet, de a Kék kápolna méreteihez alkalmazkodva szűkítenem kellett a végső mennyiséget. Nyolc nagyobb kép készült Dorka fotóiból, amiket én mind egyformán szeretek. Talán a mozis kép a kedvencem, mert az a legintimebb a biciklis úrral. Ahogy először láttam, azonnal beindult a fantáziám, hogy mit tudok ebből kihozni, merre tudom hajlítani a jelentését. Szerintem nagyon jól áll Dorka fotóinak, hogy az épületekkel együtt elkezdett embereket is megörökíteni, ez egy izgalmas új irány. 

Van kedvenc motívumod, amivel a látogatók most is találkozhatnak a tárlaton?

B.D.: Ó, a vizibiciklik mindenképpen, nagyon szeretem fotózni őket! Mint klasszik balatoni motívumok fontos szerepet kaptak ezen a kiállításon is. És a fűzfa. Imádom a szomorúfüzeket. 

W.P.: A két kiállítás egymás mellett ezen a gyönyörű helyszínen egy önálló alkotás, ami túlmutat az egyéni tárlatokon. Együtt alkotunk közösen egy új élményt, ami nagyon remélem, hogy megédesíti a nyár végét. Nekem már augusztus végén kezd szomorkás lenni a hangulatom, Dorka pedig csak most indul neki a fotózásnak igazán. Ha megtanuljuk szeretni és felfedezni a téli Balatont, magunkkal teszünk jót.

Több Balaton egyenlő nagyobb boldogság. 

Mivel töltöd az időd legszívesebben szezonon kívül a Balatonnál?

B.D.: Azt hiszem ez elég egyértelmű… De ha nem bringával tekergek és fotózok, akkor szeretek a langyos októberi napsütésben az üres strandröpi pályán mezítláb tollasozni, este meg a kályha előtt ülve olvasni vagy társasozni. 

W.P.: Én megmondom őszintén, az offseason tanulmányaim legelején tartok. Előfordul, hogy egy-egy alkalommal lejövök Arácsra, de este már újra Pesten vagyok. Talán idén sikerül eltölteni legalább egy hétvégét. Van bennem egy offseason melankólia. Amit a napfényben és melegben imádok, azt nehéz látni magányosan, elhagyatva. Dorka megtalálta ebben a szépséget, ami talán ahhoz is elvezet, hogy többen vegyük ki a részünket az őszi-téli Balatonból.

Egy kérdés Dorkához: Ahogy említetted, sokat utazol két keréken a Balaton körül. Szerepel még olyan település vagy helyszín a listádon, ami arra vár, hogy megörökítsd?

Persze, rengeteg, főleg az északi parton. Pálköve, Szepezd és Révfülöp most az, ahova nagyon vágyom. Ottani barátaim mindig mutatják a fotóikat, meg utcaképeket nézegetünk együtt, hogy mi minden vár majd rám ott.

Egy kérdés Péterhez: Mostanában elég sokat kísérletezel a mesterséges intelligenciával. Megjelenik ez a technika ezen a tárlaton is, vagy ez a téma más megközelítést kíván?

Igen, az utóbbi két évben sokat kísérletezem az AI lehetőségeivel, és rendeztem is idén ezekből az új képekből Újratervezés címmel egy önálló tárlatot. Nagyon érdekesnek találom, hogy a géppel együtt, kvázi kollaborációs partnerként alkotunk. Az AI teljesen szürreális és burjánzó világa ki tud ragadni a közvetlen környezetemből, könnyen el tudok vonatkoztatni az emlékeimtől. Itt most a 8 óra 15 perc sorozat képeinek esetében talán az ellenkezőjére volt inkább szükség: csak a már megélt emlékekből és a Balaton szeretetéből táplálkozni. Szóval ezek a képek – habár többnyire digitális technikával készültek, – a generatív AI-hoz képest sokkal inkább analóg és emberi alkotások.

Nem tudjuk levetkőzni önmagunkat. 🙂 Van olyan színházi előadás, amit szerintetek mindenképpen el kellene hoznunk a Balaton partjára?

B.D.: Hú! Ha csak egyet lehet választani, akkor egy tóparti éjszakával és napkeltével a háttérben megnézném Gyabronka Józseffel Dante Purgatórium-Paradicsomát.

W.P: Huh hát ez nehéz kérdés. Én nagy színház rajongó vagyok, nekem az offseason őszi-téli időszakot a pesti színházak teszik elviselhetőbbé. Szerintem abszolút világszínvonal, ami színház területén Magyarországon elérhető. Én Katona pártoló tag vagyok, de az Örkény és a Radnóti is a szívem csücske. Legszívesebben minden este egy előadáson ülnék. Amit biztosan ajánlanék: az Örkényből a Lidércek, Shaxpeare, Delírium vagy a Katonából a Káli holtak és a Mefisztóland.