Az egykor államosított vízimalom, ahonnan még a patakot is elterelték

Az egykor államosított vízimalom, ahonnan még a patakot is elterelték

A vízimalmok országa is lehettünk hajdanán, annyi folyóvizünk van, sajnos, ezek a malmok mára már csak látványosságnak számítanak. A jellegzetes fakerék egy faluban mindig hívogató elemnek számít. Mi is beszámoltunk már Örvényesről, ahol korabeli... …

Tovább
A Katona Borház egyik lába Budafokon, másik lába Balatonbogláron van

A Katona Borház egyik lába Budafokon, másik lába Balatonbogláron van

2022 nyarán a Kultkikötő elhatározta, hogy a borkultúra jeles hazai képviselőinek segítségével még magasabbra emeli a Balaton borrégió kiemelkedő borainak dicsfényét. E célból négy borászat együttműködésével a Kultkikötő balatonboglári programjain a nézők egy-egy pohár bort... …

Tovább
Makranczi Zalán: Azt valakinek nagyon meg kell már fizetnie, hogy én ebből a kertből kijöjjek

Makranczi Zalán: Azt valakinek nagyon meg kell már fizetnie, hogy én ebből a kertből kijöjjek

Egyszerre játszik musicalben, monodrámában, oktat középiskolásokat és disputa klubot is indítana. Makranczi Zalánnal a Kultkikötő megrendezésében látható Dunakanyar című darab kapcsán beszélgettünk a színészek elárvulásáról, a színházról, mint ellenzéki platformról és még a tarkón csapásról is... …

Tovább
Vers és bor kóstoló Zánkán

Vers és bor kóstoló Zánkán

1 bor 1 vers címmel 2021-ben elindult egy projekt hat Szent-György hegyi pince részvételével, amelyben a borok mellett a költészetet is élvezhetjük. Az immár 12 pincészet részvételével zajló kezdeményezésben található borok nyakán a vásárló egy-egy... …

Tovább
Ingyenesen nézhetők balatoni helyszínű nyári filmek a következő napokban

Ingyenesen nézhetők balatoni helyszínű nyári filmek a következő napokban

Péntektől vasárnap estig ingyenesen látható a FILMIO-n hat kiemelkedő alkotás, amelyekben közös, hogy a Balaton partján játszódnak. A FILMIO ajánlata a könnyed nyári kikapcsolódáshoz A pogány Madonna a Bujtor-Kern párossal, Mici néni két élete... …

Tovább
Poket automatát kapott Tihany és egy új Balaton kötettel bővül a kínálat

Poket automatát kapott Tihany és egy új Balaton kötettel bővül a kínálat

Csütörtök délután nemcsak, hogy új POKET automatával bővült Tihany, de még egy beszélgetésen is részt lehetett venni, a zsebkönyvek ötletgazdájával Vecsei H. Miklóssal és a legújabb könyv egyik szerzőjével, Ugron Zsolnával a szerkesztő, Asztalos Emese... …

Tovább
Tudta? A Balatoni Borrégió egyik különdíjasa a Hujber Pincészet Balatonbora

Tudta? A Balatoni Borrégió egyik különdíjasa a Hujber Pincészet Balatonbora

A Balatoni Borrégió legnagyobb borversenyének, a XIX. Balatoni Borok Versenyének díjátadójára június 15-én került sor. A Kultkikötőben is kóstolható borok egyike különdíjas lett. A Hujber Pincészetet nem kell talán Önöknek bemutatni. Már a tavalyi... …

Tovább
Ismerd meg a Podmaniczky Pincészetet, borát a Kultkikötőben meg is kóstolhatod!

Ismerd meg a Podmaniczky Pincészetet, borát a Kultkikötőben meg is kóstolhatod!

2022 nyarán a Kultkikötő elhatározta, hogy a borkultúra jeles hazai képviselőinek segítségével még magasabbra emeli a Balaton borrégió kiemelkedő borainak dicsfényét. E célból négy borászat együttműködésével a Kultkikötő balatonboglári programjain a nézők egy-egy pohár bort... …

Tovább
Játssz a Partlappal és nyerj Pagony mesekönyvet!

Játssz a Partlappal és nyerj Pagony mesekönyvet!

Irány a Balaton, nyaraljunk Kicsimackóval! Vadadi Adrienn képeskönyve a legkisebbeknek szól. Vadadi Adrienn Kicsimackó címú kötetének folytatása igazi nyári csemege, mely a magyar tenger partjára repíti az ovis olvasókat. Egri Mónika rajzaival. JÁTSSZ és NYERJ!... …

Tovább
Gryllus Vilmos: A jó értelemben vett liberális nevelés nagyon jó tud lenni, de az anarchizmus teljesen más dolog

Gryllus Vilmos: A jó értelemben vett liberális nevelés nagyon jó tud lenni, de az anarchizmus teljesen más dolog

A Gryllus név mindenkinek ismerősen csenghet, aki volt valaha gyerek, van gyereke, vagy egyáltalán a zenét szereti. Gryllus Vilmossal a Kultkikötő által szervezett balatonszárszói koncert kapcsán beszélgettünk arról, hogy születnek dalok abból, ha a... …

Tovább