Megújul a szántódi rév ikonikus utasvárója

Megújul a szántódi rév ikonikus utasvárója

2 views
0

Szántódon a kompállomás 60-as években készült utasvárója visszakapja eredeti megjelenését. A BORD Építész Stúdió közösségimédia-oldalain jelentette be, hogy idén helyreállítják Szántód ikonikus váróját – írja a welovebalaton.hu, a studió oldalain megjelent információk alapján.

„Az idei év egyik legizgalmasabb projektje a balatoni Szántód-Tihany Révkikötő megújítása. A szántódi kompkikötő esetében tervünkben helyreállítjuk a 60-as években épült, hiperbolikus-paraboloid formájú vasbeton héjszerkezetű utasvárót, mely a jövőben is a kikötő ikonikus eleme marad. Kiemeljük a hely egyik legszebb természeti értékét, a nádas látványát. Egy levegőbe vezető kilátó útvonal létesítése által ráláthatunk majd a vízre, a nádasra és teljes kikötőre, valamint kisétálhatunk a mólóra. A szükséges kiszolgáló funkciókat tartalmazó új épületegység L alakban megtört tömege szorosan kapcsolódik a sétaúthoz és egyszerű térfalat képez a kikötő és a nádas között. Az első látványterveken az őszi hangulatú kikötő látható.”

 A szántódi rév jelenlegi épülete (Forrás: Kőrösi Tamás/We Love Balaton)

.

A szántódi rév újjáalakított utasvárója íg fog kinézni a tervek szerint (Forrás: BORD Építész Stúdió/Facebook)

A szántódi rév újjáalakított utasvárója íg fog kinézni a tervek szerint (Forrás: BORD Építész Stúdió/Facebook)

Forrás: hirbalaton.hu

A szerzőről