A fehér székek. Mindenki találkozott velük, aki valaha járt a Kultkikötő előadásain. Megszámlálhatatlan emléket rejtenek, de nem csak a nézők, hanem a közreműködő művészek és háttéremberek szívében is. A Kultkikötő 20 éves születésnapja alkalmából egy videósorozatban nosztalgiázott félszáz előadó, egykori és jelenlegi kolléga. Ezekből válogattunk.
Szilágyi Csenge ma a Vígszínház vezető színésznője, gimnáziumi évei alatt viszont a Kultkikötő egyik első diákmunkásaként töltött el egy balatonföldvári nyarat. „Minden ott kezdődött.
Tulajdonképpen az alapozta meg az én színészlétemet,
hivatásomat, hogy én ott szórólapozhattam, plakátozhattam, és részt vehettem az Összpróba táborban. Nagyon örültem, hogy ennyire színház közelben lehettem. Akkor még fel sem fogtuk azt, hogy ez egy születő szabadtéri színház. Az, hogy hogyan toboroztunk nézőket, nyaraló embereket… Ez annyira megragad az ember emlékezetében, hogy nem csak, hogy becsülöm azokat, akik ma ezzel foglalkoznak, hanem igazán átélem a munkájukat.”
Dés László Férfi és Nő koncertje többször is vendégeskedett a Kultkikötőben, Udvaros Dorottyával, Básti Julival, Cserhalmi Györggyel és Kulka Jánossal. „Annak ellenére, hogy mindenhol nagyon nagy siker volt és telt ház, a Kultkikötő nagyon emlékezetes. Még arra is emlékszem, hogy játszottuk a Tíz kicsi bűnjelet, Básti Juli és Cserhalmi György duettjét, majdnem, hogy latinos lüktetésű szám és gyors. Gyenge Lajos nagyon jól dobolt aznap, az egész zenekar úgy játszott,
hogy az egész sodrott, vitte a lendület. Lüktetett az egész.
A végén felkiáltottam: gyerekek, ez fantasztikus! Nem illik a közönség előtt, de megdicsértem a zenekart” – nosztalgiázott a zeneszerző, hozzátéve, hogy szabadtéren alapvetően jó játszani. „De nem csak játszani, közönségnek is jó lenni a csillagos, szabad ég alatt. Még ha egész nap nagyon meleg is volt, tikkasztó meleg, enyhül már 8-9 fele, amikor elkezdődik egy koncert, az már kellemes, langyos. Szabadság érzete van az embernek.”
Csákányi Eszter színésznő saját bevallása szerint a nyarak egyik legfontosabb pontjának tartja a fellépését a Kultkikötő helyszínein, de többször nézőként is helyet foglalt a fehér székeken.
„Őrületesen jó, igényes előadásokat hívnak meg.
Hogy 20 évig áll valami, ami mögött ilyen jó munka van és ekkora igény, az természetes. Ha meghallom azt a szót, hogy Kultkikötő, melegséggel tölt el. Ezt őszintén mondom” – teszi hozzá.
Szabó Győző számos előadással szerepelt a balatoni színpadokon. „A legemlékezetesebb a feleségemmel közösen készített és játszott Loveshake előadás. Megérkeztünk, próbáltunk, lementünk a partra, jöttek a gyerekek… Először az egyik, aztán már mind a kettő. Egy jó kis családi program volt” – emlékezik vissza a színművész, elmondva azt is, hogy ez egy olyan hely, „ami kell és hiánypótló, egy hézagot tölt be. De egyre kisebb ez a hézag, mert beletüremkedik a Kultkikötő a balatoni kulturális életbe. Kicsivel kezdi az ember, aztán több játszóhellyel folytatja, majd kinövi magát. Egyszer csak tízéves lesz. Aztán húszéves lesz. Ezek azok a kulturális diadalmenetek, amiket nem lehet egyszerűen megállítani. Ha valami elindul, és az jó, akkor azt nem lehet megállítani. Már mindenki ismeri, a színészek is szeretnének idejönni játszani. Vannak a kőszínházak, vannak a független színházak, és a Kultkikötő egy jutalom. Játszani is jó, eljönni is jó, előadást nézni is jó.
Egy hely, ahol jó lenni, ahol jó embernek lenni.”
Szulák Andrea a fehér székben felidézte, hogy a pályája elején úgy hívták, a Rain Woman.
„Akárhány szabadtéri előadásban szerepeltem, akár vendégként, akár a saját produkciómban, ott mindig esett az eső. Aztán ez egy idő után megváltozott”
– idézte fel Andrea pályájának első éveit, kiemelve, hogy énekesnőként ilyenkor mindig a zenekarba, színészként a színészkollegákba lehet kapaszkodni, mindig jó csapatépítők ezek a szabadtéri előadások. „A Kultkikötő stábjával nekem mindig nagyon jó és kellemes pillanataim vannak. Egy szeretettel teli, nagyon jó szándékú, profi csapatra gondolok ezalatt. Egy intézmény 20 évig nem tud fennmaradni, ha nem képvisel egyfajta értéket. Ha nem olyan emberek dolgoznak benne, akiknek az ember szívesen mond igent. Ha nem olyan módon szervezik ezeket az eseményeket, hogy a kultúra és a fogyasztó könnyedén össze tudjanak kapcsolódni. Azért én mindig fejet hajtok azok előtt, akik ezt bevállalják. Ennyire kitenni magunkat a természetnek, a Jóistennek… ahhoz kell kurázsi. Ez bennem mindig tiszteletet ébreszt, és van bennem egyfajta kalandvágy is ilyenkor. Nagyon remélem, hogy 20 év múlva is ezen a széken tudok beszámolni sok-sok klassz és új találkozásról.”