Bartos Erika Bogyó és Babóca könyvsorozatát minden család jól ismeri. A barátságos történetek és illusztrációk mellett 2017-ben megszületett a Brúnó-sorozat legelső része, amiben egy óvodás kisfiú a Balaton-partjáról Budapestre költözik és hogy megismerje új lakóhelyét bejárja a város látványosságait. 2022-ben jelent meg a Balaton-felvidéket bebarangoló első kötet és azóta Brúnó már körbejárta a régiót. Hívhatnánk akár egy kisgyermekes családoknak készült útikönyv-sorozatnak is a három könyvet, de annál igazából sokkal több. Az ismeretterjesztésen túl kedves történetekkel és a gyerekek mindennapi problémáival is találkozhatunk benne. A történetek finoman segítenek feldolgozni az érzelmeket és tanulni a hétköznapi helyzetekből – olykor egy kilyukadt labda vagy egy térdsérülés fájdalmas, mégis tanulságos pillanatain keresztül –, miközben több tucat varázslatos balatoni helyszínre kalauzolnak.
Azt azért lássuk be, hogy még egy helyi lakosnak is nehéz végigjárnia minden attrakciót. De nem is ez a cél: válasszon kedvére az olvasó a látványosságok közül! Most a teljesség igénye nélkül szeretnénk kiemelni pár helyszínt a három könyvből, amit Brúnó nyomán könnyen felfedezhetnek a családok is egy nyaralás alatt, akár hűvösebb, strandolásra nem alkalmas napokon is.
A Balaton-felvidéken Tihany és Veszprém kedvelt célpontjai mellett olyan rejtettebb kincsek is szerepelnek a könyvben, mint a köveskáli mosóház vagy Salföld varázslatos majorsága, Gombóc Artúr szobra és a keleti medence panorámája Tihanyban a Pisky sétányon vagy a délceg, apró kapuőr szobor a veszprémi vár kapujában.
A déli parton igazi kuriózum a bugaszegi Téglagaléria, a boglári Gömbkilátó, ami valaha a Városligetben állt, Földváron az óriás platán fákkal benőtt Kvassay sétány és a Hajózástörténeti Látogatóközpont, Fenyvesen a kisvasút és a Toboz játszótér vagy a Csukás Színház Szárszón, ahol minden nyáron Süsü is fellép.
A nyugati karéj különösen gazdag mesés helyszínekben: a Szent György-hegy hűvös sárkánybarlangja, a Tapolcai-tavasbarlang, vagy a hévízi Tavirózsa tanösvény garantáltan izgalmas élményt nyújtanak. A múltba repít a Sümegi vár lovagi tornája és a nemeshanyi vízimalom is, ahol ezernyi kerék mozog körbe, körbe. A keszthelyi Festetics kastély sok színes termével, a Georgikon major pedig a régmúlt kincseivel varázsolja el látogatóit. A Kis-Balaton egyedülálló világa a látogatóközponton keresztül tárul elénk, ahol Brúnóhoz hasonlóan a Farönk-madárles csendjében egészen közel kerülhetünk a nádasban rejtőző madarakhoz.
A sorozat egyik legnagyobb ereje abban rejlik, hogy segít a gyerekeknek kapcsolódni a környezethez,
miközben a szülőknek is kapaszkodót ad egy-egy tartalmasabb kirándulás megtervezéséhez.
Ha tehát idén nyáron a Balatonnál vakációzik a család, érdemes Brúnó nyomába eredni – garantáltan élménydús, mesés kalandokban lesz részük.
A sorozat elnyerte a Balatoni Szövetség Balaton-díját: „Bartos Erika mára az óvodás gyerekeket nevelő családok idegenvezetőjévé vált. A mai irodalmi élet szereplői közül kevesen járulnak hozzá ekkora mértékben a Balaton népszerűsítéséhez, különösen a jövő nemzedékének, az óvodás korosztálynak a megszólításával.”
Idén tavasszal a három kötetes sorozat kiegészítéseként jelent meg a 16 oldalas Balatoni böngésző Brúnóval, ami a nevezetes balatoni látnivalókat gazdagon illusztrált, részletgazdag képeken keresztül, a gyerekek kíváncsiságára és felfedezőkedvére építve mutatja be.
Lapozz bele a Partlap 2025-ös nyári számába, amiben a balatonboglári Gömbkilátót bebarangoló böngészőt is megtalálod!
Számomra hatalmas élmény volt a Brúnó-sorozat elkészítése. Szerencsés vagyok, soha nem kívánhatnék szebb munkát annál, mint amit a Balaton bebarangolása, múltjának és legendáinak felkutatása, mesébe szövése jelentett nekem. Boldog vagyok, ha a munkám örömöt hoz a kisgyermekes családok életébe! – Bartos Erika