Az érzéki Illatos Izabella a Balaton fagylaltja 2019-ben

Az érzéki Illatos Izabella a Balaton fagylaltja 2019-ben

277 views
0
A Balatoni Turizmus Szövetség idén is arra volt kíváncsi, hogy melyik a Balaton legjobb fagyija. A 2019. évi Balaton fagyija versenyre 13 fagyizó nevezett. A zsűri vezetését Erdélyi Balázs, a budapesti cukrászmesterre, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének szakmai elnökére, és a 2018-as év Balaton fagyiját készítő Márton Sándorra, a füredi Bagaméri Fagylaltozó vezetőjére bízták.
Már hatodik éve kerül megszervezésre a Nyitott Balaton programsorozat. A szervezet célja az, hogy új szezonokat – tavaszit, őszit és télit – hozzanak létre a nyári szezon meghosszabbítása helyett. A Balaton fagyija verseny, ennek a munkának az egyik eleme, amely a tavaszi események között szerepel. A versenyre a Balaton kiemelt turisztikai térség területén működő cukrászdák és fagylaltozók nevezhetnek minden évben – mondta el Fekete Tamás a szövetség alelnöke. Szerinte a fagylalt jó hívószó a Balatonra. Meg lehet vele mozgatni a turistákat, ugyanúgy, mint a borokkal.
A zsűri döntése alapján, az alábbi fagylaltok készítői voltak az idei verseny legjobbjai:
A Balaton Fagyija címet idén a gyenesdiási Bringatanya, Somogyi fagylalt műhely „Illatos Isabella” elnevezésű fagylaltkreációja nyerte el, ami sorbet alapú, tele gyümölcsökkel, tehát a laktóz és tejfehérje érzékenyek is fogyaszthatják.

Bringatanya, Somogyi fagylalt műhely
Különdíjat érdemeltek a Florida Fagyizó – „Kersztúri szilvás-meggyes”, a Kárpáti Fagyizó és Gofrizó Balatonföldvár – „Mákos túrógombóc” és a Rózsakert Étterem és Fagyizó – „Jázmin” elnevezésű fagylaltjai.
A versenyben részt vettek: Amaretto Fagyizó, Bagaméri Fagylaltozó, Cappuccino Fagylaltozó, Dinasztia Cukrászda, Jordanics Cukrászda, Margaréta Fagyizó, Tutti Frutti Fagyizó, Völgy Fagyizó.
A Nyitott Balaton akció időszaka alatt akár egy pecsételős kerékpáros túra keretében is körbeehetjük a Balatont. Egy-két nap alatt szinte minden jó fagylaltozóba eljuthat így a család és a kalóriák miatt sem kell aggódniuk a turistáknak.
Forrás: Nyitott Balaton