Az induló csapat megduzzadt, de az oszlopos tagok még mindig helyt állnak. Nagy Viktor, a Kultkikötő ügyvezető igazgatója első ránézésre inkább egy elfoglalt családfőnek tűnik, aki egyik pillanatban utasítást ad a fiatal segítőknek, hogy rakjanak ki plakátokat, egy másik csapat takarítani kezd, ő pedig két telefon között egy kávéra invitál. A beszélgetés előtt még faxolnia kellene, de aztán rájön, már erre is van ember. Pedig ha tehetné mindent a saját kezében tartana, de nem azért, mert nem bízik a többiekben, csak mert így sokkal nyugodtabb… Én is csak reménykedem, hogy nem csörög bele a beszélgetésünkbe a telefonja. Végül csak egy sms-t kap, azt is utána nézi meg, igyekszik egy picit kikapcsolni, és csak az interjúra koncentrálni. Most egy fél órára ez a legfontosabb.

Kis túlzással kétgyermekes apuka vagy. Az egyik gyermeked a tíz éves Összpróba Alapítvány, a másik a nyolc éves Kultkikötő. Persze valahol szerelem is ez egyben, édesen perverz viszony.

Időként úgy érzem magam, mint egy meghasonlott ember, hiszen mindemellett van egy hivatásom is, színész vagyok. Előfordul, hogy a Kultkikötő színpadán is fellépek, akkor persze előadás előtt kipillantok a takarásból, hány nézőnk is van aznap este. Ilyenkor az igazgató énem örül, hogy teltház van, vagy bosszankodik, hogy a rossz idő miatt nincsenek elegen. Meg kell osztanom a figyelmemet a sok feladat között, de amikor egy-egy téli napon felidézem az előző nyarat, úgy érzem, ez a hármas így egész. Bevallom, egyikről sem mondanék le szívesen.

Hogy mutatkozol be valakinek? Mit mondasz magadról? Egy színész, aki egyben színházigazgató is, vagy színházigazgató vagy, aki néha színpadra lép?

Sokszor kell tárgyalnom a Kultkikötő ügyében, ilyenkor csak annyit mondok, Nagy Viktor vagyok és én képviselem a Balatonföldvári Szabadtéri Színházat. Aztán persze felteszik a kérdést, hogy egyébként van-e közöm a színházhoz. Erre általában csak annyit mondok, hogy szoktam színházban dolgozni. Ez nem álszerénység a részemről, de ha kénytelen vagyok ügyvezető igazgatói minőségemben részt venni egy megbeszélésen, nem érzem fontosnak, hogy a színpadi feladatimról is meséljek. Akkor, abban a pillanatban más fontos, hiszen egy csapatot képviselek, a Kultkikötő csapatát. 2006-ban alig voltunk öten-hatan a műszakkal együtt, mára közel harmincan dolgozunk a Bajor Gizi park szívében, egyre több a feladat.

Hogy kezdődött az idei nyarad?

Rettenetesen vártam már, viszont tagadhatatlan, hogy még nagyobb kihívás, mint eddig bármikor. Az elmúlt években már áprilisban befejeztem a színpadi munkát, és a Kultkikötőbe fektettem az energiámat. Most azonban május 20. óta Mohácsi János rendezővel próbálom a Hyppolit, a lakájt, amit aztán Balatonfölváron is játszunk majd. Így egyáltalán nincs egyszerű dolgom, délelőttönként próba Budapesten, aztán irány a Balaton minden egyes délután. A napokban ért véget az Összpróba tábor, ahol a próbák miatt idén sokkal kevesebb időt tudtam tölteni. Ez valahol nagyon bánt, de közben nagyon bíztam kollegáimban, barátaimban, akik a gyerekekkel dolgoztak. Folyamatos telefonkapcsolatban voltam Hámori Gabival és Pass Andreával, a színész kurzus vezetőivel. A táncosokkal Baranyai Balázs és Lázár Eszter táncművészek készítettek igazán izgalmas performanszokat, a filmes csapat pedig Reisz Gábor filmrendező kezei alatt forgatta a kisfilmeket. Mind remek művészek, és kitűnő tanárok is egyben. Megnyugtató volt a tudat, hogy a gyerekek szeretnek velük dolgozni. Közben a Kultkikötőben sincs megállás, június eleje óta várjuk a vendégeket. Rengeteg a munka, szeretnénk egészségben és minél kevesebb esővel végigcsinálni a nyarat!

A júniusi nyitva tartás egy teljesen új dolog…

Igen, igyekszünk megfelelni a város és a nyaralók igényeinek is. Idén egész nyáron és szeptemberben is nyitva leszünk. Egyre többen ismernek minket, és számítanak ránk. Ez egyszerre öröm és hatalmas felelősség. A júniusi és szeptemberi gyerekelőadásokkal azoknak szeretnénk kedveskedni, akik a nyári csúcsban nem tudnak nyaralni. Azt hiszem, az ősz elején ide látogatóknak is jár a lehetőség, hogy a gyerekeikkel megnézhessenek szombat, vagy vasárnap délelőtt egy kedves előadást. Egyébként idén közel hetven színházi előadásunk lesz, és itt még nem beszéltem az egyéb filmvetítésekről, borkóstolókról. Elszántságunk leginkább annak köszönhető, hogy a város elvárásai egyre erősödnek, és persze szeretnénk azt is meghálálni, hogy ez a Balaton parti kis ékszerdoboz nyolc éve befogadott minket. Nem akarom elkiabálni, de errefelé a Kultkikötő név egyre jobban cseng, sokan visszatérnek, és egyre többen jönnek be azért, mert a szomszéd, vagy a barátok azt mondták, érdemes hozzánk benézni.

Az Összpróba Alapítvány neve pedig már tíz éve jól cseng. Tíz éves kora körül kezd el kamaszodni egy gyerek, nálatok sok-sok kamasz cseperedett fel ez alatt az időszak alatt. Büszkén tekintesz vissza?

Természetes! De nem csak akkor vagyok boldog, ha valamelyiküket viszont látom a színpadon, a tévében, vagy olvasom a nevüket egy újságcikkben. Az egykori táborozók nagy része egész mást csinál az életében, valami egészen újat tanul, más országban él, de sokan közülük felbukkannak néha. Felhívnak, megkérdezik, hogy vagyok, vagy csak írnak egy üzenetet a facebookon, hogy gratuláljanak a tíz évhez és megköszönjék, amit egykor a táborban kaptak.

2003-ban született meg az alapítvány, de ’95 óta táboroztatok, így tényleg rengeteg tehetséges fiatallal ismerkedhettem meg. Közben jó néhányan épp most találják meg helyüket a szakmában az egykori összpróbások közül. Bata Éva, a Vígszínház színésznője is a diákunk volt még sok évvel ezelőtt, Szilágyi Csenge pedig most diplomázott Novák Eszter osztályának hallgatójaként, ő a Centrál Színházban kezdheti első évét az egyetem után. Vagy ott van Bányai Miki, akit a TV2 tehetségkutatójának riportereként ismerhetett meg az ország, egyébként pedig egy kiváló, izgalmas személyiség. Viszont nem szívesen dimenzionálnám túl az egészet, ez mind az ő érdemük. De, ha csak egy hangyányi kis pluszt adhattunk nekik mi is ahhoz, hogy ők elérjék a céljaikat, álmaikat, akkor én nagyon boldog vagyok.

Meséltél már a vendégekről, barátokról, kollegákról, a Kultkikötőről, de Nagy Viktorról alig esett néhány szó. Van egyáltalán időd saját magadra? Vagy az tölt fel, ha körülötted elégedettek az emberek?

Tudod mi az érdekes? Biztos vagyok abban, hogy többet dolgozom most, mint eddig bármikor, mégis egyre fontosabb a tudat, hogy van hova hazamennem. Nagyon fura még ez az állapot, de kezd egyre fontosabb lenni nekem is a család. Ebben pedig az a szép, hogy nem azért érzem így, mert egy könyvben olvastam, vagy annyian kimondták már, hanem mert én magam kezdem megtapasztalni. Lehet, hogy öregszem, de kimondhatom, ezek a gondolatok kezdenek engem is megérinteni.

Molnár Karesz